Szinte látom a gunyoros fintorgásokat, a cinikus mosolyra görbülő ajkakat, a lekicsinylő kézlegyintéseket. Pedig itt és most hozsannázásnak kellene következnie, hiszen végre elkészült az MLSZ Játékvezetői Bizottságának minden részletre kiterjedő, a honi bíráskodást vélhetően ugyancsak magas szintre – pardon, még magasabb szintre – emelő tanulmánya. A magyar játékvezetés jelene, az előrelépés irányai. Már a cím módfelett ígéretes, hát még a tartalom! Precíz történelmi áttekintés, lebilincselően izgalmas értekezés a játékvezetői struktúra felépítéséről, a kiválasztásról, a képzésről. Nincs az a futballbarát, aki ne érezné a testület nemes, jobbító szándékát, ezért is kár a Fegyelmi Szabályzat kiegészítésére vonatkozó passzusért: „tiltsa meg a klubok illetve alkalmazottaik részéről a játékvezetői tevékenységet értékelő, minősítő kommunikáció minden nemű formáját”.
És akkor mi van, ha Rózsika néni, a köztiszteletben és egy futballklub alkalmazásában álló higiéniai menedzser (lásd még: takarító) egy fatális játékvezetői tévedés(sorozat) után, megpillantván a mérkőzést (el)vezető sporttársakat, felhúzott szemöldökkel és felemelt partvisnyéllel egyszer csak elrikkantja magát az öltözőfolyosón: maguk meg miért csalnak?! Na, akkor mi lesz? Rekvirálják a szertárban rejtegetett motorosfóka-készletét? Vagy felére csökkentik havi – figyelem, termékmegjelenítés! – Domestos-adagját? Esetleg megvonják éves VIP-bérletét?
Persze általában nem a háttérmunkások bíróostorozó sirámaitól hangos a sajtó, de a Játékvezetői Bizottság csendrendelete, a szólásszabadság korlátozására (megsemmisítésére?) irányuló javaslata így is, úgy is abszurd. Ráadásul még arra sem gondoltak az ötletgazdák, hogy a megzabolázandó edzők, játékosok, klubalkalmazottak alkalmanként akkor is szólásra emelkedhetnek, ha éppen dicsérhetnékjük van. Ugyan mi rossz van egy „Jól fújt a spori” felütéssel induló mestermérlegben? Miért baj az, ha méltatják a sípmester előnyszabály-alkalmazó képességét, az oldalvonal mellett fel-alá szaladgáló asszisztens (leánykori nevén partbíró) futóteljesítményét vagy a technikai zóna határait féltő gonddal őrző negyedik játékvezető akkurátus attitűdjét?
De mit akadékoskodik egy mezei blogger, ha egyszer tiltva vagyon a „játékvezetői tevékenységet értékelő, minősítő kommunikáció minden nemű formája”. Tessék vigyázni, mert ha tényleg elfogadják a Játékvezetői Bizottság felterjesztését, bizony csínján kell majd bánni a különféle kommunikációs aktusokkal. Persze a büntetési tételek kiszabásánál nyilvánvalóan figyelembe fogják venni, hogy a bűnös csak pimaszul rálegyintett-e a bíróra, vagy vöröslő fejjel kiáltotta az éterbe a sporttárs édesanyjának vélelmezett hivatását. És bizonyára gondosan mérlegelik, hogy a meccs hevében eleresztett „Hülye marha!” típusú megnyilvánulások vajon tényleg a hovatovább szent tehénként kezelt játékvezetőnek szólnak-e, vagy esetleg a klubtárs orbitális bénázásának.
Mert bárki hibázhat. Olykor előfordul, hogy a gólhelyzetbe kerülő csatár akkora luftot rúg, hogy a Nemzeti Nyomozó Irodának kell megkeresnie a lábát, és néha megesik, hogy a játékvezető a fél méterrel a gólvonal mögött lepattanó labdát sem látja bent. Vagy elnéz egy lest, esetleg kettőt. Nincs ezzel baj. Hiába vezetik be a gólvonaltechnológiát, hiába emelik a bírók létszámát hatra vagy éppen huszonkettőre, hiába oktatják már az iskolában a játékvezetés csínját-bínját, mindig lesznek tévedések. Ezt el kell fogadni. Mint ahogy azt is, ha a rossz döntések kárvallottjai megemlítik, hogy a sporttárs kiállíthatta volna a két játékost vesén, egyet nyakszirten rúgó bekket, vagy hogy az asszisztens behúzhatta volna a háromméteres lest.
A kulturált véleménynyilvánítást nem lehet megtiltani, ezzel együtt dicséretes, hogy a játékvezetői testület kész a megújulásra, nyitott a profizmusra, és szívén viseli az utánpótlásnevelést. Nincs abban semmi kivetnivaló, ha egy futballimádó lurkó nem Messi vagy Ronaldo, hanem mondjuk Kassai vagy Vad II szeretne lenni, ha nagy lesz. Csak készítsék fel őket arra, hogy egy-egy hiba után megtalálhatják őket. Maró kritikával, félig teli szotyolás zacskóval vagy éppen műanyag kempingszékkel. Acélozzák meg az idegrendszerüket, a lelküket, hogy elfogadják a bírálatokat (pláne, ha azok még jogosak is)!
A másik út nem célravezető. Ne olyan játékvezetők fütyüljenek, akik tévedhetetlennek hiszik magukat, akik egy elégedetlenkedő fejcsóválás után rögtön sárga lap után nyúlnak! Az önérzet ne legyen fontosabb a játék szelleménél!
És nem kell csendrendelet. Párbeszédre viszont annál inkább szükség lenne: akár még vitafórumokat is szervezhetnének, ahol mindenki elmondhatná a véleményét.
Igen, még Rózsika néni is.