10. Marcos Senna
Sao Paulóban látta meg a napvilágot, 1997 és 2002 között hazájában játszott, majd Spanyolországba költözött, a Villarrealt szolgálta 11 éven át. A távoli bombáról ismert középpályás 363 tétmérkőzésen viselte a Sárga Tengeralattjáró mezét, 2012-ben a másodosztályba is követte a csapatot. Idény nyáron a New York Cosmosba igazolt levezetni, novemberben a Villarreal gálameccset rendezett a tiszteletére, amelyen 3-0-ra legyőzte a Cosmost.
2006-ban kapta meg a spanyol állampolgárságot, az év márciusában Elefántcsontpart ellen debütált a Furia Rojában. Beválogatták a 2006-os világbajnoki és a 2008-as Európa-bajnoki keretbe, utóbbi tornán aranyérmet nyert a spanyolokkal. Alapember volt Luis Aragonés együttesében, beszavazták a torna álomcsapatába, egyes szakírók szerint ő volt az Eb legjobb játékosa, a díjat Xavi kapta meg. 2010-ben, 33 évesen, sérülésekkel bajlódva kimaradt a Dél-Afrikai vébére utazó keretből, Vicente del Bosue Sergio Busquetsnek szavazott bizalmat.
9. Marcel Desailly
A francia válogatott sokat köszönhet az utóbbi évtizedekben az egykori gyarmatokról származó labdarúgóknak, a közelmúlt egyik legnagyobbja, Zinédine Zidane például algériai gyökerű, de Franciaországban született. Desailly Odenke Abbey néven született ghánai szülőktől, édesanyja később feleségül ment az accrai francia konzulátus vezetőjéhez, aki adoptálta mostohagyerekeit. Négy éves volt, amikor családjával Franciaországba költözött. A Nantes híres akadémiáján nevelkedett, Didier Deschamp-al együtt. Nevelőegyesületén kívül a Marseille-t, a Milant és a Chelsea-t erősítette klubszinten, pályafutása végén Katarban "lazított".
Szülőhazájában bírálták, ő nem szerette volna megtagadni Ghánát, de száz százalékig franciának érezte magát, a gall válogatottat választotta. 1993-ban viselte először a címeres mezt, 1996-től bebetonozott helye volt a védelem tengelyében. Világ-és Európa-bajnok, belerondít a képbe, hogy a hazai rendezésű világbajnok döntőjében piros lapot kapott. 2000-től csapatkapitánya volt a válogatottnak. A 2004-es Eb után vonult vissza a nemzeti csapattól, 166-szoros válogatottként, ami rekord volt, 2006-ban döntötte meg Lilian Thuram. Ghánát sem felejtette el, jelenleg az afrikai ország UNICEF-nagykövete.
8. Deco
A brazil születésű irányító sosem kapott meghívót a selecaóba, abban az időben olyanok játszottak posztján, mint Ronaldinho, Rivaldo, vagy Juninho. 1997-től Portugáliában légióskodott, 2002-ban lett kettős állampolgár. A sors fintora, hogy 2003-ban éppen Brazília ellen debütált, szabadrúgásból gólt lőtt, új hazája 2-1-re legyőzte a régit, 36 év után. Felmenői között amúgy voltak Portugálok, Eb-ezüstérmes a luzitánokkal. A Porto, a Barcelona és a Chelsea egykori játékosa visszatért Dél-Amerikába, 2010-ben a Fluminensébe igazolt, az előző szezon végén vonult vissza.
7. John Barnes
A Liverpool ikonja 13 évesen költözött családjával Jamaicából Londonba. 79-szeres angol válogatott, tagja a Futball Hírességek Csarnokának Angliában, de igazából sosem fogadták el a színes bőrű játékost a szurkolók szigetországban. Többször elfordult, hogy egy-egy gyengébb meccs után megkérdőjelezték hűségét Anglia iránt. Tény, a háromoroszlánosoknál sosem játszott olyan átütően, mint klubszinten. 2008–2009-ben szövetségi kapitány volt Jamaicában, Karib-bajnokságot nyert a csapattal.
6. Omar Sívori
A kiváló csatár az argentin és az olasz válogatottban is szerepelt az ötvenes-hatvanas években, szülőhazáját Copa América-sikerre vezette. A River Plate-ben, a Juventusban és a Napoliban játszott, háromszoros bajnok és kétszeres kupagyőztes a Zebrákkal. Csatártársaival, Humberto Maschióval és Antonio Angelillóval "halálos trió" volt a becenevük, Argentína volt a favorit az 1958-as világbajnokságra. Szerencsétlenségükre mindháromban Itáliába igazoltak 1957-ben, ezért a "bűnért" eltiltották őket a válogatottban való szerepléstől, az argentinok nélkülük már a csoportkörben kiestek. Mindhármukat honosították, Svori kilencszer viselte a Squadra Azzurra mezét, nyolc gólt szerzett.
