Vélemény

Webber az első, de a Ferrari az igazi győztes

  • Kele János
megosztom

Hűvös időjárás, forrongó indulatok, menetrendszerű Red Bull-siker – a legrövidebben talán így lehetne összefoglalni a Brit Nagydíj szombati időmérő edzésének krónikáját. Majdnem-verekedés, jogi herce-hurca és időjárás-kavalkád következik, ha tovább olvasol.

Mark Webber és Fernando Alonso integetnek a közönségnek a Forma-1-es Brit Nagydíj időmérő edzése után 2011 júliusában

Mindjárt a pénteki nap hatalmas banzájjal kezdődött, lévén a Mercedes és a Renault is azzal a kéréssel fordult a nemzetközi szövetséghez, hogy mérsékelje a jó előre beharangozott forró befújásos diffúzor-korlátozást. Mint ismeretes, az FIA legújabb rendelkezése alapján a pillangószelepet csak 10%-ig lehet kinyitni, így pedig már gyakorlatilag lehetetlen a benzin kipufogóban történő begyújtása, vagyis a forró befújásos diffúzornak bizalmat szavazó istállók nagy bajba kerülhetnek. Ezt szimatolta meg mind a Renault (aki egyébként a szisztéma kitalálójaként vélhetően a legnagyobb veszteséget kalibrálta magának), mind pedig a Mercedes, és mivel a világbajnokságért harcoló csapatok kétharmadát élből elviszi ez a két motorgyártó, kész is volt a truváj.

Főleg úgy, hogy a stuttgartiak találtak egy rendkívül hihető elméletet arra, nekik vajon miért is kellene engedélyezni továbbra is a rendszer használatát és a benzin begyújtását. A Mercedes ugyanis telemetriai adatokkal igazolta, hogy ők már 2009-ben használták a motor átöblítését, ráadásul nekik az igencsak túlkönnyített hajtókarok miatt létfontosságú, hogy legalább 4 hengerben be tudják gyújtani a benzint, különben az is lehet, hogy egyetlen Mercedes-motoros istálló sem látná meg a kockás zászlót.

Az FIA pedig engedett. A stuttgartiak négy hengerbe is befecskendezhetnek, és gyújthatják a benzint.

A Renault erre persze kapásból előállt azzal, hogy ők is 2009 óta öblítik át a motort (hoztak rá telemetriát is egyébként), és megbízhatósági szempontok miatt nekik is létszükséglet lenne a hideg(!) levegő áramlása, mivel enélkül nem tudnák megfelelően hűteni a kipufogó-szelepeket. A könnyebb érthetőség kedvéért tehát még egyszer: a Renault nem be akarta lobbantani a benzint, mint a Mercedes, csak nagyobbra nyitni a pillangószelepet annál a bizonyos 10%-nál, hogy megfelelő hűtést kapjon a kipufogó-rendszer.

Nekik valamiért nem engedték.

Illetve nem is ez az igazán nagy baj, hanem az, hogy először engedték, majd amikor a Mercedes elkezdett hisztizni egy sort (belengetve, hogy akkor majd ők is nagyobbra nyitják a szelepet, vagy pedig óvnak), inkább mégis meggondolták magukat, és hagyták megfőni a Renault-t a saját levében. Vagyis visszaállították azt a bizonyos 10%-ot, ami mindenkire vonatkozik.

A Red Bullos Horner és a McLarenes Whitmarsh pedig közben majdhogynem ölre ment egymással a paddockban, lévén mindegyik a maga igazát vélte felsőbbrendűnek a kérdésben, és a halálig el volt szánva arra, hogy ha a csapatának nem adnak kedvezményeket, akkor az csakis amiatt van, mert az FIA a riválist akarja világbajnokként látni. Ami persze, őszintén szólva, nem több oktondi gyanúsítgatásnál.

Az egész dolog végül odáig fajult, hogy félórával az időmérő edzés kezdete előtt még tárgyaltak egymással a csapatok, az FIA, és az összes technikai guru, hogy akkor most ki, mit, hol és meddig gyújthat be, mennyire nyithat ki, és hány hengert fecskendezhet be.

Ez pedig, valljuk meg, enyhén szólva is nevetséges.

