A Sportméter teljes csapata (létszám: egy fő) nevében én kérek elnézést: a cím kissé félrevezető, nyomokban hatásvadász, s bizonyos elemeiben kimeríti a hamis illúziókeltés fogalmát. Mert aki itt valami tudományos alapokon nyugvó, az objektivitás kereteit még csak nem is feszegető, paragrafusnyelven írt enciklopédiára számít, az bizony csalatkozni fog. Már csak a július 1-jén véget ért labdarúgó Eb sokszínűsége miatt sem lehet teljes ez a sajátos miniszótár, amely adatkavalkád helyett benyomásokból, taktikai okoskodás helyett érzésekből, tudományoskodó attitűd helyett élmény-szócikkekből áll össze.

Akrobaták: Mario Balotelli az írek, Zlatan Ibrahimovic a franciák ellen bizonyította, hogy akrobatának sem utolsó. Az olasz és a svéd csatár is parádés mozdulattal, félfordulattal lőtt a kapuba, mutatványuk még a legvirtuózabb cirkuszi mutatványosnak is a becsületére vált volna. Más kérdés, hogy egy igazi porondmestertől sokszor csak bohócsipkára számíthatna a két különc…

Állatkísérletek: Paul polip vb-sikerein felbuzdulva sokan tippeltették meg kedvenceiket, jósolt Rudi, a malac, Vili, a veréb, Emil, az egysejtű és még sokan mások. Hiába, nagy a Teremtő állatkertje, és alacsony a kerítés…

Betli: a terített fajtából való, már ami Hollandiát illeti. Aligha képezi vita tárgyát, hogy az Eb legnagyobb csalódását az oranje okozta, mert halálcsoport ide, halálcsoport oda, a 2010-es vb-másodiknak még a német, portugál, dán hármas ellen is illett volna villantania valamit. A valaha csodált totális futballból azonban semmit sem láttunk, így a torna előtt a végső győzelemre is esélyesnek tartott válogatott szégyenszemre három zakóval zúgott ki a csoportkör után.

„Cé”: fogalom a szakmában. Lehet elvtelenül imádni, lehet zsigerből utálni, de az tény, hogy Cristiano Ronaldo nélkül szegényebb lenne az egyetemes futball. Ezen az Európa-bajnokságon is megcsillantotta kivételes tehetségét – nem, nem a szabadrúgások előtti védjegyes western pózra, illetve az ugyancsak copyrightos (CR, ugye…), játékvezetőt számon kérő nézésre gondolok –, a hollandok elleni csoportmeccsen és a csehek elleni negyeddöntőben is egészen extra produkcióval rukkolt ki. A másik három találkozón látott teljesítményére leginkább a habitusával amúgy nehezen összeegyeztethető szerény kifejezés illik, de öt meccsen rúgott három találatával így is ő lett a torna egyik gólkirálya.

Csikócsapat: a német válogatott már a 2010-es világbajnokságon is kitűnt elképesztően alacsony átlagéletkorával (24,9 év), de most még ezt is sikerült felül- illetve alulmúlni, Joachim Löw Eb-keretének átlagéletkora ezúttal mindössze 23,5 év volt. Ha ez így megy tovább, a 2022-es katari vb-re már a napköziből kell majd kikérni a Nationalelf tagjait…

Diktátor: Hugo Chávez nem tűnt fel az Európa-bajnokságon pezsgőt és kaviárt szürcsölgető politikai celebritások között, így ez a szócikk nem róla szól. (Hogy más, a venezuelai államfőhöz hasonlóan ugyancsak antidemokrata nézeteket valló politikus tiszteletét tette-e  valamelyik VIP-páholyban, azt a kedves Olvasó értékítéletére bízom.) Az Eb legnagyobb diktátora az én olvasatomban Bert van Marwijk volt. A holland válogatott immár csak volt szövetségi kapitánya pedagógia érzéketlenségével, a hibás stratégiához való görcsös ragaszkodásával, az építő jellegű kritikára is visszataszító arroganciával reagáló hozzáállásával a torna egyik legnépszerűtlenebb szereplőjévé vált – hogy aztán bukott diktátorként lépjen le a színről.

