Bajnokok Ligája

A végén csattant az ostor a Cityn, gólpárbajt rendezett a Porto és a Roma

megosztom

A Bayern és a Manchester City rangadóján a 90. percig kellett várni az első gólra. A két gigász igen gyenge második félidőt produkált, így inkább a Porto és a Roma gólpárbaja jelentette a játéknap érdekességét.

Nem hozta a várt iramot és helyzetgazdag mérkőzést a nap slágertalálkozója a Bayern München és a Manchester City között. Főleg a bajorok támadgattak, gólt viszont egészen az utolsó percig nem tudott szerezni egyik csapat sem. Ekkor jött Jerome Boateng és jobb külsővel nagyon szépen vágta a labdát Joe Hart kapujába. A Bayern tehát nagy nehézségek árán szerezte meg az igen fontos három pontot. Rómában azonban nem fukarkodtak a gólokkal. A fővárosi együttes igazi gólparádét rendezett a CSZKA Moszkva ellen. Gervinho két gól mellett egy asszisztot is kiosztott. 5-1-re nyertek a Farkasok.

Még a Romát és Gervinhót is felülmúlta a Porto, amely 6-0-ra alázta meg a Debrecent kiverő BATE Boriszovot. A portugáloknál az algériai Yacine Braimi mesterhármasig jutott, míg a csoport másik találkozóján sem az Athletic Bilbao, sem a Sahtar Donyeck nem talált be.

Braimi mesterhármast szerzett, pedig egy órát sem töltött a pályán - Fotó: AFP

Meglepetésre csak egy góllal tudta megverni a spanyol ezüstérmes a ciprusi APOEL Nicosiát. A Barcelona Pique góljával tartotta otthon a három pontot, míg az Ajax és a PSG megosztoztak a pontokon.

A bombaformában lévő Diego Costa még húsz percet sem kapott Mourinho mestertől a Chelsea-Schalke találkozón. Nem biztos, hogy csak ezért, de a Chelsea nem tudta legyőzni hazai pályán a Bundesligában botladozó Schalkét. Szintén 1-1 lett a Maribor-Sporting meccs Szlovéniában.

Fábregas góljával még az angolok vezettek - Fotó: AFP

Sajnos a Bajnokok Ligája nem hozott szerencsét tippmestereinknek a Protipp rendszerében. A csapatok mindhárom mai tippünkön kifogtak, így ma a fogadóirodák nyertek.

2014-09-17;42
[1821198] 2014-09-17 20:45:00 Bayern München - Manchester Cityx;[1821223] 2014-09-17 20:45:00 Chelsea - Schalke 04x;[1821224] 2014-09-17 20:45:00 Maribor - Sporting CPx;[1821237] 2014-09-17 20:45:00 FC Porto - BATE Borisovx;[1821238] 2014-09-17 20:45:00 Athletic Bilbao - Sahtar Donyeckx;[1821212] 2014-09-17 20:45:00 Ajax - Paris Saint Germainx;[1821211] 2014-09-17 20:45:00 Barcelona - APOEL Nicosiax;[1821199] 2014-09-17 20:45:00 Roma - CSZKA Moszkvax;
Percről percre: BL_2014_09_17x
  • Pro
    Tomihmv
    2014. szeptember 4., Csütörtök 20:29

    Bajnokok Ligája | Ajax-Paris Saint Germain

    2014. szeptember 17., Szerda 20:45
    • Ország:Nemzetközi
    • Fogadás típusa:3Way
    • Tipp:Paris Saint Germain wins
    • Időszak:Teljes játékidős fogadás
    • Odds:1.90
    • Eddig éri meg:1.9
    • Tét:5
    • INDOKLÁS:

      Ezzel a tippel nem tudok tovább várni, szerintem a meccs napján maximum 1.60 lesz a PSG szorzója. Az Ajax évek óta egyeduralkodó Hollandiában, de a legjobbjait minden szezon végén eladja, nem történt ez másképp idén sem, hiszen de Jong és Blind is távozott Amszterdamból. Minőségi igazolást nem hajtottak végre de Boerék, fiatalokat hoztak fel a Jong Ajaxból, illetve holland együttesekből. Mindezek után már egy ultra fiatal csapata van a hazaiaknak, nem csoda, hogy vereséget szenvedtek a PSV-től, majd a Groningentől is. Enyhén szólva sem megy a piros-fehéreknek, de teljesen mindegy is a formájuk, hiszen a PSG klasszisokkal jobb csapat perpillanat. A franciák nyáron még tovább erősödtek, idén már joggal pályáznak a legjobb négy csapat közé a Bajnokok Ligájában. Ibrahimovic felépült sérüléséből, újra megy a parádé Párizsban, a svéd csatár a St. Etienne-nek háromszor talált be. Korábbi sikerei színhelyén pedig általában kettőzött erővel szokott pályára lépni.
      Úgy gondolom, hogy jelenleg minden téren sokkal jobb csapat a PSG, ami a pályán is megmutatkozik majd, és véleményem szerint magabiztosan nyernek a piros-kékek Amszterdamban. A fogadással pedig érdemes igyekezni, hiszen ahogy fentebb is említettem, biztosan esni fog a szorzó két vagy három tizedet.

