Újpest

Simon a jó játékban, Remili a mihamarabbi visszatérésben bízik

megosztom

A Vasas elleni mérkőzés előtt az újpesti játékosok úgy érzik, hogy a nehéz kezdet után fokozatosan javul a csapat a mutatott játék terén.

"A Vasas ellen idegenben mindig nagyon jó hangulatot teremtenek a szurkolóink, így egy jó mérkőzést várok. Masszív, jó csapatnak tartom a Vasast, és mióta új edző érkezett hozzájuk, nagyon stabil a védekezésük. Mi természetesen azon leszünk, hogy feltörjük ezt a masszív védelmet. Szeretnénk a jó játékot folytatni és eredményesen zárni találkozót." - mondta az ujpestfc.hu-nak Simon Krisztián, aki egyre inkább kezdi visszanyerni a tavaly mutatott remek formáját. "Kellett egy-két hónap nekem is – miután visszatértem Magyarországra. Természetesen mindig lehet újat tanulni és mindig ezzel a gondolattal kezdek el dolgozni a hét elején. Szeretnék egyre jobb lenni, és minél több góllal, valamint gólpasszal segíteni a csapatot" - vallotta be a fiatal szélső.

Még tavasszal szenvedett térdszalagszakadást Remili Mohamed, aki emiatt még nem léphetett pályára idén az Újpest együttesében. A korábban a Szolnokon és a Vasasban is megforduló támadó középpályás szerint októberben már tudja vállalni a játékot. "Októberben már szeretnék játszani, de az két különböző dolog, hogy én mit szeretnék és az, hogy mikor léphetek valójában pályára. Október 8-án lesz az utolsó kontroll, amikor elvileg az orvos már rábólinthat a játékomra. Úgy számolok, hogy az október 12-i, Szolnok elleni Ligakupa-mérkőzésünkön már pályára léphetek vagy legalább a keret tagja lehetek. Előtte és utána talán az NB II-ben játszhatok, de ezt majd az edzők eldöntik" - számolt be állapotáról a lila-fehér klub honlapjának Remili.

Azt mindkét játékos kiemelte, hogy mióta Zoran Szpisljak a csapat vezetőedzője a gárda játéka mérkőzésről mérkőzésre javul.

megosztom