Forma-1

A Mercedesek verhetetlenek, ki lesz a harmadik a száguldás Mekkájában?

megosztom

Hamilton megállíthatatlannak tűnik, idei hetedik versenyét nyerheti Monzában, az Olasz Nagydíjon.

Nagyon úgy tűnik, hogy nem Monza lesz az, ahol elkapják a Mercedeseket, bár erre előzetesen is számítani lehetett, hiszen a hosszú egyenesekben, a padlógázas szakaszokon abszolút kijön az ő igazi erejük. Arra talán már kevesebben számítottak, hogy a világbajnoki éllovas Lewis Hamilton és csapattársa, Nico Rosberg között is nagy lesz a szakadék. A vb-címvédő brit ugyanis közel fél másodperccel (!) verte a német riválisát az időmérőn. Pokoli tempója van Hamiltonnak, ha nem akasztják össze a bajszukat a rajtot követő síkánban, akkor nehéz elképzelni, hogy ne a szigetországi győzzön. Mindketten egyébként lágy gumin rajtolnak majd, Lewis kicsit elfékezte a jobb elsőjét, de véleménye szerint ennek nem lesz jelentősége a futamon.

Az izgalmat itt várhatóan a harmadik helyért láthatjuk majd, melyért a Ferrari, a Red Bull és a Williams lesz harcban. A második sor az olasz istállóé, Sebastian Vettel a harmadik, Kimi Raikkönen a negyedik helyről várja a rajtot. Jelenleg úgy tűnik, hogy a Red Bull előtt járnak, de ez sem annyira meglepő, az osztrák csapatnak ezen a gyors pályán nem jön ki az erőssége. Nem lennénk meglepve, ha Daniel Ricciardo és Max Verstappen sem igazán lenne versenyképes. Persze nem lehet őket leírni, hiszen a versenytempójukat még eltalálhatják. Vettelékre leginkább az ötödik rajtkockát megszerző Valtteri Bottas a legveszélyesebb. A Williamsben is Mercedes motor dohog, a finn pilóta ráadásul valamit nagyon tud az első szektorban, mert a hétvége eddigi részében többször is ő volt ott a leggyorsabb. Ha nem veszít pozíciót a rajtnál, akkor nagyon kemény kihívója lesz a két Ferrarinak. Talán hétszeres pénzért még érdemes is lehet kockáztatni, és megfogadni a dobogóra. Illetve csapattársa, a szezon végén visszavonuló Felipe Massa ellen is, igaz, csak 1.30-at adnak a TippmixPro-nál, de miután a brazil csak a 11. helyről rajtol, és egyébként is gyengébb a tempója, így ebben is látunk értéket.

A kisebb csapatok közül a Haas okozhat meglepetést, különösen Esteban Gutiérrez. Remekül ment az időmérőn, ha a versenytempója is meglesz, akkor pontot szerezhet. Neki van egyébként az egyik legtöbb szuper-lágy garnitúrája, szóval tényleg érdemes lesz odafigyelni rá. Csapattára Sebastian Grosjean most nem szerepelt olyan jól, ráadásul váltócsere miatt még egy öthelyes rajtbüntetést is kapott. A Force-India a sötét ló, csak a nyolcadik és kilencedik helyet szerezték meg, ennél talán több volt várható tőlük, bár Sergio Pérez nagyon fogadkozik, hogy a versenyen jók lesznek. 

A mezőny végén nincs meglepetés, a Renault, a Torro-Rosso és a Sauber sorakozik fel. Talán, amire kevésbé számíthattunk, hogy a Manorral Pascal Wherlein simán leveri őket, bár alatta is Merecedes motor van. A versenyen is előttük maradhat, a Sauber nem kapta meg az új Ferrari motort, a Torro-Rosso már nem fejleszt, míg a Renault is erő problémákkal küszködik. 

Ki nyeri az Olasz Nagydíjat? - a    szorzói
Versenyző Odds
Lewis Hamilton 1.25
Nico Rosberg 3.90
Sebastian Vettel 15.50
Kimi Raikkönen 25.00
Daniel Ricciardo 68.00
megosztom