Spanyol foci

Valóban több mint egy klub? - adalékok a Barcelona-rejtélyhez

  • Kele János
megosztom

Hét saját nevelésű kezdőjátékossal győzni egy BL-döntőben – alighanem ez minden klubtulajdonos álma. A Barcelonának kétszer is sikerült, de kérdés, milyen áron?
Az egész világ ismeri, s jó része naponta zengedezi a jól ismert szlogent: „Més que un club”. De vajon van valamilyen alapja a Barcelona-szurkolók hozsannázásának? Tényleg több a Barcelona, mint egy hétköznapi klub? Mert ne feledjük, a katalánok drukkerei sokszor hajlamosak legkisebb királyfiként aposztrofálni saját klubjukat, s ha lehet a valóságosnál is jobban túldimenzionálni azt a teljesítményt, amivel felül tudják múlni az irdatlan pénzeket megmozdító Real Madridot, vagy épp Manchester City-t. A valóság azonban ennél némiképp árnyaltabb…

Sandro Rosell, és a Barcelona új igazolása, Alexis Sánchez
Kezdjük mindjárt ott, hogy a Barcelona semmiképpen nem nevezhető legkisebb királyfinak a fentebb már emlegetett triumvirátusban – már csak azért sem, mert adósság tekintetében simán felveszi a versenyt a Cityvel, vagy épp a Reallal.

Sőt, van olyan szegmense is a gazdasági jellegű hiányoknak, viszonyszámoknak, amikben a Barcelona általánosságban nézve is kifejezetten csehül áll.

Mikor Sandro Rosell, a jelenlegi elnök átvette a hatalmat Joan Laportától, mindjárt sietett leszögezni, a klub nagyon nagy bajban van. De legalábbis veszélyes vizeken evez, hiszen az átvilágítás során mintegy 440 millió eurónyi tartozásra derült fény – ami elsőre mindenképpen sokkolóként kellett, hogy hasson a sociókra.

Ehhez a 440 millió eurónyi tartozáshoz jön még hozzá az a bizonyos 270 millió, amit egy esztendőben a Barcelona a játékosok, az edzők és úgy egyáltalán a klub által alkalmazott személyzet fizetésére, bérezésére fordít. Irdatlan összeg, hogy mást ne mondjak, éppen kétszer annyi, mint amennyit a Real Madrid(!) hasonló célokra fordít, s jó 30 millióval több, mint a teljes Bundesliga fizetési kerete.

Magyarán a Barcelona a világ legtöbbet költő futballklubja.                   

Így pedig a fentebb elhangzott mese a legkisebb királyfiról és a csúnya, gonosz sárkányokról (a rengeteg pénzt elherdáló Realról, Chelsea-ről, vagy épp Manchester Cityről) enyhén szólva is nevetségesnek hat. Mert hiába a La Masia, a valóban lélegzetelállító klub-és játékfilozófia, a megkapóan tehetséges ifjoncok egész garmadája, pénz nélkül bizony a Barcelona sem lenne ennyire sikeres.

Ami persze nem baj, hiszen a modern európai futball gyakorlatilag egyetlen dolog (a befektethető és soha vissza nem nyerhető tőke) körül forog, a világ legsikeresebb futballklubjai egytől egyig veszteségesek, amolyan valódi pénztemetők – egy dúsgazdag üzletember, vagy tehetős konzorcium feneketlen zsákba dobálja a pénzt, miközben annak csak töredékét látja viszont, és azt is kénytelen visszaforgatni a csapatba, azért, hogy az ördögi körforgás ne változzon pokoljárássá, és ne süllyedjen el a hőn szeretett klub örökre.

