Apám egész nap tiszta ideg volt, mert szellemképes volt a tévé a társalgóban. A balatonszéplaki SZOT-üdülőben mindenre felkészültek, csak az 1982-es labdarúgó-világbajnokságra nem. Amíg június 18-án minden normális család a strandon burkolta a lángost, addig mi junoszt tévét kerestünk a déli parton a magyar-argentin meccs miatt. A sokadik Keravill után anyámban először merült fel a válás gondolata, persze évekkel később már boldogan nézte az Izaurát az orosz tévécsodán.

Egyetlen erős kép él bennem az 1982-es vb-ről. Széplakon nyaralunk, apám hiába vesződik a frissen vásárolt junoszt tévé szoba-antennájával, ezért átsétálunk a társalgóba. Aki valaha nyaralt SZOT-üdülőben megerősítheti, időben kellett érkezni a tévészobába, különben csak a hátsó sorból nézhetted a Derricket - vagy jelen esetben a magyar-argentint. Apám tett néhány megjegyzést azokra, akik az asszonyt is hozták, hiszen nélkülük ideálisabb helyen ült volna, majd viszonylagos nyugalomban megnéztük, ahogy Maradonáék 4-1-re nyertek. Legalábbis én így emlékszem.

Mert apám szerint ő már órákkal a kezdés előtt a tévészobában sörözött a frissen megismert nyaralókkal. Az esélyeket latolgatták, amikor én, játékpisztollyal a kezemben berontottam. Ránk törtél és azt kiabáltad, hogy körbe vagytok véve, mesélte, és hozzátette, a junosztot nem Széplakon, hanem két évvel később, Hajdúszoboszlón vettük, amikor a franciák Eb-t nyertek. Passz.

Tudom, hogy az 1982-es vb-ről a többségnek Paolo Rossi, a zseniális brazilok és Harald Schumacher brutális akciója ugrik be először, de nekem másért fontos a torna. Számomra Maradona, egy brazil playboy-szélső és Tardelli gólöröme a jelenti a spanyolországi viadalt. Róluk mesélek:

Maradona

Argentína címvédőként érkezett a vb-re, a belgák elleni nyitómeccsen kilencen ott voltak a kezdőcsapatban az 1978-as győzőkből, csupán két ifjú klasszis, Diego Maradona és Ramón Diaz tudott helyet követelni magának. Habár látszólag nem gyengült, hanem erősödött Cesar Luis Menotti együttese, a pályán ebből semmit sem láttunk viszont. Maradona három dologgal keltett figyelmet: két gólt rúgott Magyarországnak, Claudio Gentile kivégezte őt a középdöntőben, majd csúnyán letalpalta Batistát. Maradona ezen a vb-n még nem kapott védelmet a játékvezetőktől, Gentile manapság kábé tíz percig lenne pályán, ha ugyanazt művelné Messivel, amit akkoriban megengedhetett magának. A brazilok elleni meccsen Maradona a végét járta, elpattant nála a húr és talpalással vezette le a feszültséget. Készült egy fotó róla, amikor a piros lap után lesétál a pályáról és Tarantini "támogatja", ez az egyik kedvenc képem a tornáról.

Eder

Azt tartják az 1982-es vb-n szerepelt brazil válogatottról, hogy minden idők legjobb olyan csapata, amely nem nyert aranyérmet. Nehéz vitatkozni vele. Művészi módon, gyönyörűen, egyérintős játékkal tették-vették a labdát, és amikor az ellenfél már ott is befordult, ahol nincsen sarok, akkor a brazilok ritmust váltottak és parádés gólt szereztek. Elsősorban Zicót, Socratest, Falcaót és Cerezót szokták kiemelni abból a csapatból, de én leginkább a balszélsőre, Ederre emlékszem. Elképesztő bal lába volt, olyan csavart labdákat küldött kapura, hogy a kapusuk felriadtak álmukban. Nem volt kifejezetten gyors, viszont a szurkolók "Ágyúnak" becézték, amihez nem kell kommentár. Playboy-szélsőnek is nevezték, mert Brazíliában rendkívül népszerű volt a hölgyek körében. A szovjeteknek és a skótoknak olyan gólt rúgott, amit azóta sem láttam, mindkét esetben mozdulni sem tudtak a kapusok. Aztán Argentína ellen olyan szabadrúgást zúdított kapura, hogy kábé az utcáról jött vissza a labda, végül Zico váltotta gólra. Eder egyébként 1986 márciusában ott ült a Népstadion kispadján, amikor Magyarország 3-0-ra verte Brazíliát...

Eder gólja a szovjetek ellen

Eder gólja a skótok ellen

Tardelli

Magyarország 2012 júniusában az Európa-bajnokságra készülő Írországot fogadta a Puskás Ferenc Stadionban. A szigetországi gárda szövetségi kapitánya, Giovanni Trapattoni volt, segédjeként pedig az 1982-es vb sztárját, Marco Tardellit üdvözölhettük. Mármint üdvözöltük volna, mert a meccset követő sajtótájékoztatón kevesen ismerték őt fel. Trapattoni javában értékelte az eredményt, amikor Tardelli besétált és mázlimra mellettem foglalt helyet. Leült, keresztbe tette a lábát és nyomkodni kezdte a telefonját, én pedig felidéztem magamban a "közös" emlékeinket. Az NSZK elleni döntőben szerzett gólját, a Heysel-tragédiát, amikor az 1985-ös BEK-döntő előtt megpróbálta megnyugtatni a szurkolókat, és a mexikói vb-t, ahol Enzo Bearzot képes volt őt végig kispadon tartani. Újságíróként szigorúan tilos autogramot kérni, de én tojtam a protokollra, elé toltam egy papírt és így lettem büszke tulajdonosa Tardelli kézjegyének. Az NSZK elleni gólöröméről azt tartják, hogy minden idők egyik legnagyobb futballextázisa. Nos, volt mit ünnepelnie, Olaszország 1982-ben világbajnok lett, én pedig kaptam a szobámba egy junosztot...

Tardelli gólja és öröme