• Arséne Wenger 400. győzelmét szerezte a Premier League-ben
• Fergusonon és rajta kívül nemzetközileg finoman szólva is gyenge nevek vannak még a toplistán
• mi ennek az oka?

Az angol Premier League karácsonyi fordulójának pénteki zárómeccsén az Arsenal 2-1-re verte a QPR-t. Bár a végén meleg volt a pite, ezzel a sikerrel megszületett az edző Arséne Wenger 400. győzelme a ligában. Mondani sem kell, egyetlen menedzser jár csak előtte, a másfél éve visszavonult Sir Alex Ferguson, aki 1992 és 2013 között 528 meccset nyert a Manchester United élén.

Ők ketten óriási csatákat vívtak annak idején, 1998 és 2004 között jóformán labdába sem rúgott senki más a zátonyon túl, csak az Arsenal és a United. Parázs, feszült meccseket játszottak a csapataik, sőt, sokáig úgy tűnt, az edzők sem szívelik egymást, de ahogy egyre gyengült az Arsenal, úgy lett kiegyensúlyozottabb a kapcsolatuk, s jutott el végül a nyilvánosan is felvállalt kölcsönös tiszteletig.

A dologban az érdekes persze nem az, hogy Ferguson és Wenger vezeti a toplistát (eddig is lehetett tudni, hogy a Premier League történetének két legfontosabb szereplőjéről van szó), hanem, hogy kik jönnek mögöttük. A sorban harmadik Harry Redknapp ugyan a West Ham, a Tottenham és a Portsmouth csapatával is ért el szép sikereket korábban, de Európában nem számít különösebben nagy edzőnek, főleg azért, mert bevallottan a hagyományos angliai iskola híve.

Redknapp korábban többször is nyilatkozott lesajnálóan a taktika szerepéről a modern fociban, és való igaz, a csapatai általában a rúgd és fuss nem túl bonyolult sémáit követik. Ráadásul ahogy öregszik, úgy nyúl egyre kevesebbet a fiatalokhoz is - elég megnézni a most épp általa vezetett QPR-t, ami kiörgedett, innen-onnan elazavart, de még jól csengű nevű játékosok ad-hoc alkalmazásával menekül a kiesés elől.

A negyedik helyezett David Moyes reputációja sem a legjobb, azok után, hogy éveken keresztül mindenki legnagyobb csodálatára tartotta a tűz közelében az Evertont, hatalmasat bukott a Manchester United edzőjeként. Most a baszk Real Sociedad edzője, de az általános vélemény szerint egy közepes edző, aki sosem lesz képes megugrani az igazi topcsapatok szintjét. Mivel már elmúlt 50, van is valami az elméletben.

Sam Allardyce az angol foci másik nagy öregje. Éveken keresztül tartotta az élmezőnyben a Boltont (jellemzően kiöregedőfélben lévő külöföldiekkel, és olcsó, de használható hazaiakkal a keretben), majd ugyan ő is bukott a Newcastle padján, de ma megint hasít a West Hammel. Hamisítatlan angol focit játszik, ívelés, beadás, jól fejelő, robosztus csatárok, fejvesztett rohanás. Oké, nem egy rossz edző, de az európai topfoci Guardiolákkal, Ancelottikkal és Mourinhókkal díszetett színpadán még súgó is csak protekcióval lehetne.

A dolog egyébként azért szúr szemet, mert a Premier League teljes marketingkoncepciója arra épül, hogy a világ legjobb, legnagyobb, legmindenebb bajnoksága, ahol tényleg csak és kizárólag a világ krémje szerepel. Ehhez képest kiderül, hogy banokság történetének legsikeresebb edzői között ott van 3-4 olyan is, aki Európában maximum nevetség tárgya tud lenni, semmi több.

Máshonnan nézve persze ők legalább angolok, és legalább megtartanak valamit a bajnokság egyre kevésbé érezhető tradíciói közül. Az új TV-s szerződések miatt ugyanis annyira ömlik a pénz a Premier League-be, hogy már a legkisebb csapatok is eurótízmilliókért vehetnek játékosokat, arról nem is beszélve, hogy egyre több klub helyezi a bizalmát külföldi edzőkbe. 

A most jól szereplő, de évek óta stabil Swansea-nél előbb Laurup alkotott, majd jött Gary Monk, aki ugyan angol, de egy az egyben kontinentális filozófiát és játékstílust visz. A Southampton Mauricio Pachettino (aki most a Spurs edzője) után Ronald Koemannal a kispadon szárnyal, az Everton pedig Moyes után egy spanyolhoz, Roberto Martínezhez nyúlt. Az élcsapatokról nem is szólva, mindegyiket évek óta külföldi sztáredző dirigálja.

Persze az is lehet, hogy túlreagálom, de valahol fura, hogy a világ (elvileg) legesleg bajnokságának legsikeresebb edzői között globálisan sehová sem számító arcok is ott lehetnek. Szakmai berkekben amúgy évek óta téma, hogy hiába a rengeteg pénz, a Premier League még mindig nem tart azon a szakmai színvonalon (alsősorban az edzők miatt), ahol a spanyol La Liga, vagy épp a német Bundesliga, és valahol ezt erősíti meg nekem a fenti statisztika is.

Mit gondoltok, igazam van?