Valamit kezdeni kell az 1954-es berni világbajnoki döntő eredményével, mert nincs még egy olyan 3:2-es vereségünk, ami inkább 4:3 ide. Vagy akármennyi, de ide. Persze, ha itt tartunk, Tichy Lajos gólját is megadhatták volna 1962-ben, Bicskei Bertalan védhette volna Ralf Edström fejesét 1973-ban, és tényleg nem kérek lehetetlent, ha azt mondom, Jan Ceulemanst bárki lezúzhatta volna 1982-ben. Kicsit átírom a történelmet.
1970-es világbajnokság
A tények: A magyar válogatott 1969. december 3-án világbajnoki selejtezőn 4:1-re kikap Csehszlovákiától Marseille-ben és nem jut ki a mexikói vb-re. Először fordul elő, hogy elbukjuk a selejtezőket.
A fikció: Ugyan mit lehetne kezdeni azzal a meccsel, amely a magyar futball fordulópontja, ahonnan a hanyatlást számítják? Talán legjobb a közönség reakciójával kezdeni, mert mindennél pontosabb értékítéletet ad az akkori állapotokról. 1969-ben telt házzal mentek a kettős rangadók (70-80 ezer néző) a Népstadionban, majd december 7-én, négy nappal a csehszlovákok elleni vereséget követően 1000 néző üldögélt a Népstadionban a Honvéd-Fradin... Bezzeg manapság! A hollandoktól kapott nyolcas után sem csappant a nézőszám - ugyanúgy érdektelenségbe torkolt valamennyi bajnoki, mint az amszterdami zakó előtt. Szóval 1969. decemberében a magyar és a csehszlovák válogatott 9-9 ponttal állt csoportjában és semleges helyszínen döntöttek arról, hogy ki utazik Mexikóba. A meccsre kár szót fecsérelni, a csehek a szünetben 1:0-ra vezettek, majd a második félidőben 22 perc alatt további három gólt vágtak. Hiába emlegetnek kapushibákat, képtelenség idealizálni meccset. Szentmihályi Antal nyakába két gólt varrnak, de még akkor sem vagyunk beljebb, ha kettőt levonunk. Azt gondolom, nem a marseille-i meccset kell piszkálni, hanem a fél évvel korábbi, koppenhágai, dánok elleni fellépést kell átírni. Annak is a 37. percénél keresgéljünk, amikor Albert Flórián ütközik Knud Engedal kapussal és súlyosan megsérül. A dán hálóőr olyan brutálisan száll bele, hogy a ferencvárosi klasszis szalag- és porcsérülést szenved. Ezzel gyakorlatilag véget ér a pályafutása, illetve már nem tud azon a szinten játszani, ami 1967-ben Aranylabdát eredményezett. Felteszem, ha nem sérül meg, akkor ott vagyunk a mexikói vb-n. Ha ezt a szálat tovább visszük és a csehek helyett mi utazunk, akkor ismét találkozunk a brazilokkal, akiket 54-ben és 66-ban is elkalapáltunk. Pelé és társai 1970-ben veretlenül nyerték meg a vb-t, talán fogalmuk sincs arról, hogy egy bizonyos Knud Engedalnak köszönhetik...
1974-es világbajnokság
A tények: A magyar válogatott 1973. június 13-án, utolsó világbajnoki-selejtezőjén 3-3-ra végez Svédországgal a Népstadionban és elbukja a vb-részvételt.
A fikció: Ha volt olyan vb-selejtező sorozat, amelyet a magyar válogatott saját magának tett nehézzé és önerőből elbukott, hát az a 74-es. Még utólag is bosszantó feleleveníteni, képzelem milyen lehetett átélni. Ausztria, Svédország és Málta volt az ellenfelünk, ami akkoriban nem okozott álmatlan éjszakákat, ennek ellenére estünk-keltünk. Az osztrákokkal oda-vissza 2-2-re zártunk, míg a mindent eldöntő, svédek elleni budapesti mérkőzésen kétszer is vezettünk. Ha legalább Ausztriában nyertünk volna, akkor Edströmék ellen az iksszel is vb-zünk... Darabokra lehetne szedni azt a magyar-svédet, ezer módon nyerhettünk volna, de ha totál átírhatnám, akkor a kezdő mondat ez lenne: Vajon Illovszky Rudof szövetségi kapitány miért az újonc Bicskei Bertalant jelölte kapusnak a rutinos Géczi István helyett egy sorsdöntő világbajnoki selejtezőre? A kérdés megválaszolatlan marad, az viszont tény, nem ilyen súlyú meccseken szoktak újoncot avatni az edzők... Sajnos a mindent eldöntő találat Bicskeié volt, a harmadik svéd gólnál "elaludt" és maga Ralf Edström lepődött meg a legjobban, amikor a fejéről a kapuba vánszorgott a labda. Nem mondom, hogy Géczivel nyertünk volna, de ha ezen a meccsen változtathatnék, akkor vele kezdődne magyar válogatott összeállítása. Hogy aztán mire mentünk volna a svédek helyén a Cruyff-féle hollandokkal, Uruguayjal és Bulgáriával a vb-n? Az már egy másik történet...
1978-as világbajnokság
A tények: A magyar válogatott Argentínával, Olaszországgal és Franciaországgal kerül egy csoportba a vb-n, mindhárom meccsét elbukja, és nem jut a középdöntőbe.
A fikció: Sok emberrel beszélgettem a 78-as vb-ről és egy valami megegyezett. Az argentinok elleni 2-1-es vereség mindenkiben elevenen él, de az olaszok és a franciák elleni pontos eredményre már kevesen emlékeznek. Olyan mintha a 'Csillagok Háborúját' kívülről fújnád, de értetlenül állnál 'A Birodalom Visszavág' és 'A Jedi Visszatér' előtt. Ez számomra azt üzeni, hogy az argentin volt a kulcsmeccs és hiába maradt két lehetőségünk a továbbjutásra, lélekben mindenki feladta a dolgot. Nem csak a szurkolók, a játékosok is. Persze már a felvezetés sem volt ideális, tehát ha lehetne, azon igazítanék. Például nem hagynám, hogy a legjobb formában lévő csatárunk, Várady Béla pályára lépjen egy tét nélküli meccsen, amit műfüves pályán játszottak. A Vasas csatára megsérült, nem szerepelt a vb-n. Jó volna elkerülni, hogy Fazekas László felesége és Törőcsik András barátnője áruházi lopásba keveredjen, mert az az ügy sem lendített a morálon. Persze a legtutibb az lenne, ha nem a házigazdával kerülnénk egy csoportba, vagy ha már igen, akkor ne ellene kezdjük a vb-t, mert kábé áldozati bárányt csináltak a magyar csapatból. De tudják mit? Legyen, jöjjenek az argentinok, akkor viszont azt kérem, hogy a második félidőben, 1-1-nél, Nagy László egy jobbról belőtt labdát a rövid saroknál ne a kapu mellé, hanem a hosszúba fejeljen. Mi lett volna akkor? Egyrészt 2-1-re vezetünk, másrészt talán Törőcsik és Nyilasi is higgadt marad, nem kapnak piros lapot, játszhatnak az olaszok ellen, és talán marad esély a továbbjutásra. Mintha azon a 78-as argentin-magyaron minden ellenünk dolgozott volna. Nem csodálom, hogy a kutya nem emlékszik a Jedi Visszatérre...