Malajziai Nagydíj

Reménykedik a Mercedes

megosztom

Kifejezetten optimista hangulatban nyilatkozott a Mercedes GP két pilótája a Formula-1-es világbajnokság Malajziai Nagydíjának első két szabadedzése után. A németek lelkesedése persze érthető, hiszen Michael Schumacher az első tréningen a harmadik, majd az ötödik lett, és Nico Rosberg is mindkétszer az első tízben zárt.

Schumacher gurul ki a pályára Sepangban - Fotó: AFP
Az idénynyitó ausztrál versenyen csalódást keltett a Mercedes, miután mindkét versenyző feladni kényszerült a futamot - igaz, baleset és nem műszaki hiba miatt.

Határozottan állítom, hogy közelebb kerültünk ahhoz, ahol a szezon előtti barcelonai tesztek során jártunk, és holnap még többre leszünk képesek, úgyhogy boldog vagyok a mai nap után” - fogalmazott a hétszeres világbajnok német legenda.

Pozitív napot zártunk, az Ausztráliában tapasztaltakhoz képest több területen is előrébb léptünk. Mindent egybevetve közelebb állunk ahhoz, ahol lennünk kellene, de még nem vagyunk ott. Akad még néhány megoldanivaló a holnapi időmérőig, van dolgunk, de bátran reménykedhetünk egy jó eredményben” - mondta Nico Rosberg az első két szabadedzést követően.

megosztom