Edison Luis dos Santos új távlatokat nyitott a hazai labdarúgásban. Mert megfordult már egy-két kétes hírű fenegyerek a honi futballpályákon, láttunk már frizurát fejhangon leüvöltő, az ellenre hegyesen sercintő, harcművészeti tudásukat bőszen fitogtató sporttársakat a mi kis „enbéegyünkben”, előfordult, hogy „kóstolgatták” egymást a felek, de olyan még nem volt, hogy szó szerint. Egészen az FTC – KTE-Phoenix Mecano Ligakupa-találkozóig, amelyen a kecskemétiek Tarabai művésznévre hallgató (szó szerint) támadója beleharapott a ferencvárosi Grúz Tamás vállába. A megdöbbentő eset határon innen és túl is sokkolta a sporttársadalmat, sokan még most sem hiszik el, hogy ilyesmi megtörténhetett egy futballmeccsen. A Sportméter csokorba gyűjtötte a Tarabai-jelenséggel kapcsolatos szakértői véleményeket.
Mike Tyson (visszavonult ökölvívó): „Harapás egy focimeccsen? What a f…k! Ezt a suttyóságot! Hogy én meg kiharaptam egy darabot Holyfield füléből? Ez meg hogy jön ide?! Ember, az egy címmeccs volt, nem egy sz…os Ligakupa!”
Nigel de Jong (labdarúgó): „Mélységesen elítélem a történteket. Annyi módja van az ellenfél megfélemlítésének, lelki és fizikai terrorizálásának. A harapás tiszta óvoda. Legközelebb mi jön? Meghúzza az ellenfél copfját? Lehet ezt férfiasan is intézni! Ott van a hagyományos, páros lábbal történő – lehetőleg síp- vagy szárkapocscsontra irányuló – becsúszás, a mellkason talpalás vagy végső esetben a lefejelés. Apropó, Marco Materazzit kérdezték már?”
Marco Materazzi (visszavonult labdarúgó): „Nem nyilatkozom.”
Luis Suárez (labdarúgó): „Vérlázító! Ilyen szánalmas plágiumkísérletet még nem láttam. Valószínűleg jogi útra terelem az ügyet. Egyébként Otman barátommal (Otman Bakkal – a szerk.) is beszéltem az esetről, szerinte Tarabai még egy Twilight-paródiához is kevés lenne.”
Robert Pattinson (színész): „Annyira azért nem volt rossz. Tetszett a brazil fiúból áradó szenvedély, a mozdulat finom eleganciája – lehet jövője a szakmában. De mint mindenhol, itt is végig kell járni a szamárlétrát: kezdetben mondjuk alakíthatna egy vérszomjas tarajos gőtét egy máltai akció-horrorfilmben.”
Hanga Zoltán (állattenyésztő mérnök, szóvivő): „A Kecskeméti Vadaskertben dolgozó barátaimtól tudom, hogy az ominózus Ligakupa-meccs óta a Tarabai által örökbefogadott egyedek feltűnően agresszívek, pedig a tarajos gőte egyébként roppant békés faj. Mostanában nemcsak egymást, hanem a zöld-fehérben érkező látogatókat is támadják, és egyelőre a gondozók sárga lapos figyelmeztetései is hatástalanok.”
Végh József (kriminálpszichológus): „Valószínűnek tartom, hogy Tarabai életéből hiányzott az a respektábilis személy, aki normakövetésre ösztönözte volna, s az efféle szociális depriváció következményeként elkerülhetetlen a destruktív viselkedésforma manifesztációja. Ugyanakkor a cselekvés motívumainak vizsgálatakor az emberi hülyeséget sem zárhatjuk ki.”
Dr. Doros Csaba (fogszakorvos): „Grúznak bizonyára nem volt ínyére, hogy Tarabai kimutatta a foga fehérjét… No, de félre a fogászhumorral, mert többször visszanézve a felvételt, bizony nagyobb baj is történhetett volna. Köztudomású, hogy a Ferencváros meze újrahasznosított pillepalackokból készült, s ezt az anyagot nem harapdálásra tervezték, a csodával határos, hogy a kecskeméti játékos maradandó fogzománc-károsodás nélkül megúszta az esetet.”
Mark Parker (a Nike elnök-vezérigazgatója): „Nem kertelek, sokkolt az eset. Újra kell gondolnunk az egész gyártási technológiát. A makacs foltokra, az időjárási anomáliákra már megtaláltuk a megoldást, ráadásul az új mezek kifejlesztése során több ezer szakítószilárdsági tesztet is elvégeztünk, a harapással viszont nem számoltunk. Már összehívtam a válságstábot, és tesztmenedzseri előszerződést ajánlottam Tarabai-nak, hogy a jövőben minden mezünk garantáltan harapásálló legyen.”
Egy neve elhallgatását kérő kannibál: „Nálunk már nem dívik az efféle barbarizmus, nyers, pláne élő húst nem fogyasztunk. Soha nem jutna eszünkbe, hogy egymást kóstolgassuk, a vitás eseteket is civilizált módon – karóba húzással, felkoncolással, alkalmanként máglyán égetéssel – intézzük. Egyébként lenne kedve valamikor nálunk vacsorázni? Ne aggódjon, tőlünk még egyetlen újságíró sem távozott üres gyomorral! A pacalt nem szeretjük.”