Sportfogadás

A Honvéd győzelme lehet a nap tutija és még a szorzó is nőtt

megosztom

Furcsa módon annak ellenére emelkedett a kispestiek szorzója, hogy szinte minden fogadó a győzelmükre pakolja a pénzét.

Zsinórban két győzelemmel a tarsolyban várják a meccset Kamberék. fotó: Kispest Facebook

Csütörtökön kora este a Budapest Honvéd folytatja útját az EL-főtáblára kerülés felé és hazai környezetben, a Bozsik Stadionban a luxemburgi Niederkornt fogadja 19 órától.

1x2    
Honvéd Döntetlen Niederkorn
1.60 3.65 5.30

A Niederkorn komoly meglepetést okozott az első körben, miután kiejtette az esélyesebb azeri Gabala együttesét. Nem először lepték meg a fogadókat, hiszen tavaly a skót Rangers csapatán is sikerült átverekedniük magukat. Paolo Amodio fiait az előző kiírásban a ciprusi AEL csapata állította meg és most a Honvédon a sor, hogy az útjukat állja.

Az oddsok alapján a budapesti csapat komoly favoritja a párharcnak, de ahogy beharangozónkban is hangsúlyoztuk, ennyire azért nem egyszerű a képlet. Hazánk klubcsapatai enyhén szólva is hajlamosak alulteljesíteni az európai kupasorozatokban, így készpénznek semmiképp ne vegyük a kispestiek diadalát.

A Tippmixpró fogadóit rendesen megvakította az esélyesség tudata - ezt jól szemlélteti az alábbi statisztika is. A tipszterek 90 százaléka hazaira húzza be a csütörtök esti odavágót, az ikszre 4 míg a vendég sikerre csak 6 százalék tette le voksát. Érdekesség továbbá, hogy a nyitó szorzó a nagy arányú Honvéd pakolás ellenére felszálló ágban van, a tegnapi 1.45-ös érték már 1.60-ra kúszott fel.

Ti mit vártok a Honvéd első meccsén?

[2790759] 2018-07-26 19:00:00 Honvéd - FC Progres Niedercornx;
megosztom