Az élvonallal azonos ütemben zajló Bundesliga 2-ből is 10 forduló van hátra, így egyre kritikusabb a helyzet a pontos célkitűzéssel rendelkező csapatok számára. A Hamburgnál ez nem más, mint a feljutás, ám kisebb hullámvölgybe került Dieter Hecking alakulata.
A vészharangokat persze még korai lenne kongatni és ezt a bukmékerek is így látják, bár a bajnokság megnyerése - ahogy ebben a cikkben is értekeztünk róla - egyre távolabb kerül. A Regensburg elleni szorzójuk alapján könnyen győzelem van kilátásban szombaton, bár ezzel azért lehetne vitatkozni, ugyanis három meccse nyeretlen és bő 180 perce gólképtelen a csapat.
Legutóbb az Aue simázta őket 3-0-ra idegenben és hát sok pozitívumot nem lehetett leszűrni abból a találkozóból. Az egyik ilyen a Bayern nevelésű kölcsönjátékos, Adrian Fein visszatérése volt - az arccsonttörés miatt maszkban játszó ifjú középpályás elég meggyőző teljesítményt nyújtott. A játékos a klub honlapján az alábbiakat nyilatkozta. “Még mindig szoknom kell a maszkot, de ettől függetlenül beleállok minden szerelésbe, fejesbe. (…)
>>>Hatalmas oddsok a pályán! Regisztrálok a TippmixPro-ra a magasabb szorzókért!<<<
A hazai közeg jellemzően jót tesz a csapatnak, hiszen 8/11 meccsüket megnyerték a Volksparkstadionban. A gólarányra sem lehet panasz és átlagban 2.27-et lőnek vendégeiknek. A Regensburg ellenben pont, hogy szenved túráin, bár 12 pontot azért összekapart 12 meccsen. A felek amúgy háromszor találkoztak eddig a Bundesliga 2-ben, és a tavalyi kettős Regensburg siker mellett egy döntetlen született most ősszel.
Ezt a tendenciát ideje megtörnie a HSV-nek, de diadalmenetre azért nem számítunk. Hecking fiai viszont ha kellően összekapják magukat, akkor hozniuk kell a három pontot. Az előzmények alapján a masszív védekezésé lehet inkább a főszerep, így a hazait 4.5 underrel kiegészítve játszhatónak ítéljük.