Olimpia

Nem lesz német pályázat a 2022-es téli játékokra

  • VNA
megosztom

A sikertelen müncheni pályázat után a németek nem pályáznak a 2022-es téli játékokra, erről döntött a Német Olimpiai Bizottság.

Nagyon bíztak a németek München kandidációjának sikerében, ám a bajor főváros öt hónappal ezelőtt alulmaradt Pjongcsanggal szemben a 2018-as olimpiáért vívott harcban. A vereség megviselte a müncheni vezetőket, hiszen komoly sportdiplomáciai hátterük miatt végig bíztak a végső sikerben. Egy ideig élt aztán az a gondolat, amely szerint München az elveszített pályázat után 2022-re ismét próbálkozik majd, de végül a józanabbul gondolkodók kerekedtek felül. A Német Olimpiai Bizottság (DOSB) öt hónappal a müncheni vereség után ugyanis úgy döntött, hogy egyetlen várossal sem pályázik a 2022-es téli olimpia megrendezésére.

A döntés hátterében az a tény állhat, hogy a müncheni pályázat mellett álló politikai vezetők éppen újraválasztás előtt állnak, így nem tudnak hosszabb távú elkötelezettséget vállalni az újabb kandidáció mellett. A német sportélet vezetői azonban nem zárják ki annak a lehetőségét, hogy a 2026-os téli olimpiát ismét megpróbálják majd Németországba csábítani. Ebben az esetben azonban lehet, hogy a mostani pályázatban - a földeket tulajdonló gazdák ellenállása miatt - sok akadályt jelentő Garmisch-Partenkirchen helyett Berchtesgarden lehet majd München társa a pályázat alkalmával.

megosztom