Horvát foci

Elkezdődött a felkészülés - átigazolások - hírek

 

Minden csapat elkezdte a készülődést a 2017/18-as szezonra. Megy a tervezgetés, a találgatás, hogy ki hova igazol vagy éppen hol hosszabbít szerződést, közben lassan csomagolnak a csapatok és mennek edzőtáborozni, illetve van olyan is, aki már lejátszotta az első felkészülési meccse(ke)t.

A 2017/18-as szezon július 15-én kezdődik.

 

NK Rijeka

A bajnokcsapat hétfőn kezdte el a felkészülést, június 19-én a szlovéniai Kranjska Gorába mennek edzőtáborozni. Egyelőre négy felkészülési meccsről lehet tudni, az elsőt ma, azaz június 16-án játsszák 18 órától a szlovén 3. ligás NK Šampion ellen. További várható ellenfelek: FK Rabotnički (MKD) - június 21., FC Astra (ROM) - június 27., Lokomotív Moszkva (RUS) - június 30.

A csapatból egészen biztosan többen távozni fognak, de egyelőre még semmi hivatalos megerősítés nem történt. Egyúttal Matjaž Kek vezetőedző szerződése is lejárt és még nem jött hír arról, hogy meghosszabbítanák. Érkezett Tomislav Gomelt: a 22 éves középpályás a román CFR Cluj játékosa volt, 3 évre írta alá a Rijekához.

 

 

Hajduk Split

A csapat ma kezdte el a felkészülést. Június 26. és július 8. között a szlovéniai Pohorjéban edzőtáboroznak. Egyelőre egy barátságos mérkőzést ütemeztek be, június 29-én, 19:00 órai kezdettel a szlovén Rudar Velenje ellen. A splitiek ezen kívül új szponzort kaptak, a Magyarországon is ismert, klímaberendezésekkel foglalkozó Sinclairrel kötöttek kétéves támogatói szerződést. Visszatért hozzájuk továbbá a saját nevelésű Ivan Pešić, a 25 éves balszélső az RNK Splitben játszott idáig.

 

 

NK Osijek

A legeminensebb csapat egyértelműen az eszéki; már június 8-án megkezdték a szezont, 11-én pedig már el is utaztak Szlovéniába edzőtáborozni, 24-ig lesznek ott. Az első edzőmeccsükön is túlvannak, szerdán játszottak a horvát 6. ligás (kb. a mi megyei II-es ligánknak megfelelő) NK Omladinac Mačkoveccel és 0:9-re legyőzték őket. Gólszerzők: Boban (3), Lopa, Ejupi, Bočkaj, Ikić, Petrarikj (öngól).

Érkezett három új játékos: Petar Bočkaj (20 éves, balszélső, ex-Lokomotiva Zagreb), Robert Mudražija (20 éves, középpályás, ex-FC Liefering - osztrák 2. liga) és Tomislav Šorša (28 éves, jobbszélső, ex-CFR Cluj - ROM).

A képen a frissen igazolt játékosok Alen Petrović sportigazgató társaságában

 

Meg itt egy másik kép is, egy edzés utáni, egyenesen a szlovéniai erdőből

 

 

NK Istra 1961

A pulaiak június 10-én kezdték el a szezont. Június 28-án ők is elutaznak Szlovéniába, július 5-ig lesznek ott. 7 edzőmeccset terveznek, ellenfelek és dátumok: NK Agencija Umag (horvát 4. liga) - június 18., Gorica (SLO) - június 21., Anzsi Mahacskala (RUS) - június 28., CFR Cluj (ROM) - június 30., Zorja Luhanszk (UKR) - július 1., Rudar Velenje (SLO) - július 3., Vorszkla Poltava (UKR) - július 5. Itt pedig egy videó, ahol benézhettek a pulaiak öltözőjébe és láthattok pár jelenetet az első edzésükről.

 

 

Slaven Belupo

A koprivnicai csapat hétfő óta készül a szezonra. Szombaton, június 17-én Siófokon játszanak barátságos mérkőzést a Ferencvárossal. 24-én elutaznak Szlovéniába, ott a Goricával is fognak játszani (valamikor), illetve még két barátságos mérkőzést terveznek, az ellenfél egyelőre még nem ismert.

Érkezett hozzájuk egy új játékos, az albán Bruno Telushi; a 26 éves középpályás az FC Flamurtarinál játszott idáig, 2+1 évre írt alá.

 

ALBANAC BRUNO TELUSHI POTPISAO UGOVOR SA SLAVENOM BELUPOM Danas je u klupskim prostorijama ugovornu obvezu (2+1) s naš...

Posted by Nogometni Klub Slaven Belupo on Tuesday, June 13, 2017

 

 

Inter Zaprešić

Szűkszavúan nyilatkoztak a zaprešićiek a felkészülési menetrendjükről. Annyit lehet tudni, hogy 17-én Szlovéniában fognak játszani egy barátságos meccset a macedón Shkëndija ellen, ezt további mérkőzések fogják követni. Egy új játékost igazoltak, a 25 éves középpályás Lovre Čirjak a szlovén NK Celjétől érkezett.

A nap süt, meló van, lelkesedés és elkötelezettség

 

Okupila se ekipa za novu sezonu!

A post shared by NK Inter-Zapresic (@nkinterzapresic) on

 

 

Lokomotiva Zagreb

12-én kezdte a felkészülést a fővárosi csapat, másnap már el is utaztak Szlovéniába edzőtáborozni. 27-én pedig egy barátságos meccs vár rájuk, méghozzá az FF Malmövel, a svéd csapat otthonában.

 

Cibalia

Elkészült a vinkovciak menetrendje is. A csapat ma kezdi a felkészülést, 22-én egy barátságos meccset játszanak a 4. ligás Oprisavci ellen. Két nappal később elutaznak edzőtáborozni, július 3-án jönnek haza. A kettő között 3 felkészülési meccs vár rájuk: 27-én a boszniai Zrinjski Mostar ellen, 29-én a boszniai 4. ligás Kupres ellen, majd július 2-án az úgyszintén boszniai Sloboda Tuzla lesz az ellenfél. Július 5-én a Paks ellen fognak játszani. Még egy mérkőzés vár rájuk július 8-án, az ellenfél egyelőre nem ismert.

 

NK Rudeš

Óriási a lelkesedés az újonc Rudeš háza táján. A csapathoz új edző érkezett a mexikói Iñaki Alonso személyében és tegnap már meg is volt az első edzés.