Dzsóker: „egyes kártyajátékokban a legértékesebb lap, rendszerint valamilyen vidám figurát ábrázol” – olvasható a precíz meghatározás az internetes enciklopédiában. A folytatás is figyelemre méltó: „jelentősége, hogy bármelyik lapot lehet vele helyettesíteni, ezért nagyon fontos lap a játszmákban.” De vajon az Eb-szereplők közük kire illik a leginkább a leírás? Valamelyik sokoldalú futballistára? Hideg. Valamelyik befolyásos sportvezetőre? Meleg. A házigazdák soraiban keressük az illetőt? Forró! Hrihorij Szurkisz? Úgy bizony! Az Ukrán Labdarúgó-szövetség elnöke nélkül aligha Ukrajna és Lengyelország rendezte volna az idei kontinensviadalt, a politikusként és üzletemberként is komoly kapcsolati tőkével bíró prezidente mindent latba vetett a siker érdekében. A rossz nyelvek szerint még a korrupciótól sem riadt vissza, de ne bonyolódjunk bele ebbe az olcsó rágalomhadjáratba. Hanem felettébb érdekes, amit a cinkelt kártyáról, meg úgy általában a cinkelésről írnak: „a kártyalapok titkos megjelölése, melynek segítségével a jeleket ismerő jelentős előnyt élvez társaival szemben.”

Eufória: a spanyolok aztán tudnak ünnepelni. Mondjuk 2008 óta van is okuk a fiesztára, előtte meg böjtöltek eleget. Mit nekik gazdasági válság, amikor övék Európa (és talán a világ) legjobb labdarúgó-csapata. Ilyenkor folyhat a pezsgő, a sangria, mindenféle bódításra alkalmas nedű, ilyenkor vígan ölelkezhet a barcás és a reálos, ilyenkor bátran ki lehet kacagni a VIP-szektorban ultraként tomboló Angela Merkelt. De csak ilyenkor.

Égő: látványosra sikeredett az Eb-finálét lezáró kijevi tűzijáték, csak az a probléma, hogy néhány helyszínen a szurkolók is „rágyújtottak” egy kis piróra. Ha nem túlbuzgó önkéntes tűzszerészek gyakorlatoztak a gyanútlan civilek között, akkor ez több mint kellemetlen.

Favágók: nem lépett fel a kontinensviadalon az egykor volt méltán népszerű hobbizenekar, így ezt a szócikket nem a Vágó Istvánt is a soraiban tudó bandának szentelem, hanem sokkal inkább azoknak, akik miatt nem egyszer durván szólt a csontzene. Mark van Bommel és Nigel de Jong ezúttal sem riadt vissza a fizikai megfélemlítés fegyverétől, de dicséretükre váljék, hogy (ezúttal) senkinek sem okoztak nyolc napon túl gyógyuló sérülést.

Gólöröm: volt hason csúszós, térden csúszós (hason és térden csúszós), stadionból kifutós, kamerának, feleségnek, szeretőnek (feleségnek és szeretőnek) csókot dobós, kicsi a rakásos – szóval alaposan megünnepelték a fiúk, ha túljutott a labda a gólvonalon. (Nyilván szegény Marko Devic is különleges performansszal készült erre az eshetőségre, de a Terry, Kassai, Vad II hármas nem adott lehetőséget az előadásra.) Akadt persze horrorfilmbe illő alakítás is – a félmeztelen Mario Balotelli Neuer hálójának kipúpozását olyan gyilkos tekintettel ünnepelte, hogy az már 18-as karika után kiáltott –, a legmeghökkentőbb azonban az Angela Merkelből kitörő, a protokolláris kereteket miszlikbe aprító, túláradó empátia volt: a német kancellár asszony úgy viháncolt a díszpáholyban, mintha maga is futballcsukában hasítaná a gyepet.

Gyep: az Európa-bajnokság talán legkiegyensúlyozottabb teljesítményét a stadionokban lefektetett, egészen kiváló minőségű gyepszőnyeg nyújtotta. Külön öröm, hogy a dicsőségből jutott nekünk, magyaroknak is, legalábbis Wroclawban és Poznanban is csodájára jártak a felsőpakonyi gyepnek.

Haj-rá: különleges frizurákból sem volt hiány ezen az Európa-bajnokságon. Wayne Rooney fantasztikus ütemben terebélyesedő hajkoronáját nem lehet elégszer méltatni, de Mario Balotelli félkész madárfészekre hajazó sérója ugyancsak elismerést érdemel. A legviszontagságosabb időjárási körülmények között is tökéletes Cristiano Ronaldo-frizura szintén különleges, s tíz hajszobrászból legalább kilenc abban is egyetért, hogy az Eb legnagyobb hiányzója a belgák mikrofonfejű középpályása, Marouane Fellaini volt.

