Bíróbotrány

FIFA-vizsgálat a magyarok vezette észt-bolgár meccs ügyében

  • MTI
megosztom

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség vizsgálatot rendelt el az Észtország-Bulgária (2-2) barátságos mérkőzés ügyében, amelyen magyar bírói hármas működött közre, miután felmerült, hogy játékvezetői manipuláció történhetett.

A törökországi üdülőközpontban, Antalyában játszott szerdai meccsnek mind a négy gólja tizenegyesből született. A Reuters péntek késő esti híre szerint a FIFA mind a bolgár, mind az észt futballszövetségtől részletes jelentést kért. Előzőleg Borislav Mihajlov, a bolgár szövetség elnöke azt mondta, hogy "bizonyos kétségeik vannak a mérkőzés bíráskodását illetően".

Vágner László, a Magyar Labdarúgó Szövetség játékvezető bizottságának vezetője szerint nem lett volna joga az Észtország-Bulgária találkozón közreműködnie annak a magyar bírói hármasnak, amely itthon alacsonyabb osztályokban vezet mérkőzéseket.

"Az alapgondolat szerint a nemzetek közötti válogatott mérkőzéseket FIFA-listás bíróknak kell vezetni, de néha előfordul, hogy helyi játékvezetőket kérnek fel, ugyanakkor nekik is első osztályúnak kell lenniük" - nyilatkozta az MTI érdeklődésére pénteken Vágner, aki aktív játékvezetőként megjárta az 1998-as világbajnokságot.

Az ominózus antalyai összecsapást Lengyel Kolos (az észt és a bolgár szövetség szerint - áll a Reuters anyagában - Selmeczi Krisztián) vezette, két segítője pedig Selmeczi Krisztián és Csák János volt - ők a Budapest-bajnokságban és az NB III-ban működnek közre.Vágner hozzátette, hogy a magyar játékvezetői hármas "nem sok jóra számíthat", és jelezte: mindhármójuk engedélyét azonnali hatállyal felfüggesztették.

megosztom