Vezetőink már bizonyára megtették, így talán nekünk is illene nagyobb figyelmet fordítanunk az utánpótlásunkra. Ha minden a tervek szerint alakul, ezekből a csapatokból kerülnek ki, ezekből a srácokból lesznek a DVTK majdani sztárjai. Ebben a posztomban - amellett, hogy az elmúlt évek helyezései alapján megkereshetjük helyünket a honi utánpótlás nevelésben - szeretnék egyfajta jövőképet is nyújtani a saját nevelésű labdarúgók reménybeli szerepéről egy majdani Diósgyőrben. Mert az nem képezi vita tárgyát, hogy nincs más lehetőségünk, mint az utánpótlásba invesztálni, bízva abban, hogy mi is elérhetünk egy olyan szintre, amelyet már nagyon sok magyar csapat elért, a sorra alakuló akadémiák révén. Az utánpótlás nevelés kérdése a DVTK esetében - ha lehet ilyet mondani - még kardinálisabb kérdés, mint bármely másik magyar csapat esetében. Hogy miért is mondom én ezt?
A szurkolótábor - legyen az a világ bármelyik részén - saját nevelésű focisták sorát szeretné látni szeretett csapata soraiban. És ez így van rendjén. Hisz, ha mindenki csak venni akarna és senki sem nevelne, könnyen belátható, nem létezne a labdarúgás nevű játék. A világ boldogabbik részén erre már korábban rájöttek és a nyolcvanas évektől kezdve focisulik alakultak és behálózták megfigyelő hálózataik a sanyarúbb országok grundjait. Nálunk csak az ezredforduló után ébredtek rá az utánpótlás nevelés fontosságára. A Sándor Károly Akadémia volt az úttörő, majd alakult sorra a többi, nem feltétlenül kronológiai sorrendben: MFA, Puskás, Illés, Győr, Kubala és így tovább. Mi még a magyar valóságtól is messze le vagyunk maradva, sajnos. Tulajdonosi helyzetünk stabilizálódása most azonban lehetővé teszi, hogy nálunk is megtörténjen az, aminek már régen meg kellett volna történnie. Együttműködési megállapodásokat kötünk a környező városok sportegyesületeivel az utánpótlás nevelés szinkronizálására. A társasági adókedvezmények (TAO) rendszerének szabályozása révén plusz pénzekhez jutva, végre elérhetőnek látszik egy a csapathoz méltó edzőközpont létrehozása, műfüves és füves pályák építésével, illetve kondi terem felszerelésével. Ezek a fejlemények mindenképpen bizakodásra adnak okot.
De nézzük csak, hol is tartunk most és hol tartottunk néhány éve.
Az áttekintés - amelyet az MLSZ adatbank alapján készítettem - az U15 és U19 korosztályokat érinti és 2006-os évtől az idei szezonig terjed.
- Az U15 korosztályban rendre az első osztály keleti csoportjának a középmezőnyében végzünk, ami azt jelenti, ha összevonnák a két területi elvű csoportot, akkor is elsőosztályúak lennénk, de akkor már inkább csak a vége felé lehetne a helyünk; mindenesetre ott vagyunk az első osztályban évek óta és ez biztató!
- U17-ben az Észak-Kelet, illetve Kelet II. osztályban szereplünk a fenti években, gyengébb mezőnyben megnyertük, de arra is volt példa, hogy a Loki akadémiájának U16-os korosztálya megelőzött minket; itt már nem olyan fényes a szereplés és még ha meg is nyertük, a rájátszásokat elvesztettük.
- Az U19 korosztályának is az Észak-Kelet II. osztályban van bérelt helye, azt mindig megnyertük, de az osztályozókon itt sem sikerült túllépnünk; most is magasan vezetjük a csoportot, azonban reméljük idén fel is jutunk a hőn áhított legfelsőbb osztályba.
- Szándékosan hagytam ki az U16 és U18 korosztályokat, mert azok csak az idei szezonban indultak külön korcsoportban. A megelőző években az eggyel nagyobbak között szerepeltek, alsóbb osztályokban, kinek-kinek a képességei, lehetőségei szerint. Most mindkét korosztályunk első osztályú tagsággal büszkélkedhet. Az U16 úgy tűnik felveszi a versenyt az akadémiákkal is, ez bizakodásra adhat okot. Ez tűnik az első olyan korosztálynak, amitől remélhetünk jól képzett játékosokat. Majd egykoron, talán a nagy csapatban is láthatunk ezek közül a srácok közül egyet-egyet. Az U18-nak viszont dolgoznia kell rajta erősen, hogy megragadjon a korosztályos nb1-ben.
Itt kell megjegyezzem, hogy nem ismerem pontosan az utánpótlás korosztályok versenykiírását, de azért a tabellákból is leszűrhető, hogy hol is tartunk. Nagyon sokat kell még dolgozni és ha türelemről beszélünk klubunk kapcsán, itt aztán van rá szükségünk bőven, hiszen az idő múlását nem lehet siettetni. Akit érdekel, az böngészheti az évenként összegyűjtött tabellákat, érdekességképpen.
Közvetlen utánpótlásunknak is vannak értékei. Név szerint a korosztályos válogatottjaink: Bacsa, Rakaczki, Czégel, vagy a szintén tehetséges Bogáti, Csirszki, Demkó, akik már a nagycsapat ajtaján kopogtatnak és bizony-bizony, ha a jövőt építjük, nekik egyre több lehetőséget kellene kapniuk tehetségük bizonyításra. Aztán ott vannak a fiatalok, még kevésbé ismert nevek: Ragályi, Visegrádi, Hutter, Hornyák, Bertók, Ternyik, Vécsey, Icsó és a többiek, akiktől ezúton kérek elnézést, hogy kihagytam őket a felsorolásból. És még nem is említettük a kisebbeket, akik távolabbi szép jövőnk zálogai.
Miért is fontosabb nálunk az utánpótlás nevelés kérdése? Mostanában is tapasztalhattuk, hogy az ország gazdagabb, középső és nyugati részéből szinte lehetetlen kész focistákat Miskolcra elhozni. Ígérhetünk nekik magas fizetést vagy szép albérletet Tapolcán, rendre a pesti, illetve dunántúli csapatokat választják. Igaz ez még a délszláv játékosokra is, akik szintén azt hiszik ez itt messze a "világ másik felén" maga a nagy játékostemető. A Duna, amely az ókori Róma idején fizikai határa volt a birodalomnak, ma lélektani határként funkcionál Európa és Európa között. Ez itt már egy másik világ. A befektetők számára éppen ugyanúgy, mint futballistáknak. Ezért én azt mondom becsüljük meg tulajdonosunk minden egyes magyar forintját és jó szándékát azzal, hogy lehetőségeinkhez mérten támogassuk, ahogyan csak tudjuk. Ha már egyszer eljött ide közénk. Bérlettel, mezzel, sörrel, kávéval, kinek mi szimpatikus.
És neveljünk focistákat saját magunknak! Legyünk mi Magyarország Athletic Bilbao-ja!