Izgalom: az amúgy kétségtelenül rémunalmas francia-angolon (1-1) elszundító szurkolót nyilván nehéz lenne meggyőzni arról, hogy azért ez az Eb is bővelkedett drámai feszültségben és nagy fordulatokban, pedig így volt. Már a nyitómeccs (Lengyelország-Görögország 1-1) koreográfiája is sokat ígért a folytatásra (két piros lap, kihagyott tizenegyes, emberhátrányos gól), és ezúttal is akadt tizenegyesekkel eldőlő párharc (kettő is!). Az álmatag francia úr valószínűleg nem a megfelelő mérkőzésre váltott jegyet.

Ízetlen tréfa: a La Gazzetta dello Sport sokszor szellemes karikatúrával illusztrálja a futballvilág történéseit, az angol-olasz csörte ihlette rajz azonban sokaknál kiverte a biztosítékot. A karikaturista King Kongként ábrázolta Mario Balotellit, amint dühöngő vadállatként mássza meg a Big Bent. „Talán nem a grafikusunk valaha volt legjobb munkája” – érkezett a mea culpa a laptól. Tényleg nem.

Jövendőmondás: az állati jóslatok témakörét már kimerítettük, ám olykor a felkent szakértők is képesek elképesztő csacsiságokat kinyilatkoztatni. Kovács Kálmán például azt találta mondani az Eb előtt, hogy a torna legnagyobb meglepetését a kontinensviadalra ki sem jutott Svájc fogja szolgáltatni. És ez még semmi ahhoz képest, hogy a 2006-os vb-n nemes egyszerűséggel feltámasztotta az 1996-ban elhunyt egykori francia elnököt, Francois Miterrand-t. Az egykori kispesti kedvenc szerint már 1998-ban is a szegény megboldogult nyomott csókot Fabien Barthez tar kobakjára, s az amúgy a francia légióséletbe is belekóstoló csatárlegenda még azt sem tartotta elképzelhetetlennek, hogy 2006-ban megismétlődik a bizarr jelenet.

Könnycsepp: volt abban valami szimbolikus, ahogy az a kövér könnycsepp végiggurult az olaszok második találatát tragédiaként megélő német hölgy arcán. Abban az egyetlen könnycseppben a futball esszenciája csillogott: a szenvedély, a közösségteremtő és -formáló erő, a sorsközösség. Együtt nevetünk, együtt sírunk. Hejj, ha négy év múlva mi, magyarok is könnyben úszhatnánk az Eb-elődöntő után…

Labda: annyi kritika érte már a hivatalos tornalabdákat – túl könnyű, túl nehéz; nagyon szögletes, nem elég szögletes; agyoncicomázott, végtelenül puritán –, hogy az Adidas Tango 12 alkotói már előre cidrizhettek, hogy vajon ki s miképpen köt bele a „szemük fényébe”. Az Eb után aztán mindenki fellélegezhetett, még a lepkéző kapusok sem panaszkodtak a gömbre, s a szegény Jabulanira zúduló szitokáradat után ennél nagyobb dicséret nem is kell.

Lyukas markúak: nem volt nagyon sok potyagól ezen az Európa-bajnokságon, de azért egy-két kapusra lesújtott a fátum. Akadt olyan, aki olcsón megúszta (Petr Cech és Tomas Sivok görög gólt eredményező, koprodukciós szerencsétlenkedése ellenére azért legyűrték a csehek a helléneket); akadt olyan, akin gyakorlatilag elment a továbbjutás (szegény Andrij Pjatov talán még most sem érti, hogyan surranhatott át a labda a kezei között Rooney fejese előtt az ukrán-angolon); és akadt olyan is, akinél egyáltalán nem számítottak a bénázások (az írek Shay Given horvátok elleni bizonytalanságai nélkül is simán kipottyantak volna).

Meteorológia: túlzás lenne azt állítani, hogy az Eb-résztvevők többet kémlelték az eget, mint Aigner Szilárd fénykorában, de azért néha rá kellett sandítani a viharjelentésekre. A legextrémebb időjárási körülményekkel a félbeszakadt Ukrajna-Franciaország találkozón szembesülhettünk, ahol a vízözöntől a villámlásig volt minden, még jó, hogy szupervihar és világvége nem sújtotta a donyecki csoportmeccset.

