A magyar férfi kézilabda-válogatott június közepén elszenvedte az utóbbi 10 év legfájóbb vereségét. Azzal, hogy a szlovénektől 32-26-os vereséget szenvedtünk (26-26 is volt az állás), nem jutottunk ki a 2015-ös vb-re. Valami hasonló történt 4 évvel ezelőtt, csak akkor a női válogatottunk búcsúzott a németek ellen. Kérdés, hogy tényleg akkora tragédia ez?

2011 óta a mester, Mocsai Lajos vezetésével ott voltunk az összes világversenyen, és mindegyiken az első nyolc között végeztünk. Bravúr! Mondja ezt a kapitány, a szövetség, és ezért elhiszi a nagyérdemű. Kérem szépen ez nem bravúr, de még csak reálisnak sem nevezhető. Nézzük végig az eredményeket: 2011-ben vb-7. hely, 2012-ben Eb-8., egy évvel később vb-8., majd idén Eb-8. Közben volt egy olimpiai 4. helyünk is. A célkitűzés minden esetben a legjobb 8-ba kerülés volt. Ez így nyersen nagyon jól hangzik, de érdemes az eredmények mögé nézni.

Mocsai Lajost rendkívül jó szakembernek tartom. Viszont vallom azt is, hogy politikusként még kiválóbb. Ő nem a szenvedélyes, hanem a jó politikus edző. Mindig tudja, mit kell mondani a közönségnek ahhoz, hogy sose legyen hibáztatható. Hivatkozott már sérülésekre, kevés felkészülési időre, késői kiutazásra, amihez párosít egy alacsony elvárást, és már meg is van a recept egy sikeres edző számára. 2011-ben úgy lettünk hetedikek, hogy az izlandiak ellen 6-tal kikaptunk a nyitómeccsen, mert ugye későn utaztunk ki. A középdöntőben pedig, mikor már biztossá vált, hogy a 7. helyért mindenképp játszhatunk a spanyolok elleni utolsó meccsünktől függetlenül, már nem is akartunk nyerni. Egy évvel később az Eb-n veretlenül jutottunk tovább a halálcsoportból, a nemzetközi sajtó szerint is esélyünk nyílt az elődöntőre, de hééééj, mi a 8-ba kerülésért jöttünk! Hát kikaptunk a szlovénektől, Izlandtól, majd egy a horvátok számára tét nélküli meccsen döntetlent játszottunk. Maradt a jó öreg 8. hely. Sebaj, ez volt az előre kitűzött cél. Hogy többre is képesek lehettünk volna? Egye fene. Aztán játszottunk egy olimpián is, ahol egy mérkőzésen múlott minden, azt pedig egy hatalmas mázlinak köszönhetően (nem levonva ezzel semmit a játékosok érdemeiből) sikerült megnyerni. Az idei Eb-n aztán 6 mérkőzésből 1 győzelemmel sikerült  megszereznünk a 8. helyet, amelynek biztos tudatában ugye az utolsó meccsünkön az osztrákoktól! szenvedtünk vereséget. De sebaj! A célunkat elértük.

Ha 10-20 év múlva visszagondolunk arra, hogy mit ért el a válogatott ebben a 4 évben, akkor bizony egy olimpiai negyeddöntőn kívül nem sokra fogunk emlékezni. Mocsai Lajos kihozta a csapatból a minimumot, de többet sosem. És mára már ez sem igaz, hisz a vb-ről lemaradtunk. A mester több mint 30 éve edzősködik. Nyert BEK-et, Eb-t, vb-ezüstöt, bronzot, olimpiai ezüstöt, KEK-et. Neki sajnos már nincs nagy motivációja tovább bizonyítani, még több mindent nyerni. Elérte a csúcsot: Ő az ország első számú kézilabdaedzője. Kiégett.

Már korábban említettem, hogy 2010-ben a női csapat szintén elesett a vb-részvételtől. Mátéfi Eszter csapata viszont nem váratlanul szerepelt le. A korábbi világversenyeken egyre hátrébb végzett a csapat, a 2012-es Eb-n már csak 10. lett úgy, hogy 21 góllal kapott ki a norvégoktól. Majd jött egy kezdő, de nagy tudású, és új színt hozó norvég szakember, aki másfél év alatt Eb-bronzig vezette a csapatot. Munkája még a tavalyi vb-n is látszott, ahol a nyolc között csak a későbbi győztes Brazília tudta megállítani együttesünket, de azt is csak a hosszabbításban. Sajnos sosem tudjuk meg, meddig juthatott volna KEB, de látszott vele a fejlődés. Akkor Mátéfi lemondott. Mocsai Lajosnak is ez lenne a dolga, hiszen azt is láthatjuk, hogy a fiatalok bevetése sem a Tanár Úr leggyakoribb edzői húzása. Ha ezt Rióig folytatja, akkor valóban van esélyünk ott lenni az olimpiána Régi Nagy Csapattal, de utána? A következő kapitánynak nehéz lesz újítani. Ha távozik most? Akkor 2 évvel hamarabb el lehetne kezdeni azt, amit már évek óta csinálni kéne.