MOB

Túl van első ülésén az új elnökség

  • MTI
megosztom

Megtartotta első ülését szerdán a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) újonnan megválasztott elnöksége.

A MOB közleménye szerint a megbeszélésen döntés született az április 21-én sorra kerülő közgyűlés napirendi pontjairól, a Gerevich ösztöndíjakról és a szervezet állandó bizottságai vezetőinek személyéről.

Az elnökség Konrád János olimpiai bajnok vízilabdázót bízta meg a négy látványsportággal - a vízilabdával, a kézilabdával, a kosárlabdával és a jégkoronggal - kapcsolatos sportszakmai tevékenység elnöki tanácsadói feladatainak ellátásával.

A MOB a január 1-jén életbe lépett új sporttörvény előírásait követve módosította az alapszabályt és új vezetőséget választott február 26-án. Az elnök továbbra is az először 2010 novemberében megválasztott Borkai Zsolt, Győr fideszes polgármestere, a főtitkár pedig Molnár Zoltán maradt. Az öt alelnök Magyar Zoltán, Leyrer Richárd, Monspart Sarolta, Tóth Miklós és Deutsch Tamás lett. Az alapszabály értelmében automatikusan az elnökség tagja lett Schmitt Pál köztársasági elnök, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) tagja, Aján Tamás, a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség elnöke és Kamuti Jenő, a Nemzetközi Fair-Play Bizottság elnöke. Az elnökségbe beválasztották Gémesi Györgyöt, Gyulay Zsoltot, Kovács Antalt, Regőczy Krisztinát és Szabó Tündét.

megosztom