Bajnokok Ligája

Marcelo bevallotta, hogy a Bayernt ismét 'kirabolták'

  • gb1
megosztom

Újra hatalmas meccset játszott a két klubóriás, de a bajorok nem csak a súlyos bírói hiba miatt estek ki. Nyilatkozatok.

Pont nem látta egyik bíró sem / fotó: 90min

Kedd este a kétszeres címvédő Real Madrid 2-2-t játszott a Bayern Münchennel a Bernabéuban és 4-3-as összesítéssel jutott a Bajnokok Ligája döntőjébe. A forgatókönyv kísértetiesen hasonlóan alakult a tavalyi negyeddöntőhöz. Röviden összefoglalva,  az első meccsen ugyanúgy a Bayern vezetett és a temérdek hazai helyzet ellenére fordított a Real, hogy aztán a visszavágón a bíróknak - talán mindenki emlékszik még Kassai brillírozására - is köszönhetően valahogy tovább verekedjék magukat.

A 2:2-es végeredményt pontosan megtippelők átlagosan @10-szeres pénzt nyertek.

Nem volt meggyőző, sem megérdemelt,  de a foci már csak ilyen, Zidane csapata zsinórban a harmadik döntőjére készülhet. A napokon belül 73 éves Heynckes pedig a hiába múlta felül taktikailag francia kollégáját, keserű szájízzel kell búcsúznia a legrangosabb európai sorozattól.

Világklasszis teljesítményt nyújtottunk, gyönyörű focit játszva, szégyen, hogy mégis kiestünk. Évek óta nem láttam ilyen jól játszani a Bayernt.

- kezdte a németek nyugdíjból visszatért trénere, akivel nehéz lenne vitatkozni. "Mindkét meccsen egyértelműen jobbak voltunk, még sem sikerült elérni a fináléba jutást. Hiába domináltunk, Navasnak különösen nagy meccse volt, főleg a végén. Ilyen magas szinten pedig nem lehet olyan hibát véteni, amilyet a félidő után csináltunk." - mondta.

Minden bizonnyal még napokig fognak cikkezni a szakírók a különböző aspektusokról, hiszen mindkét csapat részéről rengetek kérdést vet fel az utóbbi idők egyik legkiegyenlítettebb párharca. Leegyszerűsítve elmondhatjuk, hogy a kulcsjátékosok hiánya ellenére mindkét meccsen a müncheni gárda akarata érvényesült, és inkább a befejezések pontatlansága az, ami rányomta a bélyegét a kudarcra.

Ulreich fifába illő bakija mellett persze nehéz elmenni, ám a Bayernt az sem rogyasztotta meg és a hármas sípszót követően társai védelmükbe is vették a nemzetközi szinten kevés tapasztalattal rendelkező kapust. A meccs egyik legjobbja, James Rodriguez a következőt nyilatkozta. "Hiba lenne a kapusra fogni, hiszen többször is megmentett minket. Az első meccsen és a visszavágón is követtünk el olyan hibákat, amire végül ráfizettünk."

Ami ugyancsak tény, hogy a  Bőrnadrágosok mindkét meccsen adtak egy-egy ajándék gólt, ami szintén nem fér bele, de ha csak a helyzeteik negyedét értékesítették volna, akkor is simán bemasíroztak volna a kijevi döntőbe. 

Sajnos ismét beszélni kell a bírókról is, mivel Cüneyt Cakir és brigádja több súlyos hibát is vétett a 90+5 perc alatt. A legegyértelműbb és vitatottabb a Real védőjének, Marcelónak a kezezése volt, amelyből ha jogos büntető született volna és 1-2-vel mennek pihenőre a csapatok, talán minden másképp alakul. A szabálytalanságot megúszó brazil játékos a következőket mondta.

A labda eltalálta a kezem. A tizenhatoson belüli kezezése büntetőt ér, igen.

Ha azt mondanám, hogy nem ért a kezemhez, hazudnék. Azonban, ahogy már korábban is elmondtam, nem fogok a bírókról beszélni, ahogyan akkor sem tettem, amikor ellenünk fújtak." 

A Bayern tehát bosszúsan, szerencsétlenül, de emelt fővel esett ki, a blancók pedig  készülhetnek zsinórban harmadik BL-döntőjükre. Hogy ki próbálkozhat meg a trónfosztással, az szerda este Rómában kiderül. 

Szerintetek mi volt a döntő tényező, aminek köszönhetően a Real jutott a döntőbe?

[2747587] 2018-05-01 20:45:00 Real Madrid - Bayern Münchenx;
megosztom