Most legalább nem nyomaszt a múlt. A pénteki világbajnoki-selejtező előtt sokakat irritált a tény, miszerint harminckét éve nem tudtuk legyőzni a románokat, ráadásul az utolsó öt meccset úgy veszítettük el, hogy gólt sem rúgtunk nekik. Nos, azóta tudjuk, félmunkát végzett a magyar válogatott, két góllal és egy ponttal zárta le futballtörténelmének példátlanul negatív sorozatát, ám ezt csupán a statisztikusok értékelték. Miután a 93. percben némi rásegítéssel védőink tekebábuként dőltek el, majd Chipciu a kapunkba gurította a labdát, össznépi letargia söpört végig az országon. Senkit nem érdekelt, hogy utoljára 1972-ben sikerült duplázni Románia ellen (szintén 2-2 lett a vége), ennél többre pedig csak az Aranycsapat volt képes 1954-ben.

Hát igen, nagyon kellett volna a három pont, egyrészt, hogy lépéselőnybe kerüljünk Mutuékkal szemben, másrészt sikerélménnyel utazhasson a csapat Isztambulba. Bár, ha jól belegondolunk, így is megteheti, csak egy kis agymosás kell hozzá, elfelejteni mindazt, ami tavaly október 16-a óta történt. Az feledhetetlen este volt, kitörölhetetlen emlék marad. Akkor egy huszonkét éves nyeretlenségi szériát és egy tizenhét éve tartó gólképtelenséget tört meg a magyar válogatott azzal, hogy az egy kalappal feljebb rangsorolt Törökországot tovább lökte a lejtőn. Csoport másodikként zártuk az évet, a pozíciónk a pénteki döntetlen után sem változott, és mivel a románok kedden Hollandiában vizitálnak, gyaníthatóan őszig maradunk a továbbjutó helyen. Hogy azután mi lesz, azzal egyelőre nem érdemes foglalkozni, most inkább az öt hónappal ezelőtti sikerből kellene erőt meríteni, arra lehetne építkezni.

De akár nosztalgiázhatunk is kicsit, és felidézhetjük a két ország egymás elleni első hivatalos mérkőzését az 1952-es helsinki olimpia második fordulójából, amikor Puskásék 7-1-re legázolták a törököket és meg sem álltak az aranyéremig. Vagy emlékezhetünk a '82-es spanyolországi világbajnokságot követő első válogatott meccsre, amelyen az átalakított Mészöly-féle válogatott ötöt hintett a félholdasoknak Győrben, majd másfél évvel később a formálódó Mezey-csapat a két és fél évig tartó sikerkorszakának legnagyobb különbségű győzelmét aratva féltucatot rámolt be Isztambulban. 1988-ban és '90-ben két barátságos mérkőzésen még mi voltunk a jobbak, aztán következett a már említett négyes nyeretlenségi szériánk, benne a három meccses, rúgott gól nélküli sorozattal. Ez ért véget 2012-ben. És bár a ,,minden meccs más" kezdetű közhely valóságtartalmát nem érdemes vitatni, szinte biztosra vehető, hogy ha a mieink képesek lesznek megismételni az októberi játékukat, akkor kedden este Amszterdamra sem kell nagyon figyelnünk.

Nincs mese, borítani kell a papírformát! Egervári Sándor mondta néhány nappal ezelőtt a vele készült interjúban, hogy a magyar-román-török hármastól egy-egy bravúr kevés lesz a továbbjutáshoz. De vajon mi számít bravúrnak? A hollandok legyőzése, vagy akár a döntetlen ellenük mindenképpen. Ez ugye eddig senkinek nem sikerült. A trión belül vendégként nyerni szintén szenzációs eredmény, ebben az összevetésben ugye a románok vezetnek, hiszen nyertek Isztambulban. Most rajtunk a sor! A törököktől négy pontot szerezni kimagasló teljesítmény, a hat meg maga a tökély. Három már megvan...Ilyenkor kell nagyot álmodni - és egy kis góllal nyerni.

A Törökország-Magyarország vb-selejtezőről a hatharom.com élő, szöveges tudósításban beszámol!