Sportpolitika

A németek még mindig akarják az olimpiát

  • VNA
megosztom

Hiába a müncheniek elbukott 2018-as kampánya, a lakosság szerint jó lenne, ha Németország végre olimpiát tudna rendezni.

A németek többsége szeretné, ha ismét hazája rendezhetné meg az olimpiai játékokat. Erre a következtetésre jutott egy, a közelmúltban elvégzett felmérés. A németek utoljára 1972-ben München révén rendezhettek olimpiát és mivel mind a téli, mind pedig a nyári sportokat tekintve nagyhatalomnak számítanak, így joggal bízhattak benne, hogy tavaly München városa elnyerheti a 2018-as téli olimpiai játékok megrendezésének jogát. A dél-koreai Pjongcsang ellenében megélt csúfos kudarc után egy időre az olimpia-szkeptikusok kerültek előtérbe és a német város sokáig nem is gondolkozott a kandidációs folyamat folytatásában.

Az utóbbi hónapokban azonban egyre több pozitív hír érkezik a németektől, amely sejtetni engedi, hogy nem adják fel álmaikat és elképzelhető, hogy a 2022-es olimpiára pályázó városok között is ott lehetnek. Erre engedhet következtetni a most elvégzett országos felmérés eredménye is, amely szerint a német lakosság 68%-a támogatna egy újabb téli olimpiai pályázatot (a felmérés során 28% voksolt egyértelműen a nem mellett). Különösen a fiatal korosztály támogatná az ötletet, hiszen a 18-29 éves korosztály tagjainak 83%-a szerint érdemes lenne újra elindulnia valamelyik német városnak az olimpia megrendezéséért.

megosztom