FC Barcelona közgazdasági diagramA Barcelona évről évre veszteséget termel

Persze vannak, akik ezt is másképp csinálják, példának okáért mindjárt ott az egész Bundesliga, ahol a klubok valóban jól működő vállalkozások, amikben egyszerre van jelen a nyereség és a siker. Pénzügyi és erkölcsi szempontból vizsgálva tehát az igazi legkisebb királyfi (vagy a szegény ember legkisebb fia, kinek mi a zsánere) a Bayern München, az a csapat, amelyik amellett, hogy rendre haszonnal zárta az üzleti éveket, még nem átallott az elmúlt négy-öt esztendő negyedik legeredményesebb klubja is lenni a Barcelona-Chelsea-Manchester United trojka mögött.

Itt van tehát egy nyilvánvaló kettősség, jelesül, hogy a Barcelona jó néhány saját nevelésű játékossal operál, kevés a légiós (Messi például az, de lassan tiszteletbeli katalánnak számít), miközben ennek ellenére elkölt egy szekérderéknyi pénzt, és legalább annyira (ha nem jobban) úszik az adósságtengerben, mint a kontinens Barcelona-szurkolók által sokszor újgazdagnak, megalománnak titulált csapatai.

No, de akkor, hogy is van ez?

Bármilyen hihetetlen, de a Barcelonának éppen az kerül ennyire sokba (többe, mint bárkinek), hogy megtarthassa a saját nevelésű játékosait. 270 millió euró csak fizetésekre egy évben, valami egészen hihetetlenül magas összeg, már-már irreálisan sok – a Barca azonban (talán tanulva Farbregas, Piqué és hasonló tehetséges futballisták elherdálásából) nem akarja kockáztatni azt, hogy a legjobbjai másutt kössenek ki. Következésképp olyan fizetést ad nekik, ami teljességgel irreális még a modern futball olajmágnásokkal és orosz oligarchiákkal súlyosbított világában is.

De nem ez az egyetlen vetülete a kérdésnek. Azt gondolhatnánk, hogy a Barcelona a kiváló utánpótlás-akadémiájának (ami egyébként szintén nem két fillér) és az annak legjobbjait minden áron megtartó fizetési-politikájának köszönhetően egyáltalán nincsen rászorulva játékosvásárlásokra, pláne nem horribilisen nagy összegekért.

A számok azonban mást mutatnak.

A Barcelona az elmúlt öt szezonban összesen 380 millió eurót költött játékosvásárlásra (és ebben még nincs benne a nagyon érő, és nem pár milliót kóstáló Fabregas-saga), ami évi átlagos 75 millió eurós kiadást jelent. Talán beszédesebb azonban, ha az átigazolási szezonok egyenlegét vizsgáljuk: vagyis, hogy mennyivel adott el kevesebbért a Barca, mint amennyiért vásárolt.  Öt év alatt sikerült ebben is egy – 195 milliós egyenleget hozni, olyan, ma már klasszikusnak számító bukásokkal, mint Ibrahimovics, vagy éppen Csigrinszkij.

FC Barcelona közgazdasági helyzetA Barcelona bruttó és nettó vesztesége, illetve bevétele az elmúlt szezonban

Azt hiszem, ilyen adatok mellett nyugodtan ki lehet jelenteni: a Barcelona sokat és sok pénzért igazol, miközben csillagászati összeget tapsol el fizetésekre és az akadémiájára. Mindezt úgy, hogy rendkívül sok posztra saját nevelésű játékosa is akadna, következésképpen tehát nem 11 posztra kell igazolni, hanem csak mondjuk ötre. Az összegeken és a mérlegen mindez nem látszik…

Ilyen előzmények és költekezés mellett már egyáltalán nem meglepő, hogy a klub a rekordot jelentő hat trófeás szezonban is képes volt veszteséggel zárni, miközben a leghatalmasabb bevételt halmozta fel a futballvilág csapatai közül. Igen ám, de közben a számlák is egyre növekedtek, a Barcelona olyan költekezésbe fogott, amelyet ép ésszel nem lehet követni, és amelynek a végeredménye egy 440 millió eurós adóssághegy.

