Egy párhuzamos univerzumban az angol szurkolók már pingálják magukat a nemzeti színekre, a zászlók lobognak az utcákon, mindenki nemzeti mezt visel, és a rajongók, az újságírók és a játékosok ugyanazt érzik: ez végre a mi évünk lesz. Egy párhuzamos univerzumban.
Valójában apátia lengi körül a világbajnokságot Angliában. Roy Hodgson fiai a barátságos meccseken egészen jól játszottak mostanában, de ez mit sem ér, Anglia a nagy tornákon rendre elvérzik. A negyeddöntőben, mondjuk büntetőpárbajban búcsúzva Brazíliában már-már bravúr kategória lenne. Egyesek szerint a csoportból való továbbjutás is.
Egy fiatal, nemzetközi porondon rutintalan csapat, élén a vébék és Eb-k színpadán leszereplő Wayne Rooneyval valóban berezelhet az ellenfelektől, Olaszországtól és Uruguaytól. Vagy legalábbis úgy tűnik.
Mégis, a 23-fős keretnek van víziója és mindenekfelett tömve van ígéretekkel, ami izgalmassá varázsolhatja a világbajnokságot.
2010-ben, egy közel hibátlan selejtezősorozat után Fabio Capello a konzervativizmusra szavazott. Elvitte magával Dél-Afrikába Emile Heskeyt, rábeszélte Jamie Carraghert a visszatérésre, mellőzte a fiatal és tehetséges Theo Walcottot. A háromoroszlánosok leégtek, egy könnyűnek számító csoportból két döntetlennel (1-1, 0-0) és a Szlovénia elleni vérszegény sikerrel (1-0) jutottak tovább, a nyolcaddöntőben 4-1-re legyalulták őket a németek, és nem, nem Frank Lampard fantomgólján csúsztak el az angolok.
Úgy tűnik, Roy Hodgson tanult elődje hibájából.
Raheem Sterling (19), Ross Barkley (20), Luke Shaw (18), Adam Lallana (26) és Alex Oxlade-Chamberlain (20) meghívója ezt mutatja. A legjobb góllövő jelenleg a 24 éves Daniel Sturridge (a 2013-2014-es szezon alapján), 25 gólt rúgott minden sorozatban, a Premier League utána a világfutballban is leteheti névjegyét Brazíliában. Ez a hat játékos a hátrányból, azaz a nulla nemzetközi tapasztalatból előnyt kovácsolhat. Ezek a játékosok nem szenvedték el a gyalázatos 4-1-es vereséget Németország ellen, nem voltak ott a 2006-os, büntetőkkel elveszítette negyeddöntőn Portugália ellen. Vagy 2002-ben, a Brazília elleni negyeddöntőben (1-2). Még egyszer sem kellett az újabb súlyos kudarc érzésével hazarepülniük. Sok angol játékoshoz hasonlóan (még) nincs bennünk mentális blokk, szabadok, és úgy érzik, eljött az idő, hogy megmutassák, mire hivatottak. Ők azt is kompenzálni tudják, ha Rooney formán kívül lesz.
Rooney? A Manchester United klasszisát mindössze tíz gól választja el Sir Bobby Charlton gólrekordjától, de a címeres mezben nem ér fel a legendához. Ugyan van gólja nagy tornáról, de sosem volt teljesen egészséges, az eddigi vébéken vagy Európa-bajnokságokon mindig volt valami Rooneyval. 2004-es Eb-n 17 évesen duplázott Svájc ellen, a Portugália elleni negyeddöntőben megsérült, Anglia büntetőkkel alulmaradt. 2006 áprilisában lábközépcsont-törést szenvedett, versenyt futott az idővel. Végül ott volt Németországban, de nem nyerte vissza erőnlétét és formáját. Gól nélkül zárt, Anglia a legjobb nyolc között esett ki, szokás szerint tizenegyesekkel (Portugália ellen), Rooney piros lapot kapott a negyeddöntőben. 2010-ben bokasérülés hátráltatta, meg sem tudta közelíteni legjobbját Dél-Afrikában. A 2012-es kontinenstorna első két meccséről eltiltás miatt hiányzott egy ostoba belépő miatt még a selejtezősorozatból, a harmadik meccsen góllal tért vissza, a negyeddöntőben nem villogott, bár a maga büntetőjét belőtte Olaszország ellen.
A Vörös Ördögök csatára 28 éves, a legideálisabb korban van, egyértelműen a most vagy soha helyzet áll fenn válogatott karrierjében. És Brazíliában minden másképp lehet. Ha Hodgson - Sir Alex Fergusonhoz hasonlóan - megfelelően tudja kezelni Rooneyt és szorosra vonja a pórázt, végre a válogatottban is előbújhat belőle a világklasszis. Ha minden összejön, ha Gerrrad és Lampard úgy játszik majd együtt, mint Xavi és Iniesta, ha Rooney elkapja a fonalat... Akkor július 13-án megáll az élet és az idő Angliában, minden férfi, nő és gyermek azt fogja nézni, hogyan nyerik meg a háromoroszlánosok a világbajnokságot a Maracanában. Egy párhuzamos univerzumban.