Nézőszám: több mint 1,4 millió szurkoló váltott jegyet az Eb-re, az átlagnézőszám pedig kereken 46 471 volt. A legnagyobb tömeget az Ukrajna-Svédország mérkőzés vonzotta, a találkozót 64 640-en látták a kijevi Olimpiai Stadionban.

Nyomasztó fölény: a spanyolok rúgták a legtöbb gólt (tizenkettőt), a legtöbb szögletet (negyvenhármat), az övék a legjobb passzhatékonysági mutató (80 %) és ellenük követték el a legtöbb szabálytalanságot (százkettőt). Náluk volt a legtöbbet a labda (átlagosan 59 %-ban birtokolták), és ők kapták a legkevesebb gólt (mindössze egyet). Joggal fordulhatnak a fanyalgókhoz: van még kérdés?

Old Star-csapat: a torna legöregebb csapatának Oroszország bizonyult, de azért a szbornaja sem matuzsálemekből állt össze, Dick Advocat együttesének átlagéletkora 28,4 év volt. Ráadásul a legidősebb játékost a görögök adták, a mezőny doyenjét Konsztantinosz Halkiaszban, a 38 éves kapusban tisztelhettük.

Óhaj: a magyar labdarúgó-válogatott 1972-ben járt utoljára Európa-bajnokságon, s a következő kontinensviadalra már tényleg ki kellene jutni. Már csak azért is, mert a 2016-os franciaországi tornán az eddigi 16 helyett 24 csapat szerepelhet, így a magyar részvételre vonatkozó óhaj talán több is tűnékeny vágyálomnál. Elvárás.

Öblítés: ez az a műfaj, amelyben a mezőnyből  amúgy (nem) kicsit kilógó írek az élen jártak. Nem, nem a mosogatásra gondolok. És még csak nem is a mosásra.

Őstehetség: balbunkót ritkán illetünk ilyen finom jelzővel, de Jordi Alba tehetsége aligha képezheti polémia tárgyát. Tökéletes technikai képzettség, parádés kezdősebesség, remek centerezések, kiváló szerelőkészség – nálam egyértelműen ő a torna felfedezettje. Ráadásul még csak huszonhárom éves, minden adott ahhoz, hogy a Barcelonában világklasszissá érjen. Ha már most nem az.

Panenka: Sepp Maiert talán még ma is hidegrázás kerülgeti, ha felidézi Antonín Panenka legendás tizenegyesét. A csehszlovák középpályás az 1976-os Eb-döntő büntetőpárbajában űzött rút tréfát a jobb sorsra érdemes NSZK-kapussal: a furfangos fedezet pimaszul alábökött a labdának, s a korszakos megoldásra már nem volt ellenszere az amúgy príma hálóőrnek. 2012-ben Andrea Pirlo és Sergio Ramos idézte meg a nagy elődöt, s vélhetően Joe Hartnak és Rui Patríciónak is lesznek még álmatlan éjszakái a „panenkázás” miatt.
 

Ribillió: a franciák ezúttal sem hazudtolták meg magukat, az Eb-n is sort kerítettek a világversenyeken már-már rituálévá nemesedő, össznépi veszekedésükre. A bili a svédek elleni, bűnrossz játékot és kétgólos vereséget hozó csoportmeccs után borult ki, s a fő „borogató” a szinte anelkai mélységekbe alászálló, Laurent Blanc szövetségi kapitánnyal összekapó Hatem Ben Arfa volt. Aztán jött a spanyolok elleni sima kiesés, majd jött Samir Nasri verbális ámokfutása, amelynek célpontja egy jobb sorsra érdemes zsurnaliszta lett.

Sporttörténelem: sokszorosan sporttörténelmet írtak a spanyolok. Vicente del Bosque együttese az első, amely zsinórban három nagy tornát nyert meg, amely megvédte Eb-címét, s immár az Eb-döntők legfölényesebb győzelme (4-0 az olaszok ellen) is a hispánokhoz kötődik.

Ugyancsak kuriózum, hogy Fernando Torres két egymást követő kontinensviadal döntőjében is a kapuba talált, s valami azt súgja, hogy Xaviék már a még megdöntésre váró vb-rekordokat is böngészgetik.

Szabadrúgás: ahhoz képest, hogy a legutóbbi Eb-n nem született közvetlen szabadrúgásgól, az idei tornán jelentősen sikerült előrelépni ebben a mutatóban. A statisztikai robbanás Andrea Pirlo horvátok elleni találatának köszönhető, mivel több gólt nem jegyezhettünk fel ebben a műfajban.

