NB I előzetes

Szivics számlaképes, és Szpisljakot is leírhatja

  • Göbölyös János
megosztom

Szombaton öt mérkőzést rendeznek az OTP Bank Liga 14. fordulójában. A Szusza Ferenc Stadionban az egyre jobb formát mutató, dobogóesélyes Kecskemétet a kieső helyektől menekülő Újpest fogadja.

A Szusza Ferenc Stadionban az egyre jobb formát mutató, dobogóesélyes Kecskemétet a kieső helyektől menekülő Újpest fogadja.A "Hajrá Lilák!"-nak ezúttal nem sok értelme lesz, az Újpest és a Kecskemét színe megegyezik, a jelenlegi arcuk viszont szöges ellentéte egymásnak. A fővárosiakéról az utóbbi egy hétben kétszer is lefagyott a mosoly, a Fraditól, majd a másodosztályú Szigetszentmiklóstól kapott hármas érzékenyen érintette Rajcziékat. A két pofon közül nyilván a derbin elszenvedett volt a fájdalmasabb, de a Magyar Kupában kiszenvedett iksz, majd a hosszabbítást követő tizenegyesek okozta izgalmak is maradandó sérülést okozhattak. A továbbjutás végül is meglett, s bár sokan most úgy gondolhatják Újpesten, hogy ez a lényeg, az odáig vezető út viszont ugyanúgy rázós volt, mint ahogy az eddigi bajnoki szereplés. Most ráadásul a Kecskemét lesz a következő ellenfél, amely deklaráltan éremre hajt, és az utóbbi hetekben mutatott formája és eredményei alapján a célja nemhogy komolynak, de teljesíthetőnek is tűnik.

OTP Bank Liga 14. forduló:
Újpest FC−Kecskeméti TE
Szusza Ferenc Stadion, 10.29., szombat, 17.30
TV: Sport1
Vezeti: Bognár Tamás (ifj. Tóth V., dr. Varga Zs.)
Hathárom-tipp: x
"Ez lesz az eddigi legnehezebb meccsünk a hazaiak közül – érzékeltette a mérkőzés fontosságát Zoran Szpisljak az ujpestfc.hu-n. - A Kecskemét jó futballt játszik, támadó szellemű csapat, ezért nagyon fel kell készülnie minden játékosnak, hogy jó eredményt érjünk el. A héten sokat beszéltünk a Ferencváros, majd a Szigetszentmiklós elleni mérkőzések tanulságáról, és arról, mi hiányzott, miből kellett volna több. Az biztos, hogy jobb felfogásban kell játszanunk, sokkal agresszívabban, és nagyobb koncentrációval kell védekeznünk. Ha ezt meg tudjuk valósítani, sokkal eredményesebb lesz a támadójátékunk is."

A szerb trénernek tökéletesen igaza van, jól látja, hol lyukas a csapata. A két együttes jelenlegi formája alapján azonban abba sem kapaszkodhatnak bele az újpestiek, hogy eddig háromból háromszor legyőzték a kecskemétieket a Megyeri úton. A legemlékezetesebb minden bizonnyal a tavaszi mérkőzés volt, amit egy lengyel vendégbíró, bizonyos Sebastian Jarzebak vezetett. Utólag kiderült, hogy ő az a játékvezető, aki korábban hazájában tévedésből a 80. percben lefújt egy meccset. Poénnak jó, Tomiszlav Szivicsnek azonban korántsem ez a véleménye, amikor a májusi találkozó jut eszébe. Nem csak azért, mert Radanovics kiállítása után negyedórával, a 93. percben szerezte meg (a második) tizenegyeséből a győztes gólt az Újpest, hanem mert a vereség egészségileg is megviselte a szerb trénert. Aki most bosszúra készül, vagy hogy finomabban fogalmazzunk, törleszteni akar.      

"Nagyon rossz emlékeim vannak a Megyeri útról – fogalmazott Szivics a kecskemetite.hu-n, majd az ominózus meccsre célozva így folytatta. - Olyannyira rosszak, hogy egy Szusza Ferenc stadionbeli mérkőzés után kórházba is kerültem. Úgy gondolom, most benyújtom a számlát. Egyértelműen nyerni megyünk Újpestre."

Mivel Szivicstől az utóbbi időben megszokhattuk, hogy szívesen (és eredményesen) alkalmazza a lélektani hadviselésnek az ellenfél elaltatását illetve felidegesítését célzó módját, elképzelhető, hogy ezúttal is hasonló szándékkal nyilatkozott. Az biztos, hogy az Újpestet jobban elaltatni már nemigen lehet, felhergelni annál inkább. És még valami. Egy győzelemmel Szivics két dolgot is elérhet, dobogóra emelheti a Kecskemétet, és még mélyebbre taszíthatja az Újpestet. Más kérdés, hogy ezzel honfitársát, Zoran Szpisljakot is "elintézheti"… 

Forma-index (a legutóbbi öt mérkőzés alapján)
Újpest FC-Kecskeméti TE
ellenfél eredmény pontszám
ÚJPEST
Szolnok (LK) 1-0 1
Szolnok (LK) 3-1 1,50
ZTE (NB I) 4-2 2
Ferencváros (NB I) 0-3 0
Szigetszentmiklós (MK) 3-3 1,25
Aktuális forma-index* 1,15
KECSKEMÉT
Paks (LK) 2-1 1,50
Paks (LK) 2-1 1
Videoton (NB I) 2-0 2,5
Pápa (NB I) 3-0 2
Mezőkövesd (MK) 3-2 2,50
Aktuális forma-index* 1,90

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

* Megpróbáljuk számszerűsíteni, melyik csapat milyen formában várja az aktuális bajnoki mérkőzését. Az értékelésnél mindig a legutóbbi öt találkozót vesszük figyelembe, a különböző meccseket más-más nehézségi fokozatba soroltuk. A győzelemért kétszer annyi pontszám jár, mint a döntetlenért, ha ezt tétmérkőzésen vendégként éri el a csapat, azt 0,5 illetve 0,25 ponttal jutalmazzuk. Az átlagolás után (az öt meccs összpontszámát elosztjuk öttel) a végeredmény megmutatja az adott együttes aktuális formáját. A Ligakupa-mérkőzéseket csak abban az esetben vesszük figyelembe, ha az első kerethez tartozó játékosok legealább 60 %-a pályára lép az adott találkozón. A tévedés jogát természetesen fenntartjuk, hiszen bármikor történhet meglepetés. De hát, ettől (is) izgalmas a játék.

Pontozási rendszer
A legutóbbi öt mérkőzésen elért győzelmekért (és döntetlenekért) kapható pontok
Bajnokok Ligája 3,0( 1,50)
Európa Liga 2,5 (1,25)
NB I 2,0 (1,00)
Magyar Kupa 2,0 (1,00)
Egyéb nemzetközi 2,0 (1,00)
Szuperkupa 1,5 (0,75)
Ligakupa 1,0 (0,50)
Egyéb hazai 1,0 (0,50)
megosztom