Birkózás

Csak Hatos maradt versenyben a negyeddöntők után az olimpiai selejtezőn

  • MTI
megosztom

A negyeddöntőket követően a magyarok közül már csak a 74 kilós Hatos Gábor maradt versenyben a birkózók Szófiában zajló olimpiai selejtezőjén, melynek első, pénteki napján hat szabadfogású súlycsoport küzdelmeit bonyolítják le.

A 2006-os Eb-n és a 2010-es vb-n bronzérmes Hatos, érvényesítve a papírformát, könnyedén múlta felül a lengyel Tomasz Rogiszt a negyeddöntőben. Előbb riválisa lábra támadását megkontrázva, majd saját akcióból került ellenfele mögé, utóbbi alkalommal meg is pörgette őt (4-0). A folytatásban a 28 éves szombathelyi birkózó kétszer döntötte le lábáról a lengyelt (2-0), de utána nem erőlködött újabb akciókkal, nehogy túl sok erőt elpazaroljon a londoni indulási jogért zajló elődöntő előtt.

Ellenfele a sportág egyik legendás alakja lesz, az oroszok olimpiai, kétszeres világ- és négyszeres Európa-bajnoka, Adam Szajtyijev, aki hat év kihagyás után idén tért vissza a szőnyegre.

A 60 kilós Molnár József a tekintetben szerencsés volt, hogy csak a negyeddöntőben kezdett, ugyanakkor megizzasztani sem tudta a hazai közönség által támogatott, 2003-ban Európa-bajnok, idén Eb-ezüstérmes bolgár Anatolij Gideát. Az első menetben egy hosszúra nyúlt földharc után a bolgár talált fogást rajta és nagy ívben eldobta a magyart (0-3). A folytatásban két-két kitolással és mögékerüléssel egyértelműsítette Gidea, hogy melyikük a jobb (0-4).

A 96 kg-os Kiss Gergelynek a nyolcaddöntőben aratott könnyed győzelme után már jóval nagyobb falat következett: a 2001-ben világ-, 2008-ban Európa-bajnok grúz Georgij Gogselidze. Kiss nem is tudta felvenni vele a versenyt, mert riválisa nemcsak ledöntötte, hanem kedvére pörgette és billentette ki őt, míg nem két vállát leszorítva tusgyőzelmet aratott már az első menetben.

Minden kategóriában a fináléba jutás ér ötkarikás indulási jogot, azaz, aki kikapott a döntőbe vezető úton, az ezúttal nem válthat londoni repülőjegyet. Az 55 kilós Molnár Róbert és a 66 kg-os Wöller Gergő már korábban búcsúzott.

Akik most nem szereznek kvótát, azoknak még két lehetőségük maradt: jövő hétvégén a kínai és a két hét múlva esedékes helsinki kvalifikációs verseny.

megosztom