Persze nem feltétlen csak a football csapat lúdas mindebben. Természetesen az adósságok halmozódásához hozzájárul az évente 9 milliós veszteséggel záró kézilabda-csapat, és a 30 milliós deficitet összehozó kosárlabda-szakosztály is.

Persze úgy nehéz, ha közben a legutóbbi adatok alapján minden szezonban majd’ 300 millió megy el a fizetésekre. Az összeg egyébként a nagy és sokat kereső sztárok távozásával (Ibrahimovics, Henry, Márquez) csökkenhetett, viszont a jelenlegi sztárok részérül ugyanúgy megvan a nyomás a fizetések és prémiumok növelésére, így valójában a helyzet változatlan.

Például Henry eladásával párhuzamosan beverekedte magát a csapatba Pedro, a legújabb saját nevelésű kedvenc – aki a klub filozófiája alapján mindjárt új, jelentősen megemelt juttatásokat tartalmazó szerződést kapott. Az eddigi hagyományokat figyelembe véve (Messi, Iniesta vagy Xavi kontraktusainak változása) nem lenne meglepő, ha Pedro, vagy az épp most betörni készülő Thiago Alcantara egy-két éven belül hasonlóan horribilis összegeket vágna zsebre, mint anno Henry vagy Csigrinszkij.

FC Barcelona gazdasági helyzetA szakosztályok bevétele és vesztesége

Ameddig viszont fut a szekér – addig nincsen baj. Ameddig nem jut csődbe a spanyol gazdaság, ameddig fenntartható egy, a valóságtól elrugaszkodott klubmodell, addig a TV-közvetítési jogdíjak és az UEFA rendszere a víz felett tarthatja a Barcelonát. Elég csak annyit mondanom talán ez utóbbiról, hogy az európai szövetség kimutatásai és szabályrendszere szerint (tehát, hogy mi számít adósságnak és mi nem) a Barcelona "mindössze" 200 milliós tartozással néz farkas-szemet – miközben mi tudjuk, hogy ennek a többszöröséről és negatív tendenciákról van szó.

Megemlíthető még, hogy a Premier League szabályrendszere alapján vizsgálva a Barcelona könyvvitelét, mindössze tíz milliós hiányt találunk – persze csak papíron. Talán így lehet az, hogy az elképesztően gyenge gazdasági hatásfokkal működő Chelsea vagy épp Manchester City nem szúr szemet a ligának.

Összegzésként tehát megállapítható, hogy a Barcelona legkisebb királyfi imidzse, a több, mint egy klub filozófia komoly csorbát szenved akkor, amikor egy könyvizsgáló szemével vizsgáljuk. A Barcelona ugyanis sokat nyer – miközben sokat, a legpazarlóbb kluboknál is többet költ. És legnagyobb részt ennek köszönhető az, hogy még mindig a világ élvonalában található, és nem járt úgy, mint a jóval kisebb belső piacra építkező Ajax, vagy épp Feyenoord – akik évek, évtizedek óta tehetséges fiatal futballistákkal árasztják el a topbajnokságokat.

Ha tehát valaki gazdasági vállalkozásként is prosperáló, ugyanakkor sportszakmailag is sikeres klubról beszél, semmiféleképp ne a Barcelonát említse. Inkább nézzen szét a Bundesligában, amely a 2002-es Kirch-csőd sokkjából lassacskán kilábalva, az 50+1-es szabály ellenére tör egyre feljebb és feljebb a futball-ranglistán. Ki tudja, ha a hitelminősítő intéztek legközelebb keményebb kezűek lesznek az Egyesült Államokkal, és leminősítik (végzetes veszélybe sodorva ezzel a spanyol gazdasági rendszert), a Barcelona világverő futball-csapata is az áldozatok között lesz…

Az adatok egy része Varga Tamás, a Barcelona gazdasági ügyeivel rendszeresen foglalkozó magyar közgazdász munkája.

megosztom