NBA

A Spurs átvette a vezetést a nyugati főcsoportban

  • Molnár Dávid
megosztom

Alig két és fél héttel az alapszakasz vége előtt trónfosztás következett be az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) nyugati főcsoportjában. A San Antonio Spurs győzelme kombinálva az eddig regnáló Oklahoma City vereségével az előbbi csapat élre törését eredményezte, míg a keleti főcsoportban a Memphis Grizzlies idegenben szakította meg a Miami tizenhét mérkőzés óta tartó győzelmi szériáját.

Hozták a kötelezőt a kirobbanó formában játszó Spurs-játékosok, és könnyedén verték a nyugati főcsoport leggyengébb csapatát, a New Orleans Hornetst. A San Antonio sorozatban tizedik győzelmére készült, és Tim Duncanék komolyan vették az előttük álló feladatot, hiszen a következmények igen busásak lehettek volna kedvező körülmények között, és végül részben azok is lettek. Ugyanis az Oklahoma City is kikapott Indianában, ezzel együtt pedig a San Antonio átvette a vezetést a nyugati főcsoportban Kevin Durantéktól jobb győzelmi mutatójának köszönhetően.

Spurs győzelem

Később, a Houston Los Angeles-i kapitulálásával pedig az is biztossá válhatott volna, hogy két és fél héttel az alapszakasz vége előtt bekerül a Spurs a rájátszásba, zsinórban tizenötödik alkalommal, azonban ez az ünneplés még pár napig várat magára a Rockets diadalával. Utoljára az 1996-1997-es idényben maradt hoppon a San Antonio, pont azelőtt, hogy Tim Duncan megérkezett volna az együtteshez. Duncan, aki a pénteki nap folyamán ismét elhessegette azon pletykákat, hogy a szezon végeztével visszavonulna, a Spurs legjobbja volt a mérkőzésen tizenkilenc ponttal.

Igazi szenzációt hajtott végre a Memphis Grizzlies Miamiban. Rudy Gayék egy olyan csarnokban léptek pályára, ahol a Heat már tizenhét mérkőzés óta nem talált legyőzőre, de az előjelek miatt nem remegett meg a vendégjátékosok keze. Épp ellenkezőleg, a Grizzliestől heten is elérték a bűvös tízpontos határt, és végül egy nagyarányú, 97-82-es vereséget mértek LeBron Jamesékre.

Kevin Durant hiába játszott lehengerlő formában Indianapolisban, a Pacersnek sikerült megtalálnia annak módját, hogyan kompenzálják a Thunder-sztár 44 pontját a mérkőzésen. Danny Granger az utolsó játékrészben tizenhárom egységet számlált az ellenfélre, és ez elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy a Pacers kitartson a meccs végeztéig.

Andrew Bynum elkerülhető megmozdulásai sokba kerültek a Los Angeles Lakersnek a Houston elleni rangadó folyamán. A játékos az utolsó két negyedben két faltot halmozott fel, melynek következtében a bírók leküldték a parkettről, pedig addig a Lakers legjobbja volt. Goran Dragicék kihasználták a Bynum távoztával keletkezett űrt, és egy tipikus, utolsó pillanatokig tartó küzdelmes mérkőzésen kiharcolták a győzelmet.

Továbbra sem képes az egységes jó teljesítményre a címvédő Dallas Mavericks. Dirk Nowitzkiék ezúttal hazai pályán, hosszabbítást követően kapituláltak a Portland Trail Blazersszel szemben. LaMarcus Aldridge-t, aki Dallas közeléből származik, megihlette az otthon közelsége, és gondoskodott róla, hogy övé legyen a végső szó. A dudaszónál akadt be labdája, mellyel a vendégek két pontos győzelmet arattak.

A Cleveland Torontóban muzsikált jól és távozott győztesként a kanadai városból, megszakítva ezzel a csapat kilenc mérkőzés óta tartó vesszőfutását.

A Detroit idegenbeli mérlegén újabb csorba esett Atlantában, ahol a 22. vereségüket szenvedték el a szezonban Rodney Stuckyék. Jeff Teague használta ki azt, hogy a vendégek Joe Johnson és Josh Smith semlegesítésén szorgoskodtak, és Teague a meccs végére beállította karriercsúcsát 24 egységgel.

A keleti főcsoport két alsóházi csapatának összecsapását a New Jersey Nets nyerte, többek közt Deron Williams dupla-duplájának köszönhetően, életben tartva ezzel matematikai esélyüket a rájátszásra.

Tovább tapad a New York Knicksre a Milwaukee, a Bakok a Charlotte Bobcatsbe rúgtak bele még egyet, és nem hagyták, hogy megessen velük az a szégyenletes dolog, hogy pont ellenük szakadjon meg a Bobcats rossz sorozata. Monta Ellis volt a Bucks vezéregyénisége 25 ponttal és kilenc assziszttal, és ennek a sikernek hála, már csak egy győzelem választja el őket a New Yorktól az utolsó rájátszást érő helyen.

Al Jefferson dupla-duplája és Devin Harris szezoncsúcsa keserítette meg a Golden State Warriors életét. A két játékos összesen 58 ponttal iratkozott fel az eredményjelzőre, és Jefferson emellett tizenegy lepattanót is megkaparintott.

Őrzi nyolcadik helyét nyugaton a Denver Nuggets, bár továbbra sem tud megnyugtató előnyre szert tenni üldözőivel szemben. Aaron Afflalo 30 pontos estét zárt a Phoenix Suns ellen, Andre Miller pedig a záró játékrészre kapta össze magát tizenhárom pontjával, ami végül jelentősen hozzájárult a Nuggets sikeréhez.

NBA
99. játéknap
Indiana Pacers - Oklahoma City Thunder 103-98
Toronto Raptors - Cleveland Cavaliers 80-84
Atlanta Hawks - Detroit Pistons 101-96
New Jersey Nets - Washington Wizards 110-98
Miami Heat - Memphis Grizzlies 82-97
San Antonio Spurs - New Orleans Hornets 128-103
Dallas Mavericks - Portland Trail Blazers 97-99 h.u.
Milwaukee Bucks - Charlotte Bobcats 95-90
Utah Jazz - Golden State Warriors 104-98
Denver Nuggets - Phoenix Suns 105-99
Los Angeles Lakers - Houston Rockets 107-112

 

megosztom