5. Eduardo da Silva
A 30 éves csatárt a Dinamo Zagreb megfigyelője szúrta ki 15 esztendősen a riói utcán, 1999-ben került a klub utánpótlásába, az első hetekben egy raktárban aludt a horvát fővárosban. 2007-ig szolgálta a zágrábiakat, az Arsenalnál kevésbé jött be számítása, 2010-től a Sahtar Donyeckben futballozik.
2002-ben kapta meg a választott hazájában az állampolgárságot, az U21-es csapatnak is erőssége volt. 59-szeres horvát válogatott, a 2008-as Európa-bajnokságról sérülés miatt maradt le, 2012-ban ott volt a kontinenstornán. Horvát lányt vett feleségül, de szívében brazilnak érzi magát. "Brazil vagyok, mindig is annak éreztem magam. De másrészről, Horvátországtól mindent megkaptam."
4. Just Fontaine
Kevés olyan rekord van a labdarúgásban, amit ne döntenének meg időről időre, főleg Lionel Messi és Cristiano Ronaldo korában, ám Just Fontaine csúcsa valószínűleg örökre megmarad. A marokkói származású francia csatár tartja az egy világbajnokságon belüli gólrekordot: az 1958-as seregszemlén 13 találatot jegyzett - hat mérkőzésen!
A Nice és a Stade Reims egykori kiválósága kétszeres francia gólkirály, az 1958-59-as szezonban az európai kupasorozatokban is ő lőtte a legtöbb gólt. 20 éves költözött Franciaországba, amikor a Nice-be igazolt, és már abban az évben bemutatkozott a válogatottban. Kérdéses volt, ott lesz-e az 58'-as vébén rossz formája miatt, végül elvitték, és Raymond Kopával halálos duót alkotott, az NSZ elleni bronzmeccsen négy gólt vágott. 1979 és 1981 között marokkói szövetségi kapitány volt.
3. Miroslav Klose
A Lazio támadója Lengyelországban született, lengyel a felesége, családjával lengyelül beszélnek otthon. 8 évesen költöztek Németországba, akkor két szót tudott németül. Mégis a Nationalelfben lett legenda, 130 meccsen 68 gólt, ezzel társrekorder Gerd Müllerrel. Amúgy Európában mindössze négy futballista szerzett hatvan vagy annál több gólt válogatott szinten, Robbie Keane (62), Gerd Müller (68), Klose (68), Kocsis Sándor (75) és Puskás Ferenc (84). Egy gólra van attól, hogy megdöntse a brazil Ronaldo világbajnoki gólrekordját (15).
Szinte biztos, hogy Joachim Löw 36 évesen is beválogatja a 2014-es vébére, ebben egyre gyakoribb sérülései akadályozhatják meg a rendkívül szerény és alázatos csatárt. "Amikor a Kaiserslauternnál játszottam, 2001-ben a lengyel szövetségi kapitány megkérdezte, el tudnám-e képzelni, hogy a lengyel válogatottban játsszam. De én tudtam, hogy Németországban is figyelnek, négy héttel később meghívót kaptam a nemzeti csapatba" - nyilatkozta Klose. Egy év múlva ezüstérmes lett a németekkel a világbajnokságon, amihez két bronzot és egy Eb-ezüstöt tett hozzá.
2. Alfredo Di Stéfano
A Real Madrid ikonja Buenos Aires-ben született, hatszor szerepelt szülőhazája válogatottjában. 1949 és 1953 között a kolumbiai Millonariost erősített, ezalatt a kolumbiai nemzeti csapatban négyszer lépett pályára. 1953-ban igazolt a királyi gárdába, a spanyoloknál 31 meccsen játszott, ezen 23-sor volt eredményes. Az 1954-es világbajnokságon nem vehetett részt a FIFA döntése miatt, az 1958-as tornára nem jutott ki Spanyolország, az 1962-es vébéről sérülés miatt maradt le.
1. Eusébio
Minden idők egyik legjobb játékosa, vb-bronzérmes a portugál válogatottal, az 1966-os torna gólkirálya. Az egykori portugál gyarmaton, Mozambikban született, 18 évesen igazolt a Benficába, ahol Guttmann Béla volt az első edzője (eredetileg Sportinghoz érkezett próbajátékra, de a Benfica meggyőzte szüleit). 15 éven át erősítette a klubot, 1962-ben BEK-et nyert a Sasokkal. A "Fekete Párduc" volt az első afrikai labdarúgó, aki világhírnévre tett szert.