Nehogy már a nyúl vigye a vadászpuskát! Valami hasonló gondolat fordulhatott meg Jos Daerden fejében, amikor a múlt héten Kazincbarcika és Budapest között az egyik benzinkútnál az újpesti szurkolók elbeszélgettek a játékosokkal. A kényszerpihenőt nem a fáradtság indokolta, a feszült hangulatú eszmecsere oka a néhány órával korábbi vereség, az ezzel járó kupabúcsú volt. Az edző eleinte a háttérből figyelt, majd miután neki is feltettek néhány kérdést, azzal zárta le az összejövetelt, hogy kizárólag neki van joga felelősségre vonni a csapatot. Ebben tökéletesen igaza van. Bár a miénknél fejlettebb futballkultúrákban is megtörténik olykor, hogy az ultrák a verbális terrort alkalmazzák, minősített esetben akár a tettlegességtől sem riadnak vissza. Laczkó Zsolt és Koman Vladimir tudna erről bővebben mesélni, ők alig egy esztendeje szenvedő alanyai voltak a Sampdoria-drukkerek támadásának, de például Tököli Attila is hasonló incidens miatt hagyta ott korábban a Ferencvárost.

Hál Istennek nem jellemző az effajta megfélemlítés, a buszmegállítás is kezd kimenni a divatból, így aztán az újpestiek akciója nem nevezhető hétköznapinak, még akkor sem, ha az szerdán történt. Daerden sem tulajdonított különösebb jelentőséget az ügynek, legalább is ezt sejteti a vasárnapi bajnokit megelőző nyilatkozatának egyik mondata, miszerint három pontért utaznak Pécsre, de a győzelem nem élet-halál kérdése. Nincs semmi baj ezzel a kijelentéssel, mindig vannak nyertesek meg vesztesek, ha az utóbbiak rendre megsemmisülnének, maga a sport is megszűnne. A szurkolók, azoknak is a kemény magja azonban nem ennyire filozofikus alkat, pláne nem akkor, ha csapata tavaly minden idők leggyengébb szezonját futotta, most meg képtelen volt túljutni azon a Kazincbarcikán, amelyik az utolsó előtti helyen szerénykedik a másodosztályban.

Daerden szavai tehát ebben a helyzetben nemhogy megnyugtatták volna, ellenkezőleg, kifejezetten irritálták a drukkereket, akik még a baranyai túra előtt drapériára festették véleményüket. De nem ám csak úgy első felindulásból, magyarosan, arra is gondoltak, hogy a válaszokat a címzett is értse, ezért aztán a Megyeri úti ,,hivatalos nyelvhez", a flamandhoz folyamodtak, csak hogy a belgák is képben legyenek. Nem tudom, a tiltakozás eme szolidabb formája mennyire érintette meg Daerdent (a meccs utáni nyilatkozata szerint hatással volt rá), a játékosokból azonban láthatóan plusz energiát szabadított fel, amit ezúttal a futballra fordítottak, és egy év után először sikerült nyerniük vendégként. Naivitás lenne persze azt hinni, hogy a kazinbarcikai bukást követő fejtágításnak köszönhető az Újpest talpra állása, netán a mecseki molinókon olvasható üzenet generálta a győztes taktikát, hiszen semmi biztosíték nincs arra, hogy a jövőben nem ismétlődik meg a buszos eset. Ugyanakkor az sem kizárt, hogy a pengeváltással a csörte is befejeződött, holnaptól mindenki azzal foglalkozik, ami a dolga, az egyik fél szurkol, a másik futballozik, a kettőből kijön az egész, így lesz kerek a történet.

Mindez természetesen nem azt jelenti, hogy az újpesti ultrák ezentúl szájzárral és angyali mosollyal, flamand-magyar szótárral a kezükben látogatják a meccseket, hiszen a csapatnak bőven van még restanciája velük szemben. Ami pedig a belgákhoz fűződő, barátinak jó indulattal sem nevezhető kapcsolatukat illeti... Csereüdülés és családlátogatás nyilván nem jöhet szóba, azt azonban nem kellene elfelejteni, hogy ha egy esztendeje Roderick Duchatelet - kalandvágyból, hobbiból, üzleti megfontolásból, tök mindegy - nem vág bele a ,,Megyeri-kalandba", akkor minden bizonnyal ma sem buszmegállításról, sem számonkérésről, sem drapériákról nem beszélhetnénk, de talán csapatról is csak nagy vonalakban. Az élet-halál kérdése esetleg téma lehetne, leginkább abban a szövegkörnyezetben, hogy milyen lesz az élet a halál után. A belgákat nem kell szeretni, az eddigi (szakmai) tevékenységüket nem kell túlértékelni, arról viszont - pláne most, az érkezésük évfordulóján - szűk körben, akár a tudtuk nélkül is, meg lehetne emlékezni, hogy megmentették a klubot a csődtől. Erre persze lehet az a válasz, hogy ha ők nem, lett volna más. Lehet, de ha felidézzük az akkori állapotokat, a létbizonytalanságot, a kaotikus helyzetet, közel sem biztos, hogy idejében jött volna a segítség.

Nem a legjobb példa, de a Vasas vesztét is a tulajdonosváltás(ok) csúszása okozta, hiába volt meg a végén a pénz és a koncepció, a szakmai előrelépéshez kevésnek bizonyult a bajnokságból hátralévő néhány forduló. De mondhatnék egy ellentétes példát is, ami ráadásul hajaz az újpesti történetre. Győrben évek óta tele a kassza, felépítettek egy modern stadiont, egy európai szinten is működő klubmodellt, bő és minőségi a keret, van cél és elképzelés, csak az eredmények - bajnoki cím, kupagyőzelem, tartós nemzetközi szereplés - hiányoznak. Az okok sokrétűek, ne firtassuk, ki, mikor, miben hibázott, mint ahogy az ETO-nál sem a múlttal foglalkoznak. Sőt, a jelennel sem nagyon. Legalább is azzal a részével nem, ami néhány hete még a ,,Pintér takarodj!" rigmusban sűrűsödött össze, hiába nyert a csapat, egy szűk, ugyanakkor az átlagnézőszámhoz képest jelentős csoport már-már kiutálta a városból az edzőt meg jó néhány játékost. Hogy hol tart most a gárda, ahhoz elég megnézni egy-egy meccsét, kicsit elmélyedni a taktikában, de aki ennek sem hisz, az vessen egy pillantást a tabellára és a góllövőlistára. Ha nagyon leegyszerűsítem a dolgot, mindehhez nem kellett más, mint türelem. Ami ugye az újpesti ultráknál a kazincbarcikai vereség után elfogyott.

Nem egyszerű, de valahogy pótolni kellene. Talán megérné félretenni a sérelmeket, és nem azzal foglalkozni, hogy ki a nyúl, ki a vadász és ki viszi a puskát. Az ugyanis bármikor elsülhet - visszafelé is...