Spanyolország soha nem bukta el a második meccsét a világbajnokságokon, pedig 13-szor próbálkozott. Ki gondolta volna, hogy címvédőként sikerül neki?

Soha nem tudott simán kiesni a spanyol válogatott a világbajnokságokon, egy középszerű drámaíró bármelyik kudarcából sikeres forgatókönyvet kreálhatott. Szinte mindig volt miért sajnálni az együttest, valahogy az utolsó láncszemet soha nem tudta felfűzni és rendre szimpatikus vesztesként távozott. A spanyol csapat 1978 óta mindig kvalifikálta magát az aktuális vb-re és a 2006-ig rendezett nyolc viadalon mindössze kétszer szenvedett vereséget az utolsó meccsén a rendes játékidőben. 1994-ben az olaszok elleni negyeddöntőben Roberto Baggio a 90. percben küldte haza a spanyolokat, míg 2006-ban a nyolcaddöntőben Franciaország 3-1-re verte őket. 1982-ben a középdöntőben zárt Spanyolország, Anglia ellen 0-0-ra végzett, 1986-ban és 2002-ben 11-esekkel bukta el a negyeddöntőt, míg 1990-ben hosszabbításban kapott ki a nyolcaddöntőben Jugoszláviától. Kétszer sikerült a győzelem ellenére kiesni, 1978-ban a svédek elleni 1-0-nak nem volt jelentősége, míg 1998-ban könnyek között verte 6-1-re Bulgáriát.

A felsorolt meccsek közül bármelyik színházban teltházzal futna az a darab, amit a koreaiak elleni kiesés ihletett: két szabályos gólt vettek el a spanyoloktól, akiket végül büntetőkkel kényszerített térdre a házigazda és Gandúr játékvezető. A bolgárok elleni 6-1-es siker is bestseller lenne, már 4-1-nél könnyezett a teljes a csapat a pályán, hiszen a csoport másik meccsén, Paraguay Nigériát verte és ezzel okafogyottá tette a spanyol gólparádét.

Drámák ide vagy oda, olyan viszont egyszer sem fordult elő, hogy pont nélkül álljon két mérkőzést követően. Ahhoz világbajnokságot kellett nyernie és címvédőként nekifutni a viadalnak. Az elmúlt hat évben két Eb-t és egy vb-t nyert az alakulat, naná, hogy jóllakottnak tűnt a Vörös Fúria. A játékosok arcán, mozdulatain, hozzáállásán látszott, annyi kedvük volt futballozni, mint gyerekként strandolás helyett füvet nyírni nagypapáék telkén. Hiába fogadkoztak a hollandok elleni 5-1-es vereséget követően, inkább csak magukat nyugtatták, olyanok voltak, mint a rommá vert bokszoló, aki még egy menetet érez magában, holott már régen bedobták a törölközőt. Chile ellen ott folytatták, ahol a hollandok ellen abbahagyták, az első percben azonnal két gólt kaphattak volna. Már akkor látszott, ebből nemhogy címvédés, de továbbjutás sem lesz.

Éppen ezért most szó sincs könnyekről, senki sem beszél szimpatikus vesztesről. A semleges drukkerek zöme elégedetten nyugtázta a kudarcot, helyre állt a világ rendje, a franc se volt kíváncsi egy újabb spanyol diadalra.