NB I

A korábbi kapus visszatért Újpestre

megosztom

Csütörtökön hivatalossá vált, hogy visszatér Újpestre a klub korábbi hálóőre, Brockhauser István, aki a következő napokban fokozatosan veszi át az első csapat technikai vezetői teendőit az Újpestről elköszönő Egervári Gábortól.

Brockhauser István 1983-ban kerettag volt az MNK-győztes csapatban, majd egy váci kitérő után 1990-ben bajnokságot, 1992-ben pedig Magyar Kupát nyert lila-fehérben. Később légiósként a KRC Genk kapusaként két belga bajnoki címet és egy kupagyőzelmet ünnepelhetett, mielőtt 2002-ben hazatért Újpestre. Karrierje során tízszer lépett pályára a magyar válogatottban.

Brockhauser István játékos-pályafutása után az Újpest és a Budapest Honvéd kapusedzőjeként is dolgozott, a jövőben technikai vezetőként tevékenykedik a Megyeri úton.

"Örömmel térek vissza Újpestre, hiszen a pályafutásom is itt kezdődött el még 1974-ben. Az egész eddigi életemet a pályán, illetve amellett töltöttem el, ezúttal viszont más jellegű munka vár rám. Bízom benne, hogy tapasztalatommal technikai vezetőként is hatékonyan segítem majd a játékosok és a szakmai stáb munkáját" - nyilatkozta Brockhauser az ujpestfc.hu-nak.

EURO 2012 Tippliga
8500 dollár összdíjazás!
Részletekért kattints ide!
A főnyeremény, egy 6000 dollár összértékű Manchester United VIP-csomag a következőket tartalmazza: utazás két főre repülőgéppel, szállás két éjszakára egy ötcsillagos szállodában két fő részérere, két darab belépőjegy a Manchester United egyik őszi bajnoki mérkőzésére az Old Trafford VIP-páholyában teljes ellátással. A főnyeremény mellett további értékes pénzdíjak találnak gazdára összesen 2500 dollár értékben. Az első 100 helyezett díjazásban részesül!

 

megosztom