Vélemény

Lélektől lélekig, avagy hogyan filézte ki a Real a Barcát?

  • Kele János
megosztom

Talán nincs már olyan ember ezen a féltekén, aki ne hallotta volna, miszerint a Real Madrid nyerte a spanyol Király Kupát - természetesen az ősi rivális Barcelonát két vállra fektetve. Igen ám, de vajon mi állt a királyiak győzelmének hátterében?

A spanyol Király Kupa döntőjében a Real Madrid a Barcelonával játszott. A barcelonai Messit üldözi a realos Marcelo és Pepe.
Elkezdhetnénk most taktikázni, a játékot elemezni, formációkról elmélkedni - az igazság azonban az, hogy ezeknél sokkal, de sokkal fontosabb tényezők döntöttek a madridiak javára szerda éjszaka. Mentálisan zongorázni lehetett a különbséget a két világklasszis gárda között, a Barca voltaképp már a találkozó elején elveszítette a mérkőzést fejben. Ettől függetlenül persze akár nyerhettek is volna, amennyiben kicsit nagyobb szerencséjük van (és Pedro 50 centivel hátrébbról indul annál az ominózus esetnél), ez pedig mindenképpen azt mutatja, hogy korszakos csapat formálódik gránátvörös-kékben. Hol van tehát az igazág? Erre igyekszem választ találni.

Tény, hogy a Barcelona szinte önmagát verte meg a döntőben azzal a hozzáállással, amelyet bemutatott. Amelyik csapat ugyanis zsenik egész sorát tudja felvonultatni, az igenis futballozzon, játssza a játékot - ne pedig olcsó színészkomédiával próbálja megtörni a szemmel láthatóan szívós ellenfél ellenállását. Szomorú, hogy ezt kell mondanom, de a Barcelona képtelen volt reagálni tegnap a Real által támasztott kihívásokra, Guardiola mindössze annyival szélesítette taktikai repertoárját, hogy szinte első rangú kérdéssé vált egy Real-játékos kiállíttatása. Hiba volt, hiszen, ha egy csapat annyira tud futballozni, mint a Barca, akkor csak és kizárólag a futballal kell foglalkoznia, semmi mással!

A lélektani hadviselést tehát újfent Mourinho nyerte a Barcelona ellenében - nem újdonság ez a két fél korábbi párharcait már jól ismerőknek. Különös az egybeesés, de tény, hogy Mourinho és a Barca egymás elleni mérkőzésein mindig kirívóan paprikás a hangulat, szinte minden esetben becsúszik egy piros cetli valamelyik csapat statisztikájába. Lehet ez véletlen? Természetesen igen, de véleményem szerint igen kicsi rá az esély.

Mourinho valójában pontosan tudja, mit csinál. Hajszálpontossággal kidolgozott terve van minden egyes mérkőzés előtt, és ez a terv nem korlátozódik mindössze a pályán történő dolgokra - az interjúk, az öltözői beszédek éppen úgy szerepelnek ezekben, mint az, hogy vajon kinek kellene semlegesítenie az ellenfél aktuális legjobbját. A terv pedig szerda este bevált. A Barcelona ideges volt, érezte, hogy van veszítenivalója, és érezte, hogy az ellenfél borzalmasan erős. Lelkileg összeroppantak kissé a katalánok, elvesztették a fejüket, színészkedtek, reklamáltak és folyamatosan vérig sértve fetrengtek egy-egy belépő után. Fejben vesztették el a csatát, már akkor, amikor - ahelyett, hogy az eléjük dobott kesztyű felvételével kezdtek volna el foglalkozni -, gól helyett kiállításra kezdtek játszani. Bejött nekik, ám talán már kissé későn…

Nem állítom persze, hogy szimpatikus lett volna, amit a Real csinált - ám kétségtelenül a futball talán legnagyobb szépségét valósították meg a habfehérek játékosai. Téved ugyanis, aki azt hiszi, hogy a futball szépsége abban rejlik, hogy egy csapat 70-75%-ban birtokolja a labdát, miközben folyamatosan 5 m-es passzokkal operál; nem, a futball sokkal több ennél. A futball igazi szépsége az, hogy a gyengébb is győzhet, amennyiben jól méri fel a saját erősségeit és az ellenfél gyengéit, amennyiben hihetetlen akarattal és fegyelmezettséggel képes arra, hogy megfojtsa az elvileg erősebb játékerőt képviselő ellenfél játékát, és úgy alakítsa a mérkőzés képét és tempóját, hogy abban a saját erényei domborodjanak ki, és váljanak végül győztes taktikává. Ez az igazi futball, amikor az ész, a kurázsi és a bátorság felül tud kerekedni a tudásbeli különbségen. Szerda este a Mestallában a csibészség győzött a pökhendi kivagyiság felett.

Úgy is interpretálhatnánk persze a gondolatmenetet, hogy két futball-filozófia csapott össze a kupadöntőben: míg Mourinho a stabil védekezésből indított ellencsapások mestereként inkább defenzívebb csapatjátékot talált ki, addig Guardiola a szokásos tökéletes labdabirtoklásba vetette a hitét. Hogy melyik a szebb, a jobb, melyik jelenti a labdarúgás jövőjét? Azt nem az én tisztem eldönteni. Annál is inkább, mivel Valenciában szerda este nem ez döntött. Sokkal inkább az, hogy volt egy zseniális együttes a pályán, amelyik fejben nem bírta el a terhet, és bután felült az ellenfél provokációjának, a mesterségesen felpaprikázott hangulatnak. Aki pedig ilyen amatőr hibát vét, az korántsem verhetetlen…

megosztom