NB I

Tóth Bence élvezi a pápai életet, de visszatérne a Fradihoz - videó

megosztom

A Digi Sport Reggeli Start című műsorának hétfői adásának vendége a Ferencvárostól a Lombard-Pápa csapatához igazoló Tóth Bence volt. A 22 éves játékos elmondta, hogy rosszul érintette, hogy a zöld-fehér klubnál nem számoltak vele, ugyanakkor a pápai csapatban pozitívan csalódott.

Január közepén látott napvilágot a hír, miszerint Tóth Bence két és fél éves megállapodást kötött a Lombard-Pápa csapatával.

A fiatal középpályás 2003-ban, még serdülőként került Szolnokról a Fradihoz, ahol a sokáig a klub egyik nagy ígéretét látták benne a szurkolók. Az utóbbi másfél szezon azonban nem úgy sikerült a játékosnak, ahogy azt elvárhatták volna tőle, ezért a télen  - a több játéklehetőség reményében - az ifjabb Bene Ferenc által irányított pápaiakhoz igazolt.

Ugyan szó volt róla, hogy a tavaszi szezonra kölcsönbe kerülne csak Pápára, de Tóth szerint kicsit "dacból" is igazolt el végleg. Ugyanakkor hozzátette azt is: ha a jövőben újra megkeresénék az FTC vezetői, azonnal igent mondana. "Természetesen el tudom képzelni, hogy egyszer visszatérjek a Ferencvároshoz. Ha nem külföldre távoznék és az FTC vezetőinek megint tetszene a teljesítményem és hívnának, gondolkodás nélkül igent mondanék. Fradista vagyok, úgy jöttem el onnan, hogy vissza akarok kerülni” – fogalmazott a műsorban a 22 éves támadó középpályás.

A beszélgetést teljes egészében itt megnézheted:

megosztom