Antonio Conte, a Juventus vezetőedzője még bő egy héttel ezelőtt szólalt fel, mivel az olasz szövetség szerinte minden lehetőséget megragad, hogy csapata dolgát megnehezítse. Anélkül, hogy állást akarnék foglalni, érdemes elgondolkozni azon, hogy miért kellett a Juvénak február 9-én, szombaton, három nappal a Celtic elleni idegenbeli BL-meccs előtt játszania a Fiorentinával, majd az elmúlt szombaton újra pályára lépnie Rómában, miközben a Milan megkapta azt a kedvezményt, hogy a szerdán esedékes, Barcelona elleni, hazai Bajnokok Ligája-mérkőzése előtt péntekre tették a Parma elleni bajnokiját. Éppen két nap meg némi utazás a különbség.

Nem biztos, hogy nyert volna a Juventus a Roma ellen, ha vasárnap vagy ha hétfőn játszhat, de azért az esélyt talán megkaphatta volna. Így azonban egy eléggé enervált torinói csapat kocogott fel-alá a Stadio Olimpicóban, amely kevés valódi helyzetet tudott kialakítani, a mélyről jövő mély beadásokat pedig nagyrészt könnyedén kapkodta le Maarten Stekelenburg. Volt igazság abban, hogy Conte saját játékosait is leszidta a rangadó után, de azért most sem felejtett el odaszúrni a szövetségnek.

A címvédő vereségével megvolt a lehetősége a Napolinak arra, hogy két pontra zárkózzon fel, de nem tudott ezzel élni. A Sampdoria elleni meccs nagy részében sokkal jobbak is voltak Cavaniék, mint vendégeik, de hiába. Egyszerűen nem tudták bevenni Romero kapuját. Erről a hálóőr és védői is tettek, no meg a csatárok is hibáztak eleget a kapuhoz közel. Pedig ők kevésbé foghatták ezt a nemzetközi szereplésre, hiszen csütörtökön nem nagyon tették oda magukat a Plzen ellen. Walter Mazzarri tagadta ugyan, hogy előre feladta volna az EL-párharcot, mégis egyértelműen látszott, hogy nem ők fogják megtörni a sztereotípiát, miszerint az olaszok tesznek az Európa Ligára. Kihagyta a kezdőből Inlert és Hamsíkot a középpályáról, valamint Cannavarót és Campagnarót a védelemből, ez pedig bőven elég volt a cseheknek. Vasárnap aztán ők is hiába játszottak, csak egy fokkal ment jobban a Samp ellen: a védekezés rendben volt.

Jóval komolyabban vette a CFR Cluj elleni meccset csütörtökön az Inter, nyert is 2-0-ra, de közben egész szezonra, de talán egész évre is elveszítette Diego Militót. Nem ő hiányzott a legjobban a Fiorentina ellen, egyszerűen teljesen szétesett a kék-fekete csapat a vasárnap esti bajnokira. Cassano egy szép kis lövéssel összehozta ugyan a becsületgólt Firenzében, de ettől eltekintve egy serdülőcsapat is kiállhatott volna a vendégek helyett, sokkal rosszabb nem lett volna. A Violák a kezdetektől azt csináltak a pályán, amit akartak, a második félidőben háromgólos előnyüknél pedig már kifejezetten szórakoztak a milánóiakkal. Cicáztak, néha perceken keresztül meg tudták tartani a labdát, nem véletlen, hogy nagyon-nagyon simán nyertek.

A kupacsapatok harmatgyenge produkciójára végül a Lazio tette fel a koronát hétfőn. Rémesen gyenge védekezéssel háromgólos vereséget szenvedett az akkor még utolsó helyezett Sienától, amely egyből két helyet kapaszkodott előre a tabellán. A toszkán alakulat persze még így is kieső pozícióban áll, a hátránya négy pont a Tőzsér Dániel passzából szerzett góllal nyerő Genoa mögött. Szóval a lényeg, hogy a rómaiak veresége talán a legnagyobb blama az összes felsorolt közül. Még akkor is, ha otthon sosem adja magát ingyen a Siena, és ha a helyezésében az idény eleji hatpontos büntetésnek is komoly szerepe van.

A Sasok tehát tartják a tendenciát, amiről az utóbbi hetekben már többször írtam: Klose nélkül és a rossz formában lévő Hernanessel nem képesek meccseket nyerni, mert nincsenek meg ehhez a megfelelő embereik. És nagyrészt ezen múlik a többiek sikertelensége is. Még az egyértelműen legerősebb kerettel rendelkező Juventus is megszenvedte az elmúlt bő egy hetet, a többiekről nem is beszélve. A Napoli csereemberei csütörtökön bőgették le nagyon csapatukat, az Inter legjobbjai pedig egyszerűen nem bírtak három napon belül kétszer jól játszani.

A pénzhiány - vagy épp a túlpénzelt középszerű játékosok -, az elhibázott utánpótlásnevelés és az utóbbi években sokat szürkülő általános színvonal okozzák mindezt. Az olasz foci híveként szomorúan látom, hogy európai szinten középcsapatnak sem számító együttesek sokszor jobbak a talján csapatoknál, főleg az Európa Ligában, de erről maguk az olaszok tehetnek a legtöbbet. Talán több értelemben is nyitni kellene a világ felé...