Egy több milliárd dollárt felélő sportágban, ahol a győzelem és sikerek kulcsa a mind hatékonyabb fejlesztés, az előre tervezés, mechanikai és elektronikai trükközés, (összefoglaló néven a határok keresése) ott egyszerűen nem engedheti meg magának a szabályalkotó szerv, hogy kinevettesse magát, és tízpercenként változtassa meg, hogy mi a szabályos, és mi nem. Mert ezzel bizony azt a látszatott kelti, hogy ő maga sem tudja, sőt, továbbmegyek, menet közben, külső körülmények által befolyásolva dönti el, hogy éppen mi bizonyul szabályosnak, és mi szabálytalannak. Kilóg a lóláb, kettős a mérce, tengernyi közhely adódik, mindenki helyettesítse be szíve szerint a véleményéhez legközelebb állót.

No, de térjünk rá lassan az időmérő edzésre, mert bár a nagy tömeghisztéria közepette szinte másodlagossá vált a jelentősége, azért még mindig ez volt hivatott dönteni a vasárnapi rajtsorrendről, és nem a csapatvezetők, valamint az FIA igencsak heves eszmecseréje. Ráadásul az utóbbi évek tömény unalmával ellentétben ezúttal egy igazán érdekfeszítő, már-már izgalmas kvalifikációt láthattunk. Kezdésnek például mindjárt előfordult az, ami az utóbbi húsz versenyen emlékeim szerint egyszer sem: mindjárt az edzés kezdetén kiviharzott a pályára kivétel nélkül mindenki! Az eső lába ugyanis a szokott angliai módon folyamatosan lógott, senki nem akart hát kockáztatni, és a boxban ragadni egy kiadósabb zuhé idejére.

Ennek ellenére az első szakaszban igazi meglepetés nem történt, az elalvó Toro Rossósok kipottyantak, a helyükön pedig Heikki Kovalainen masírozott be a legjobb tizenhét autó közé. A hirtelen jött zuhé aztán mondhatni nyomtalanul el is tűnt, a pálya szinte pillanatok alatt felszáradt, és a szabadedzések alatt is jótékony homályba burkolózó valós erősorrend kezdett mind tisztábban kirajzolódni. Látszott, hogy a McLarenek kétségbe ejtően gyengék, a Mercedes a határon táncol, a Renault végzetesen visszaesett, miközben a Ferrari és a Williams feltámadni látszik. Egyedül talán a Red Bull igazi erejét nem lehetett felmérni, Vettel ugyanis meglepően lassú volt (bár nem látszott pontosan, milyen gumikat rakott fel), miközben Webber egy hibátlan körrel megnyerte a második etapot. Schumacher megint megkapta a szokásos három tizedét Rosbergtől, pechjére viszont ebbe a három tizedbe hét(!) autó is betuszkolta magát, így a legendás német számára befejeződött a délután.

A nagy tűzijáték a harmadik szakasz első néhány percében jött el: ekkor kivétel nélkül mindenki a pályára futott, hisz az újra nekikészülő eső miatt félő volt, hogy csak egy lehetősége adódik a versenyzőknek. A hazárdjáték Webbernek jött be, 32 ezreddel legyűrte a csapattársat, mögéjük pedig az imponáló tempót diktáló Ferrarik jöttek be, Alonso hátránya ráadásul csak jelképesnek bizonyult a Red Bullokkal szemben.

Ahhoz képest, hogy tavaly ilyenkor kerek egy másodpercet vertek a mezőnyre Horner pilótái...

A McLaren nagyot betlizett, Button szokásos csapnivaló időmérő-formáját hozva csak ötödik lett (jócskán lemaradva), Hamilton pedig a kiábrándító tizedik helyre kvalifikálta magát. Nem is csoda, hogy Wokingban már kerek-perec lemondtak a győzelemről, néhány perccel az időmérő leintése után adott nyilatkozataik legalábbis erre engednek következtetni.

Összességében tehát elmondhatjuk: a nagy szabályértelmezési vita leginkább a Ferrari malmára hajtotta a vizet, egy tizedes lemaradásuk a kvalifikációkat eddig uraló Red Bullal szemben egyenesen semmi, főleg, ha azt is figyelembe vesszük, hogy Silverstone az egész versenynaptárt figyelembe véve is a Vörös Bikák egyik legerősebb pályája. Versenytempó tekintetében ráadásul eddig sem álltak rosszul a maranellóiak, így nagyon adja magát a lehetőség, hogy vasárnap végre a győzelem valós esélyével szálljanak ringbe, de legalábbis heves harcra kényszerítsék a Red Bullokat.

Na, de hogy a világbajnokság megmenekült volna...?

megosztom