NB I

Carrillo boldog, Mátyus sötétben tapogatózott

A Videoton egy félidőn keresztül emberhátrányban futballozva is rendkívül könnyedén, 3-0-ra nyert a Pápa ellen a labdarúgó OTP Bank Liga nyitófordulójának szombati játéknapján.

Carrillo győzelemmel nyitott - fotó: vidi.hu

A Videoton a mérkőzés elejétől támadólag lépett fel, a Pápa kizárólag a védekezéssel törődött. A hazaiak két kapufa után a vezető találatot is megszerezték, majd a szünet előtt Kovács István kiállítása miatt megfogyatkoztak. Fordulást követően az emberhátrányban lévő Videoton további két gólt szerzett és magabiztos győzelmet aratott.

"Nagyon boldog vagyok, hogy sikerült győzelemmel debütálnom a Vidi kispadján vezetőedzőként - mondta Joan Carrillo, a Vidi mestere a fehérvári csapat honlapján. - Jó csapatunk van, és minden játékosom nagyon motivált. Ugyanezen az úton kell tovább haladnunk, és ugyanígy kell játszanunk jövő héten a Dunaújváros ellen is. Egy szervezetten védekező Pápa látogatott hozzánk, ennek ellenére már a mérkőzés elején volt három komoly helyzetünk, ebből kétszer a felső lécen csattant a labda. Aztán a szünet előtt jött a kiállítás, de a félidőben sikerült rendeznünk sorainkat. Az alapvető filozófiánk megvalósult, hiszen körülbelül 65%-ban birtokoltuk a labdát. Ezen az úton kell tovább haladnunk."

Mátyus János, a Pápa mestere nem tudta mire számíthat együttesétől.

"Első élvonalbeli meccsem volt vezetőedzőként - fogalmazott Mátyus. - Kicsit sötétben tapogatóztam, nem tudtam, mire lesz képes a csapatom. Sok játékos távozott a keretből, és 14 új labdarúgó érkezett Pápára. Ellenfelünk ma jobb volt nálunk, meghajtom a fejem a Vidi előtt, és sok sikert kívánok a fehérvári csapatnak!"

A háromgólos fehérvári sikerrel bejött a hatharom.com protippje, hiszen tippmesterünk a Videoton fölényes győzelmére számított.

[1732186] 2014-07-26 18:30:00 Videoton - Pápax;