Tenisz

Fucsovics ellen fogadunk - napi tippek Wimbledonra

megosztom

Bravúr lenne a magyartól, ha jelenlegi formájában le tudná győzni a rutinos Julien Benneteau-t a wimbledoni első körben.

A wimbledoni tenisztorna második játéknapjának programjában 32 férfi és 32 női összecsapás szerepel, tehát ismét van miből válogatnunk. Valamikor 16 óra körül mutatkozik majd be Fucsovics Márton, de sajnos nincs jó érzésünk vele kapcsolatban. Az idén pazar szezont futó nyíregyházi ugyanis szűk két hete Halléban megsérült és elmondása szerint nem nagyon sikerült visszajönnie a jó formájába.

"Nincsenek túl jó érzéseim, nem nagyon sikerült visszajönnöm a jó formámba. Ugye a sérülésem miatt egy hetet kihagytam, három-négy napot tudtunk keményen edzeni. Hétfőn megvolt az utolsó edzés, egy fokkal jobban ment, mint eddig."

Benneteau-t ismerem, tudom, hogy jól szervál, amikor meglett a sorsolás nem örültem neki, hogy vele játszom. Jobban örültem volna, ha egy salakpályás játékost kapok. Szeret szerva-röptézni, jól játszik füvön. Nehéz mérkőzés lesz. 

- mondta Marci a hétfői edzést követően. 

A 36 éves Benneteau felett már eljárt az idő, ugyanakkor mérhetetlen rutinnal bír és még mindig óriási harcos, aki soha nem adja fel. A major tornákon különösen nehéz falat, Melbourne-ben David Goffin ellen borította a papírformát, majd kényszerítette öt szettre Fabio Fogninit, míg Párizsban Leonardo Mayer ellen nyert underdogként. 

Úgy véljük, ha Marci topformában lenne, akkor is meggyűlne a baja a franciával, így viszont a bravúr kategóriába tartozna, ha nyerni tudna. Ugyanakkor, ha most nem támaszt maga felé nagy elvárásokat a magyar, akkor még jól is elsülhet, bár szerintünk Benneteau vagy könnyű vagy nehéz meccsen, de megoldja a továbbjutást. 

Julien Benneteau-Fucsovics Márton
hatharom.com
Benneteau jut tovább
@1.61
Fogadási határidő: 16:00

 

Benneteau szorzója egyébként csökkenőben van, éppúgy, mint a szombaton Antalyában tornát nyerő Damir Dzumhuré. A bosnyák első ATP-címét nyerte füvön, kissé váratlanul, hiszen korábban ezen a borításon nem sok jó eredménye volt. Dzumhur megmutatta, hogy a klasszis füves pályás fegyverek nélkül is lehet sikeres valaki füvön.

Negyedik alkalommal szerepel a wimbledoni főtáblán, három éve Roger Federer ellen esélye sem volt, tavaly és tavalyelőtt viszont sikerrel vette az első kört. 

Most ezt akár meg is fejelheti, hiszen Maximilian Marterer abszolút verhető ellenfél és utána egy selejtezős vagy egy szabadkártyás teniszező jöhet. 

Marterer ugyan két nagyon jó versenyt futott Melbourne-ben és Párizsban, ám füvön a kellemetlen balkezes szervái ellenére nem tud hatékony lenni. Nem mozog elég jól és fonák oldalon is sebezhető. 

Dzumhur nagy önbizalommal érkezett Londonba, pályafutása legjobb világranglistás helyéről (23.) kezdheti meg ezt a Grand Slamet, a formája szintén kiváló, szóval ilyen oddson érdemes bizalmat szavazni neki.
 

  • Dzumhur jut tovább @ 1.78

 

További tippekért látogass el partneroldalunkra, a Logibet.com-ra, ahol továbbra is 19 euróért fizethetsz elő az összes tippmester összes tippjére. Illetve látogass el a torna fórum topikjába, ahol ugyancsak számtalan tipp közül szemezgethetsz vagy oszthatod meg saját gondolataid.

Kattints a képre és játssz a nyereményekért!

megosztom