Tiki-taka: a Magyar Tudományos Akadémia Alkalmazott Nyelvészeti Munkabizottsága és a spanyol válogatott nyelvi anomáliákra érzékeny áldozatai nevében kikérem magamnak ezt a lingvisztikai torzszüleményt. Csak akkor vagyok hajlandó elismerni a szóösszetétel létjogosultságát, ha azt maga Grétsy László legitimálja és/vagy a hispánok meccsenkénti passzátlaga eléri az ezret.

Tyúklépés: dicséretes az UEFA azon törekvése, hogy felzárkóztassa a közép-kelet-európai régiót, de figyelembe véve a rendezéshez kapcsolódó mellékzöngéket (lengyel korrupciós botrány, ukrajnai állatmészárlás, szálláskapacitási problémák stb.) a hétmérföldes helyett egyelőre csak tyúklépésekről beszélhetünk a fejlődési tempó vonatkozásában.

Ustawka: mindenkiben van egy kis foci, s még a kizárólag a szurkolói boksz kedvéért Lengyelországba és Ukrajnába zarándokló huligánok is tartották magukat a sörös szlogenhez, ezért az összecsapások során több rúgásfajtát és jó néhány begyakorolt taktikai elemet is bevetettek. A torna legizgalmasabb összetűzését a Lengyelország-Oroszország „örökrangadó” hozta.

Újonc: az Európa-bajnokság egyetlen újonc válogatottja a társházigazda Ukrajna volt. Oleg Blohin együttese nem okozott csalódást, de igazi meglepetést sem, a svédek legyőzése és a franciáktól, illetőleg az angoloktól elszenvedett vereség után sem jelzett az UEFA monitoring rendszere. Tulajdonképpen nem történt más, csak annyi, hogy egy jó iparos csapat szépen búcsúztatott egy aranylabdás legendát, a két gólt is szerző Andrij Sevcsenkót.

Ünnep: az írek három tükörsima vereséggel léptek le az Európa-bajnokság nagyszínpadáról, de a szurkolóik minden percet igazi ünnepként éltek meg a stadionban és a stadionon kívül egyaránt. Valószínűleg a leglelkesebb táborok versenyében is győztek volna, a legtöbb sört fogyasztókéban pedig biztosan.

Űrlények: nem elegáns belerúgni a vélhetően több hónapnyi intenzív brainstorming után megszülető kabalafigurákba – nálunk nyilván mindenki puliundort kapott volna –, de valami förtelmesek. Olyan ormótlan ez a szerencsétlen ikerpár (Slavek és Slavko), mintha csak egy távoli galaxisból ereszkedtek volna a Földre – az Armageddon után.

Virtuóz: György Ádám nemcsak lenyűgöző Chopin-műsorával kápráztatta el a varsói közönséget az Eb-megnyitón – a magyar zongoraművész labdás trükkjeit látva biztosak lehetünk benne, hogy a futballpályán sem a zongoracipelők között tartják számon.

Xavi (ejtsd:ˈʃaβi): nem azért került be a szótárba, hogy legyen x-szel kezdődő szócikkünk is, hanem azért, mert nélküle a spanyol válogatott (és természetesen a Barcelona is) egyszerűen elképzelhetetlen. Bámulatos játékintelligencia, hihetetlen térlátás, tökéletes mélységi ütempasszok és aszkétákat überelő futómennyiség jellemzik, igazán járna már neki az Aranylabda. Igaz, ugyanez elmondható mondjuk Iniestáról is, de az ő nevében nincs x.

Zárt kapu: még ha nem is volt minden meccsen telt ház, egyetlen találkozót sem kellett kongó lelátók előtt játszani. A lakat szerencsére nem a stadionokra került, hanem az ellenfelek szerencsétlenségére Iker Casillas kapujára. A spanyol válogatott hat mérkőzésen mindössze egy gólt kapott: Antonio Di Natale még az első spanyol-olasz 60. percében zörgette meg a hispánok hálóját.

Zsiványok: ezen az Európa-bajnokságon is sok minden hájjal megkent csibészt láthattunk, akik a nyilvánvaló szabálytalanságok után is gyermeki ártatlansággal néztek a játékvezetőre, akik a kaszkadőröket megszégyenítő, halált megvető bátorsággal kivitelezett műesések után is kérdőn tekintettek a sípmesterre, akik a legkisebb „szúnyogcsípésre” is képesek voltak világfájdalmat tükröző mimikával reagálni. Többükre ígéretes jövő várhat a színészi pályán. De csak azon.