Hát olyan, hogy mindjárt hatalmas csatába bonyolódik a legkisebb királyfival, aki a téli tesztszezonban elment szerencsét próbálni, majd visszatért a szomszéd hercegnővel, meg a fele királysággal. Természetesen a McLarenről van szó, akikről azt hiszem, most már végképp kijelenthetjük, hogy feltámadtak poraikból, hiszen a téli vergődést követően kitartóan ott toporognak a Red Bullok sarkában. De vajon mi az oka a hirtelen megvilágosodásnak?

Az első gondolatom persze (fanatikus összeesküvés-elmélet gyártóként) az volt, hogy a wokingiak nagy vagány módjára mindenkit bealtattak a nyilvános teszteken, színjátékból rostokoltak órákat a garázsban, és előre megtervezetten hajtották végre a célegyenes végi elfüstöléseket is. Ez persze nem több egy éktelen nagy baromságnál, a McLaren senkit és semmikor nem vezetett félre - maximum kicsit saját magát. Igazból a tempójukkal már a téli holtszezon során sem volt probléma, amikor tudtak, akkor többnyire mentek, mint a meszes (néhány kivételtől eltekintve persze) - a gond az volt, hogy legtöbbször nem tudtak menni. A kirívóan bonyolult kipufogórendszerüknek hála állandóan a boxban és a pálya szélén parkoltak… Aztán fogták magukat, kikapták a kasztniból azt a bizonyos kipufogó-rendszert, és egyszeriben minden jó lett. A tempójuk megvolt, a motorjuk erős, a KERS-ük a Mercedesnek köszönhetően a legmegbízhatóbb a mezőnyben, forradalmi aerodinamikai megoldásaik pedig egytől-egyig jó húzásnak bizonyultak. Eddig legalábbis nagyon úgy tűnik…

Mert az az igazság, hogy mostanság már alig mer valamit egyáltalán megpendíteni az ember, nemhogy még kategorikusan ki is jelentse. Pedig január-február táján még úgy tűnt, nem lehet nagyot bukni azzal, ha az ember a béka feneke alá tippeli a McLarent, hiszen az égvilágon semmi, de semmi nem utalt arra, hogy a wokingiak meglátják a fényt az alagút végén. Most viszont meglátták, sőt, már gyakorlatilag ki is másztak a gödörből. Elhamarkodott lenne azonban már most azt mondani, hogy a McLaren és a Red Bull öldöklő küzdelméről marad emlékezetes 2011 - még akkor is, ha most minden jel erre mutat. Mert mit is tudunk eddig? Ausztráliában Vettel félgőzzel is simán nyert, ellenfele sem volt - s bár tény, hogy akkor és ott a McLaren számított a második erőnek, azért olyan hatalmas fölénybe nem tudott kerülni sem a Renault-hoz, sem a Ferrarihoz képest, amelyet ne lehetne behozni. Malajziában pedig mindössze annyi történt, hogy az időmérő edzésen, egy körön, a McLarenek képesek voltak igencsak megszorongatni a Red Bullokat. De le még nem győzték őket. Egyetlen egyszer sem.

Na, de mi lehet az oka ennek a fene nagy megszorongatásnak? Az már most látszik, hogy a McLareneknek sokkal inkább kedvére való a sepangi aszfaltcsík, mint a melbourne-i pálya, és nem csupán azért, mert a motorjuk bevallottan jóval erősebb annál a Renault-erőforrásnál, ami a Red Bullokban muzsikál. A középső szektorban mind Hamilton, mind Button fantasztikusan ment, ez pedig arra enged következtetni, hogy leszorítóerő dolgában sem kell panaszkodnia a wokingi egyletnek. Persze ezen a téren igazi kihívóra akadtak a Newey-féle RB7-es személyében - hiszen ha van olyan versenygép a mezőnyben, amelynek csaknem tökéletes az aerodinamikai kiképzése, akkor az a Red Bullé. Ki tart tehát előrébb? A kérdésre válaszolni gyakorlatilag lehetetlen.


A Red Bull háza tájáról sem kaptunk sokkal több információt, holott a rajtelsőséget végül nagy nehezen begyűjtő Vettel szerint mindent megmutattak magukból: „Az időmérő olyan, mint amikor az ember megáll, letolja a nadrágját, és megmutatja, mekkora az övé. Itt már senki sem sumákolhat” - hangzott a fiatal német értékelése. Mit mondjak, igencsak rendhagyóra sikeredett. No, de ha már itt tartunk, akkor ki kell mondani, hogy ezek szerint a Red Bullé mégsem olyan nagy, mint amekkorának a nadrágon keresztül látszott. Mert ezúttal már a KERS is ott lapult a kasztni mélyén valahol, sőt a pilóták nagy bőszen nyomogatták is a kis gombot, és Vettel saját bevallása szerint is kellett a kis „kütyü” ahhoz, hogy végül meg tudja szerezni az első rajtkockát Hamilton elől. Most már csak arra vagyok, vagyunk nagyon kíváncsiak, hogy mekkora is a Red Bull KERS-e, és milyen gyorsan töltődik újra? Holnap azonban talán végre erről is lehull a lepel…

