Dárdai Pál - nincs jobb szó rá - példaképe a magyar futballnak. Nem volt olyan tehetséges, mint Détári, nem volt olyan technikás, mint Gera, és nem gyúrta ki magát annyira, mint Bodnár Laci, mégis ő vitte a legtöbbre az elmúlt 15-20 év magyar futballistái közül. Hogy miért? A kulcsszavak: alázat, küzdelem, és kitartás.

1997-ben a BVSC-ből került ki Németországba, az akkori trendek között meglepően fiatalnak számító életkorban. Nem úgy tűnt, hogy nagy durranás lesz a dologból, a berliniek a másodosztályban szenvedtek, hol volt még a Bajnokok Ligája… Azonban a történelem kereke úgy fordult, hogy meseszép tündérmese kerekedett Pali berlini kalandjából.

Ma, 2011-et írunk, s Dárdai Pál a Hertha BSC rekordere, már ami a Bundesligában való pályára lépések számát tekinti. Külföldiként, ráadásul a már jó ideje nem sokra taksált magyar futball képviselőjeként vált legendává Németország legnagyobb városának legpatinásabb klubjánál. Olyan karrier ez, melyről jó ideig csak álmodozhat egy magyar futballista…

És mindezt hogyan érte el? Példamutató állhatatossággal, küzdeni tudással és soha el nem múló optimizmussal. Ha valamit tanítani kellene a magyar futballistáknak már egészen kicsi gyermekkoruktól kezdve, akkor az biztosan Dárdai Pali életszemlélete lenne. Rengeteg különböző edzővel dolgozott együtt, s bár mindegyik teljesen más filozófiát képviselt, egyben szinte mindegyikük hasonlított: amikor megérkezett a klubhoz, Dárdai helye megkérdőjeleződött a csapatban. No, de ne felejtsem el a másik közös pontot sem: akármelyikük távozott is, utolsó meccseikre mindig belátták, hogy Palinak helye van a csapatban, sőt, ő lett az egyik elsődleges bizalmi emberük!

Dárdai története tehát nem a tipikus magyar légiós-történet: jó kezdés, új edző, sérülés, mellőzöttség, hazatelepülés. Pedig Palinak aztán mindenben volt része - jöttek az új edzők zsákszámra, voltak komolyabb sérülések is, ám a hazatelepülés egyszer sem vetődött fel komolyan benne. És most sem vetődik, ahogy az idény végén visszavonul.

Vajon mi lenne a helyes döntés? Hazatelepüljön Dárdai Pál visszavonulása után? Szükség van-e itthon a tapasztalataira? Sőt, inkább másként teszem fel a kérdést (mivel a válasz több, mint egyértelmű): itthon van-e szükség a tapasztalatára, vagy nagyobb hasznát látja a magyar futball, ha Dárdai lesz hosszú idő után az első, nyugaton is bizonyító edzőnk?

Ha valamit tanácsolhatnék most Palinak, az nem lenne más, mint, hogy hallgasson a szívére. Ugyanúgy, ahogyan eddig mindig. Mert az bejött. Mindig, minden döntéshelyzetben. Ha úgy érzi (márpedig úgy érzi, erre a legutóbbi interjúja is bizonyíték), hogy van rá szükség itthon, vagy lenne rá szükség, akkor cselekedjen. Azt mondja, már csak pár év, és megszerzi a szükséges edzői papírokat, nemsokára tehát munkához lát. Kint Németországban, reményei szerint rövid időn belül az egyik Bundesliga-csapat padján.

Mert neki igenis lenne esélye odakerülni - annál is inkább mivel minden képessége és adottsága megvan ahhoz, hogy fantasztikus edző legyen. Folyékonyan beszél németül, ismeri a közeget, őt is ismeri a közeg, nem mellékesen pedig maga is játékos volt. Alkalmazkodóképessége képessé tenné rá, hogy a legkellemetlenebb edzői feladatokat is megoldja. A szakmai részt pedig igenis meg lehet tanulni, ráadásul Pali jó részét már tudja is, hála elképesztő mennyiségű felhalmozott tapasztalatának.
Kívánom neki szívből, hogy fusson be szép karriert külföldön érje rengeteg pozitív impulzus, gyűjtse a tapasztalatokat - hogy aztán pályája csúcsán majd hazajöjjön (hiszen haza akar jönni, maga mondta), és megtanítsa nekünk, mikor, hogyan és mennyivel szaladt el a világ mellettünk. Mert elszaladt, ez tény…

Addig persze még sok víz lefolyik a Dunán, de nekünk bíznunk kell - annál is inkább, mert van kiben. S, ha valakinek talán kevés lenne Dárdai Pali személye, az vessen egy pillantást a Hertha ificsapatában pallérozódó kis Palkóra, aki állítólag nem ügyetlen…