Férfi vízilabda Eurokupa

A Szolnok és a Honvéd is nyert, de csak előbbi jutott tovább

  • MTI
megosztom

A Szolnok férfi vízilabdacsapata 7-5-re győzött az orosz Sturm 2002 vendégeként az Eurokupa nyolcaddöntőjének szerdai visszavágóján, így - mivel az első, magyarországi mérkőzésen 13-13-as döntetlen született - továbbjutott a legjobb nyolc közé. A Groupama Honvéd 12-10-re felülmúlta az olasz Savona együttesét, ezzel azonban nem tudta ledolgozni az első mérkőzésen "összeszedett" négygólos hátrányát, így búcsúzott a sorozattól.

Groupama Honvéd - Savona (olasz)

A nagyszünetig fej fej mellett haladtak a csapatok, így a Honvéd ekkor messze állt attól, hogy ledolgozza hátrányát. Ezt követően azonban beindult a magyar támadógépezet, és pillanatok alatt háromgólosra növelték előnyüket a hazaiak, de az olaszok legalább ilyen gyorsan visszakapaszkodtak.
   
A zárófelvonásban több mint öt percet kellett várni az első gólra, ekkor Mátyás volt eredményes emberelőnyből (11-8), majd egy perccel később Salamon hatalmas bombája már a hosszabbítást érő eredményt hozta meg a Honvédnak (12-8). A Savona azonban nem omlott össze, Angelini távoli kísérlete utat talált Gergely kapujába, majd két perccel a vége előtt emberelőnybe került a vendéggárda, ezt értékesítette is, ezzel eldőlt a továbbjutás.

A Szolnok férfi vízilabdacsapata 7-5-re győzött az orosz Sturm 2002 vendégeként az Eurokupa nyolcaddöntőjének szerdai visszavágóján,Mohi Zoltán, a Szolnok elnöke az MTI-nek érdeklődésére elmondta: a magyar csapat végig kézben tartotta a meccset, remek védekezéssel és okos játékkal múlta felül riválisát.

A csapat hivatalos honlapjának beszámolója szerint a vendégek sérült centerük, Kis Gábor nélkül játszottak az orosz városban. A Dózsa azonban kiválóan vízilabdázott az ultramodern ruzai uszodában, végig vezetve nyerte a visszavágót, és ezzel bejutott a negyeddöntőbe. "Jó védekezésünkhöz, remek kapusteljesítmény is párosult Decker Attila részéről - kezdte Cseh Sándor, a szolnokiak mestere. - Kézben tartottuk az irányítást, és az egész meccsen mi domináltunk. Nagyon örülünk a győzelemnek, és annak, hogy jó hírét keltettük a magyar pólónak."

Eurokupa, nyolcaddöntő, visszavágó:
Sturm 2002 (orosz) - Szolnoki Dózsa-KÖZGÉP 5-7 (1-3, 1-0, 2-2, 1-2)
a magyar csapat góldobói: Georgescu 3, Gocic 2, Nyéki, Komlósi 1-1
Továbbjutott: a Szolnok, 20-18-as összesítéssel.
 
Groupama Honvéd - Savona (olasz) 12-10 (3-3, 3-2, 4-3, 2-2)
a magyar csapat góldobói: Salamon, Szívós 3-3, Mátyás, Angyal 2-2, Kovács, Hárai 1-1
Továbbjutott: a Savona 24-22-es összesítéssel
megosztom