Óriási a torna csarnok, telt ház, hangzavar és fantasztikus hangulat volt a mai napon a North Greenwich Arénában. Persze az olimpiai ötkarika varázsa is egyedi, de ez könnyen behúzza az embert és a koncentrációban is megzavarhatja. Ez volt a legfőbb kihívás, nagyon izgultam, de nagyon sokat is készültünk erre a versenyre. A gyakorlatom ezekhez a körülményekhez képest szerintem majdnem a maximumot hozta, a 6.3-as kiinduló pontszám ellenére is. Összességében nagyon kemény verseny volt. Libabőrös voltam a gyakorlat után még legalább öt percig, majdnem megkönnyeztem a részvételt, rengeteg érzelem és feszültség szabadult fel minden tornászban.

Ezekkel az érzésekkel küzdöttem én is természetesen. A gyakorlat után már tudtam, hogy kimaradt egy elem, nagyon kíváncsi voltam a pontszámra és szurkoltam, hogy tizenöt felett legyen, mert akkor jók vagyunk. Szerencsére így lett és meg is maradt a harmadik helyem, ami viszont nem fog számítani a döntőben. Késő estig szurkoltunk Krisztiánért, de nagyon neki se kellett mert az ő ötödik helye is megmaradt, nem tudták megelőzni az utolsó fordulóban. Most örülünk, mert ismét két magyar jutott a döntőbe, ezúttal az olimpián is...

Ja, a stressztől és az izgalmaktól fejfájásom van és úgy érzem magam, mint akin átment a vonat...