Milyen színvonal lehetett azon a világbajnokságon, ahol egy 38 éves csatár jelentette a legnagyobb sztorit? Ahol a döntőben az év aranylabdása nem merte elvállalni a 11-est, mert szorította a lábát a cipő? Ahol egy olyan támadó lett a gólkirály, akiről a vb előtt semmit sem tudtunk és utána a feledés homályába merült? Ahol az ezüstérmes gólátlaga nem érte el az egyet és ahol a világbajnok csak pontrúgásból talált a hálóba az utolsó három meccsén? Szóval milyen volt az 1990-es vb? A valaha látott legpocsékabb. Még jó, hogy Diego Maradona négy hónappal később Újpesten kárpótolt minket.
Összesen 52 meccset játszottak az 1990-es világbajnokságon és egy kezemen meg tudom számolni, hogy ebből mennyi volt parádés vagy éppen nézhető. Leginkább borzalmasan gyatra és unalmas találkozókat játszottak, talán ez volt az egyetlen olyan vb, amire komplett mérkőzések és csapatok helyett inkább az egészen abszurd alakítások miatt emlékezünk.
Ott volt például Roger Milla, aki előtt "hivatalosan" kalapot emelt a világ, de egymás között megmosolyogtuk. Emberünk 38 éves volt a vb idején, csak a második félidőben küldték pályára, egy mezei futó versenyen célba sem ért volna. Kamerun második csoportmeccsén két gólt rúgott Romániának és attól kezdve az afrikai válogatott valamennyi mérkőzésén pályára parancsolta őt a közönség. A nemzetközi sajtó elnevezte 'Milla apónak', aki a nyolcaddöntőben is duplázott, egyfélidős játékosként majdnem a legjobb négybe vezette az outsider Kamerunt. Röhej.
A vb gólirálya az a Salvatore Schillaci lett, akiről a vb előtt azt sem feltételeztük, hogy pályára lép, hiszen az olasz válogatottban Vialli, Carnevale, Mancini, Baggio és Serena is előtte volt a sorban. A torna előtt egyszer szerepelt a nemzeti csapatban, ugyan milyen esélyei lehettek? Aztán az első csoportmeccsen, Ausztria ellen csereként állt be, megmentette az olaszokat, majd a harmadik mérkőzésen már nem lehetett mellőzni. Ő lett a házigazda első számú csatára, hat góllal zárt, és megnyerte a gólkirályi címet. Azt hittük, új világsztár született, négy hónappal később rettegve vártuk őt, amikor az olasz válogatottal Budapestre érkezett. Felesleges volt, Disztl László "megette" őt, Schillaci pedig eltűnt a süllyesztőben.
Egykori szövetségi kapitányunk, Lothar Matthäus is alakított. Remek teljesítményt nyújtott a világbajnokságon, de a döntőben rontott a renoméján. Csapata büntetőhöz jutott Argentína ellen, de ő nem merte elvállalni a lövést, mondván felemás cipő van a lábán. Szorította a csuka, nyomta a tét a vállát, ez a kettő pedig elég volt ahhoz, hogy barátját, Brehmét kérje fel a lövésre. Vicces pillanat volt, ahogy a csapatkapitány, a német csapat első számú büntetőlövője a balbekket kérleli. Brehme nem majrézott, tökös lövést küldött kapura, és a labda a jobb alsóban pihent meg. Németország megnyerte a vb-t.
Arról is szólni kell, hogy minden idők leggyengébb argentin válogatottja úgy szerzett ezüstérmet, hogy hét mérkőzésen mindössze öt gólt szerzett. Az is szép volt, ahogy a világbajnok németek a negyeddöntőt, az elődöntőt és a finálét abszolválták, csak pontrúgásokból szereztek gólt - a csehek ellen Matthäus még bátran bevágta a büntetőt, az angolok ellen Brehme szabadrúgásból talált be, majd 11-es párbaj döntött és a finálét már kiveséztük.
Maradona is ott volt a vb-n és nem lennék igazságos, ha elhallgatnám: a brazilok elleni nyolcaddöntőben olyan gólpasszt adott, amilyet csak ő tudott. Némileg az 1986-os vb-t idézte, átcselezte magát az ellenfél erdején, de ezúttal nem ő fejezte be az akciót. Kiugratta haverját, Caniggiát, aki hazaküldte a brazilokat.
Ja, és a lényeg. A döntő után négy hónappal az Újpest a Napolival találkozott a BEK-ben, ami azt jelentette, hogy Maradona Budapestre érkezik. Őrület övezte a találkozót, először játszott Magyarországon a világ akkori futballkirálya. Ott voltam a lelátón és legközelebb az első randimon éltem át hasonló izgalmat - képzelem mit szólt volna a lány, ha elárulom neki a csók után... Na mindegy, ülünk a lelátón, a régi Megyeri úti stadionban egy rácsos folyosón futottak ki a csapatok. Jön a Napoli, Maradonát keressük, de ő sehol. Számoljuk a játékosokat, tízen szaladnak a gyepre, kezdődik a bemelegítés. Az Újpest már kinn van, tapsot kap a csapat, ám Véberek is tudják, ezúttal nem ők a főszereplők. Pár perc és felbukkan Maradona. Olyan kényelmesen sétál a játékoskijáróban, mintha nem is futballpályára, csak a strandra tartana. Nem sürgős neki, mi pedig tudjuk kire várunk. Kilép a salakra és egy pillanatra elhalkul a stadion. Pár lépés a gyep, felszökken, labda repül felé. Maradona terpeszbe vágja magát, jobb vállal visszaküldi és elkezdenek passzolgatni. Mármint vállal, terpeszállásban. A stadion elájul, tapintható a bűvölet, Maradona megigézte Újpestet. A sokadik vállpassz után Maradona leveszi a "zsugát" és lábbal is "bizonyít". Lassan felfogjuk, hogy kit és mit látunk, magunkhoz térünk. Egymásra néznek az emberek, fújunk egyet, ezt is megéltük. A meccsről nincs emlékem, mert végig őt néztem. Nem érdekelt hol van a labda, hol megy a küzdelem, 90 percen át Maradonát figyeltem. Ha a félpályánál csípőre tett kézzel lebzselt és az Újpest támadott, akkor simán lemaradtam volna a lilák góljáról. A Napoli 2-0-ra nyert, és továbbjutott. Maradona végig játszott, és amíg a pályára egyedül érkezett, addig onnan már hatalmas tömegben távozott. Igyekeztem rajta tartani a szemem, majd kisétált az életünkből.
Újpest-Napoli 0-2