Egyébként a mellett a nem túlzottan mellékes tény mellett sem szab elmennünk szó nélkül, miszerint a mai volt a „kis” Vettel 17. pole pozíciója a Cirkuszban - ezzel pedig sikerült maga mögé utasítania az F1-ben cirka kilenc, nem is túlzottan eredménytelen esztendőt lehúzó Kimi Räikkönent. Sőt, olyan legendát ért be az örökranglistán, mint Sir Jackie Stewart… Nekem pedig ebből az apropóból eszembe jutott, hogy kire is emlékeztet az időmérő edzéseken (egyelőre még csak ott) ez a pelyhesállú német ifjonc: bizonyos Ayrton Sennára. Aki olyan magától értetődő természetességgel húzta be a pole pozíciókat akkor is, amikor a nem túlzottan versenyképes Lotus volánja mögött szenvedett. Aki úgy tudta magát összekapni egyetlen gyors körre, ahogy sem előtte, sem azóta senki. Akit időmérő-királynak volt szokás nevezni… Ha ő az időmérők királya, akkor lassan bizony kezdeményezni kellene, hogy Sebastian Vettelt a kvalifikációk hercegének titulálják!

No, de miután ilyen sikeresen elbeszéltem a konkrét eredmények fölött, nézzünk kicsit konkrétabb dolgokat - például azt, hogy hogyan sikerült megint megaláznia önmagát Michael Schumachernek. Az egykori nagy bajnok ugyanis ezúttal 7 egész tizedmásodperccel maradt el a fiatal Rosbergtől az időmérő második szakaszában, s mivel a szőke ifjonc sem volt különösebben gyors, simán kiesett a további küzdelmekből. 11. rajthelyéről a legszebb szó, ami eszembe jut az állandóság, hiszen már Ausztráliában is eme fantasztikus rajtpozíciót sikerült megkaparintania. És, hogy akkor mi sült ki a dologból? Az első kanyarban nekimentek hátulról, és Schumi mehetett idő előtt zuhanyozni.

Persze azóta megvan a magyarázat, Schumachernek nem nyílt ki a hátsó szárnya az utolsó mért körében, ezért nem sikerült javítania az idején - a dolog pikantériáját csak fokozza, hogy a DRS használata körülbelül annyit jelenthet egy körön belül, mint amennyivel a 42 éves veterán kikapott Rosbergtől. Én mégis úgy gondolom (amellett, hogy kénytelen vagyok újból elhinni egy kifogást), hogy Schumachernek igenis kezd egyre kínosabbá válni a dolog. Az autó lassú (ebben pedig a tavalyival ellentétben már Schumachernek is kell, hogy szerepe legyen), ő maga pedig fásult, ráadásként pedig (ha elhisszük a menetrendszerűen érkező kifogásokat) szerencséje sincs. A különbség közötte és Rosberg között mindössze annyi, hogy míg a fiatalabbik német időnként tud villantani egy-egy komolyabb időeredményt, bravúr-dobogót, addig a lassan fogatlan oroszlánra emlékeztető Schumacher egy helyben toporog. Már egy éve. És az egésszel nem az a baj, hogy nem képes győzni, vagy hogy nem képes legyőzni a csapattársát - a legnagyobb gond az egész jelenség kommunikációjával van. Mert elhiszem, hogy Schumacher győzni tért vissza - azonban azt már nem tudom elhinni, hogy neki még mindig nem esett le az, hogy ez nem fog menni. Nem fog menni, és bár erről nem csak és kizárólag, de ő is tehet. Két választása van tehát véleményem szerint: vagy kiáll a nyilvánosság elé, és azt mondja: viszontlátásra, mivel győzni nem tudok, másképp nincs értelme csinálni - vagy pedig beismeri, hogy akkor kérem szépen, rajtam ne tessék eredményeket számon kérni, én csak szórakozok itt, próbálok segíteni a feltörekvő csapattársamnak, de egyéb célom már nincs. A kettő együtt viszont nem megy, nagyon nem. Egész egyszerűen azért, mert lassan már nevetséges, hogy egy egész csapat valami olyasmit próbál bizonygatni, amiről minden épeszű ember tudja, hogy lehetetlen. Tudniillik, hogy Schumacher még képes felvenni a versenyt a fiatalokkal. És mondom ezt úgy, hogy én magam is inkább kínomban mosolygok, mintsem örömömben.

És akkor néhány szóban a többiekről (ígérem, legközelebb demokratikusabb módon járok el) is megemlékeznék: a Sauber továbbra is tartja jó formáját, és Kobajasi révén versenyben van a Mercedesekkel; a Force India lassan kibéreli magának a középmezőny legrosszabb rajthelyeit; a Williams ismét besült, időmérőn úgy tűnik egyelőre versenyképtelenek a grove-iak; a Toro Rosso stabil középcsapat és stabilan közepes pilótával; a Renault egyelőre egyértelműen a Mercedes előtt jár, és a Ferrarival is képes partiban lenni. Ami pedig a mezőny legvégét illeti: a Lotus majdnem befért a Q2-be, a Virgin tartotta a szokásos tempóját, a HRT pedig csodák csodájára simán befért 107%-on belülre, sőt Liuzzi jóvoltából kis híja volt, hogy nem előzték meg D’Ambrosio Virginjét.

És, hogy vajon mi várható holnap? Remélem egy jó nagy adag eső. Csak azért, hogy az egész itteni eszmefuttatásomat ki lehessen dobni a kukába….