  • Pro
    Tomihmv
    2014. szeptember 16., Kedd 14:11

    Bajnokok Ligája | Chelsea-Schalke 04

    2014. szeptember 17., Szerda 20:45
    • Ország:Nemzetközi
    • Fogadás típusa:Asian Handicap
    • Tipp:Chelsea -1.5
    • Időszak:Teljes játékidős fogadás
    • Odds:1.94
    • Eddig éri meg:1.94
    • Tét:5
    • INDOKLÁS:

      Hatalmas különbség van a felek között. A Chelsea a végső győzelemre is esélyes a BL-ben, míg a Schalkénak még a csoportból való továbbjutás is gondot okozhat. Az angolok pazarul teljesítenek idén, Mourinhónak bejöttek az igazolásai, Fabregas újra szárnyal, míg Diego Costa minden meccsen rúg legalább egy gólt. Ezzel szemben a németek enyhén szólva is pocsékul állnak, a Német Kupából a harmadosztályú Dresden ejtette ki őket, míg a bajnokságban eddig csak egy pontra voltak jók. Mourinho csapatairól köztudott, hogy hazai pályán mennek, mint a mérgezett egér, ez szerdán se lesz másként, míg a Schalke házon kívül eddig valamennyi tétmérkőzését elveszítette idegenben, a hétvégén például a Mönchengladbacnál kapott ki 4-1-re. Ezen kívül csak hab a tortára, hogy a hírek szerint a gelsenkircheniek edzőjük, Keller ellen játszanak, és ha kikapnak szerdán, akkor Tuchel érkezhet a kispadra...
      Úgy gondolom, hogy a Chelsea jó szériája nem szakad meg és magabiztosan, legalább két góllal legyőzi a Schalkét.

  • Pro
    mr.blonde
    2014. szeptember 17., Szerda 14:23

    Bajnokok Ligája | Athletic Bilbao-Shakhtar Donetsk

    2014. szeptember 17., Szerda 20:45
    • Ország:Nemzetközi
    • Fogadás típusa:Over/Under
    • Tipp:Over 2.25
    • Időszak:Teljes játékidős fogadás
    • Odds:1.80
    • Eddig éri meg:1.8
    • Tét:4
    • INDOKLÁS:

      Érdekes mérkőzésre van kilátás Bilbaóban, ahol az Athletic a Sahtart fogadja. Az Athletic szurkolói nagyon régóta vártak már erre a pillanatra, hiszen a kedvencek ismét az elitben meccselhetnek, európai sztárcsapatokat elhozva a San Mamésbe. A hírek szerint telt ház lesz a meccsen, a hangulat pedig egészen parádés lesz. A Bilbao teljes kerettel vághat neki a meccsnek, Ernesto Valverde vezetőedző elmondása szerint a baszkok a három pontért lépnek pályára. Hiába rutintalan a BL-ben a Bilbao, a motiváció és a hazai pálya miatt nem csodálom, hogy a bukiknál favorit. A Sahtar helyzete egészen különleges, hiszen az Ukrajnában zajló események miatt a csapat elveszített otthonát, tehát mindent meccset idegenben, szurkolói nélkül kell lejátszania. Nem is igazán pörög a Sahtar, de azért egy BL-meccs visszahozhatja az "életbe" a játékosokat. Lucescu mester már egy döntetlennek is örülne, de azért ebben érzek némi trükköt, lévén a Sahtar tavaly például simán elvitte a három pontot a Sociedad otthonából. A vendégeknél 1-2 két hiányzó lehet a védelemből, de nagyjából teljes a keret itt is.
      Mivel mindkét csapat alapjáraton egy támadófutballt játszó együttes, ezért a különleges atmoszféra magával ragadhatja a csapatokat. Az egyik oldalon egy harapós, fiatal brigádot, a másikon pedig egy rendkívül technikás, dél-amerikai kontingenst találunk. Nálam ez a meccs háromesélyes, nagyon közel érzem a két csapatot egymáshoz, ezért fordulatos találkozóra számolok. Az tipp értelmében három gólnál a fogadás nyertes, kettőnél a tét fele visszajár, egy vagy nulla találat esetén pedig vesztes.

megosztom