Eurochallenge Kupa

Egy bundesligás csapatot megverni elég nagy dolog egy magyar csapatnak - Pór Péter

megosztom

A Szolnoki Olaj együttese szerdán hatalmas adok-kapok végén ötpontos győzelmet aratott hazai pályán a német élvonalban szereplő Artland Dragons csapata felett.

Nagy győzelmet aratott az Olaj Mint arról korábban beszámoltunk, a Szolnoki Olaj hatalmas sikert aratva 90-85 arányban legyőzte a német élvonalban szereplő Artland Dragons együttesét az Eurochallenge Kupa H-csoportjának 5. fordulós mérkőzésén. A Tisza-partiak vezetőedzője, Pór Péter szerint ez a győzelem a szív diadala is volt.

"Egy ilyen bundesligás csapatot megverni, az eléggé nagy dolog a magyar kosárlabdában, úgyhogy nagyon boldog vagyok, hogy sikerült. Jól kezdtünk, nagyon jó ritmusban. Sokszor átvették a vezetést, a harmadik negyedben a zóna védekezéssel egy kicsit megfogtuk őket, de a végére az eladott labdáinkkal és a hárompontosaikkal visszajöttek a mérkőzésbe. Azt gondolom, hogy a nézőknek ez egy nagyon jó meccs volt. Az egész mérkőzés úgy zajlott, hogy mindenki egymást fölülmúlva játszott, mindig volt egy olyan periódus, amikor más-más tudott hozzátenni, más volt felelős a pontokért. A végén azért már a fáradtság kijött a fiúkon, de a szívük a helyén volt." - nyilatkozta az olajkk.hu-nak a szakember. A 18 pontig jutó Horváth Ákos a magyar bajnok egyik legjobbja volt, úgy látta, hogy egy igazi ki-ki meccsen sikerült nyerniük.

"Az egész csapat odatette magát maximálisan az elején és azon a hőfokon izzottunk, ahol kellett. Ez velem is így volt 100%-osan ott voltam fejben. Nagyon hullámzó volt a meccs, a második félidőben nagyon rosszul jöttünk ki, nem tudtunk egy normális támadást vezetni, míg ők rendre betaláltak. Ezt a rendszert utána helyre kellett raknunk. A harmadik negyedben megint volt egy rosszabb periódusunk, meg a negyedikben is, ráadásul folyamatosan extra kosarakat dobtak. Kiderült a félidőben, hogy nyert a francia csapat és nincs tétje ennek a mérkőzésnek, viszont közben itt egy olyan parázs presztízs csata alakult ki, hogy a németek folyamatosan mondogatták, hogy mi ez bírkózás?"

megosztom