Mi vett rá benneteket erre a túrára? Beszéljetek kicsit az előzményekről!
J.Á.: Ami engem illet, nyolc éve, hirtelen felindulásból eltekertem Athénba. Kíváncsi voltam, hogy az olimpia tiszteletére képes vagyok-e én is valamilyen sportteljesítményre, és a legnagyobb meglepetésemre sikerült. Az út nagyjából 1500 km volt, egy kis kerülővel, ugyanis útközben derült ki, hogy Macedóniába vízum kell, így Bulgária fele kerültem.
N.G.: Árpival évfolyamtársak voltunk az egyetemen, ott hallottam a történetet. Egyből megtetszett az ötlet, és mivel London elérhető távolságban van, közösen elhatároztuk, hogy kitekerünk.
Milyen felszereléssel vágtatok neki az útnak?
J.Á.: Mivel korábbi biciklimet az út előtt ellopták, így kénytelen voltam venni egy országúti kerékpárt. A célom az volt, hogy minél könnyebb legyen. Emellett a szokásos felszerelést vittem: szerszámok, sátor, hálózsák, váltás ruha.
N.G.: Így van, arra figyeltünk, hogy minél kevesebb cuccot kelljen magunkkal cipelnünk. Én két váltás kerékpáros ruhát hoztam és egyet, amiben várost lehet nézni. A legtöbb súlyt talán a szerszámok jelentik, ugye mindenre fel kellett készülni. Defektet kaptunk is párat, de összességében úgy néz ki, mindenből eleget hoztunk. Az ennivalóval törődtünk legkevésbé, ami kell, azt megvesszük út közben és egyből meg is esszük.
Tartjátok a tervezett tempót, útvonalat?
J.Á.: Túlhaladtuk, sőt, arra is volt időnk, hogy plusz programokat építsünk be. Jelenleg a francia tengerparton vagyunk.
N.G.: Mivel idáig jó tempót mentünk, így most megengedhettünk magunknak egy kis pihenőt. Strandolással, napozással, borozással és evéssel telt a mai nap, sikerült feltöltődnünk.
Az otthoniakkal mennyire és milyen formában érintkeztek?
J.Á.: Naponta telefonon és SMS-ben.
N.G.: Ugyanígy, valamint Facebookon is követhető az utunk. A portya.com rajongói oldalán folyamatosan írjuk, hol tartunk, töltünk fel fényképeket és olvassuk a bíztatásokat. Ez utóbbi nagyon jól esik, sok lelki pluszt ad.
Milyen fizikai, szellemi állapotban vagytok, mennyire visel meg benneteket az út?
J.Á.: Az elején elég nehéz volt, főként az első három nap. Nem könnyítette meg a dolgunkat, hogy nagy melegben indultunk, és egyébként is akklimatizálódni kell egy ilyen túrához. Más az életritmusunk, mint általában. Hajnalban kelünk, fizikailag is folyamatos terhelést kapunk. De így a vége fele már kezdünk belejönni.
N.G.: Nekem az első nap volt borzasztó. Ahogy Szlovákiában mentünk, Dunaszerdahely felé az izzó aszfalton, semmi változatosság, az autók húztak el mellettünk... Fájt a fejem, a torkom, a lábam, elkezdett szúrni a térdem. Minden bajom volt, de a második naptól ezek szerencsére megszűntek. Mondjuk az időjárás nem fogadott kegyeibe minket. Ausztriában és Németországban egy hétig folyamatosan esett az eső és szembeszélben kellett mennünk. Büdösek voltunk, az összes ruhánk elázott.
Minden éjszaka sátoroztatok?
N.G.: Igen, kivéve egyetlen alkalmat, amikor külön váltunk. Én a vadkemping jegyében egy erdő szélén, szakadó esőben-sárban vertem tábort. Árpi eközben szállodában aludt, azaz annak a lépcsőjén.
J.Á.: Egy vendég engedett be, mert már zárva volt a recepció. Mivel szobát nem kaptam, így betoltam az előtérbe a bringámat és a lépcsőn bóbiskoltam el. A takarítónő reggel nagyon meglepődött, hogy mi a fenét keresek ott.
Hogyan néz ki egy átlagos napotok?
J.Á.: Változó. Ha vadkempingezünk, akkor korábban el tudunk indulni, reggel 7 órakor már úton vagyunk. Rendes kempingben elszöszmötölünk kicsit. Aztán egész nap tekerünk.
N.G.: Ha olyan helyen vagyunk, akkor zuhany, rendes fogmosás, esetleg egy-két ruha kimosása is belefér. Aztán folyamatosan úton vagyunk. Délben is, háromkor is. Nincs olyan, hogy megállunk, mert a nap égeti a bőrünket. Kizárólag enni, inni, telefont tölteni pihenünk meg időnként. Ha van rá lehetőség, igyekszünk becélozni a gyorséttermeket az internet miatt, így tartjuk a kapcsolatot az otthoniakkal.
Történt bármilyen baleset idáig?
N.G.: Kétszer estem el. Egyszer beleszaladtam Árpiba, és végighorzsoltam szinte mindenemet, valamint beütöttem a fejemet. Az volt a szerencsénk, hogy olyan helyen voltunk, ahol le lehetett mosni a sebeket, illetve volt nálunk fertőtlenítőszer. Így rögtön mehettünk is tovább. A másikat egy padka okozta. Rossz szögben hajtottam rá és a bicikli nem ment fel, én viszont igen...
J.Á.: Nekem álló helyzetből sikerült hátra bukfencet csinálnom. Szintén egy padkára akartam feljutni, de elvesztettem az egyensúlyomat. Ahogy megemeltem az orrát, egyből dőltem hátra. Mivel sok csomagunk van, így ha egyszer megbillen az ember, nagyon nehéz megtartani a bringát.
Milyen élményekkel gazdagodtatok az eltelt időszakban?
N.G.: Számomra Weltenburgnál a Duna-áttörés volt a legmaradandóbb, kicsit meg is hatódtam a látványtól. Két szikla között kanyarog a folyó, ami hihetetlen látvány. De maga az is, hogy eljutottunk idáig, már felemelő. Ugyebár jogászok vagyunk, alapvetően ülő munkát végzünk, egyikünk sem élsportoló és mégis, tizen egynéhány nap alatt letekertünk 2000 kilométert.
J.Á.: A táj nagyon változatos. Nagy élmény volt a Duna forrása, Párizs és mostani állomáshelyünk, Étretat, ahol egy hatalmas, természetes kőhíd elefánt alakban nyúlik bele a vízbe. Fantasztikus látvány. Ami az egész utat illeti, sokkal jobb párban tekerni. Óhatatlanul vannak mélypontjaink, amikor nagyon nehéz tovább haladni. Szerencsére nem egyszerre alakul ki nálunk, és tudjuk egymást motiválni.
Mi a további program?
N.G.: Hétfőn dél körül indulunk a kempingből. Letekerünk Le Havre-ba, ahonnan éjszakai komppal átkelünk Portsmouthba. Hajnali öt körül érkezünk Angliába, és egyből haladunk a Stonehenge felé. Miután megnéztük, útba ejtünk egy-két kisebb települést, majd irány a végállomás, London.
Mikor érkeztek várhatóan a városba? Hova menjen ki az a londoni magyar, aki ott akar lenni a képzeletbeli célvonal átszakításakor?
J.Á.: Célunk a Piccadilly Circus. Pontos időpontot egyelőre nem tudunk mondani, de valószínűleg szerdán, a délutáni órákban várható a felbukkanásunk.