Egy meccse maradt az U19-es korosztálynak. Egy meccs, amin kiharcolhatják a diósgyőri utánpótlásban rég várt feljutást. Bebizonyíthatják a fiúk, hogy nem egy „kimazsolázott” csapatról van szó. Az esély megvan, a hazai műfüvön 2:1-re legyőzték a REAC-ot. Szó szerint kiizzadták a győzelmet, a rekkenő hőségben igazi diósgyőri szívről tettek tanúbizonyságot, a gyengébb játék ellenére dicséret illeti a srácokat. Vajon miért nem állt össze a csapatjáték ezen a mérkőzésen? Néhány gondolatban erre keresem a választ.

Kánikulai időben kezdődött a találkozó, így várható volt, hogy a fizikai, akarati tényezők hangsúlyos szerepet kapnak majd a kilencven perc során. Nem féltettem a srácokat, az eddigi meccseken megmutatták, hogy tudnak egymásért küzdeni, igazi csapatként funkcionálnak a pályán. Legfőképpen ez tett bizakodóvá a párharc végkimenetelét illetően. Első szemrevételezésre az ellenfél játékosai atlétikusnak, jó felépítésűnek tűntek, talán kicsit magasságbeli és izombeli fölényben is vannak a mieinkhez képest. Ez már előrevetítette, hogy küzdelmes mérkőzés elé nézünk. Ebben sajnos nem is csalatkoztam. A mieink a szokásos 4-4-2 felállásban kezdtek, az ellenfél csak egy csatárt tartott elől, a pálya közepét erősítette meg. Ez meg is határozta az egész mérkőzés képét. Idegesen kezdtük a találkozót, a visszaálló ellenfél ellen nem találtuk az ellenszert, és az első negyedóra végén meg is kaptuk egy kontrából a gólt.

Az ábrán látható, hogy a pálya közepén az ellenfél állandó emberfölényben volt, három ember jutott a mi két belső középpályásunkra. Így a támadásokat könnyedén szűrték meg, esély sem volt kiugratni Hornyákot, vagy Tóthot. A mi két csatárunk az ellenfél védővonalában helyezkedett, legtöbbször a kapunak háttal állva, így ha néha el is jutott hozzájuk a labda, könnyűszerrel szerelték őket, vagy vissza kellett játszani a középpályára, ahonnan nem volt induló ember, kezdődött a tili-toli előröl, míg el nem vesztettük. Mind védekezésben, mind támadásban a pálya egyes részein emberfölényben volt az ellenfél, a mi két csatárunk pedig labdához sem jutott, tétlenül szemlélték a mérkőzést. Hajdúszoboszló ellen volt egy fegyverünk, szélen Czető szinte wing-backet játszott, állandó veszélyt teremtve szélről. Ez itt nem működött, mert az emberhátrány kiegyenlítésére, labdavesztés esetén szélről kellett középre belépni. Ekkor, mint a nyíllal is jelöltem a szélső hátvéddel szemben elvileg kettő-egyes szituációt tudott kialakítani az ellenfél. Így Czető nem is igazán mert fellépni a támadásokhoz, rutinja révén ezen az oldalon nem is volt baj védekezésben. Annál inkább a bal oldalunkon, kétszer is elment az ellenfél, az egyikből gólt kaptunk, a másikat Nótás óriási bravúrral hárította. Sajnos belső védőnk is késlekedett felvenni a kiugró csatárt.  Nem volt aki egy cselt megcsináljon, és az extra futómennyiség is hiányzott szélről, amivel fölényt tudtunk volna kiharcolni. Olyannyira hatékony volt az ellenfél védekezése, hogy lövési kísérletig sem jutottunk. A csapat küzdőszellemére azonban jellemző, hogy mentünk előre, és pontrúgásokból három tiszta fejesünk is volt, sajnos ezek elkerülték a kaput. Látszott, hogy középen nem fogjuk áttörni az ellenfél védekezését, így szünetben két szélső poszton hozott friss embert Bém Gábor. A széleket ezek után jobban is használtuk, különösen jobb oldalon tudtunk ezek után támadásokat vezetni, helyzetig is eljutottunk, de az kimaradt. Nagyon körülményesen és lassan járattuk a labdát, láthatóan nem vagyunk szokva ilyen szintű ellenfélhez, legtöbbször három labdaérintésből adtuk a labdát tovább, bőven volt idejük helyezkedni. A műfüves pálya mérete miatt eleve nehéz is a betömörülő védelmet széthúzni. A hatvanadik percben az egyik csatárunk, Tóth lejött, de szerkezeti váltás nem történt, a viszonylag gyors Eperjesi ment a helyére baloldalról, középre. Ezzel a lépéssel a bal oldali támadásokat végleg kihúztuk a repertoárból. Ez amolyan „tizenkilencre lapot kérek” húzásnak éreztem, bíztunk benne, talán középen egyszer meg tud lépni. Nem tudott, hiszen a labda sem jutott el hozzá a fent említett okok miatt. Aztán a 80-ik percben egy jobb oldali akció végén, ami elhalni látszott, kaptunk egy büntetőt. Hornyák Marci magabiztosan értékesítette, azt hiszem ez volt az első kaput eltaláló lövésünk. Ez új erőt adott a csapatnak, és a hosszabbításban végre hibázott az ellenfél, saját kapujuk előtt elpasszolták a labdát, amivel Hornyák kiugrott, és csak elkaszálni tudták. A teljesen egyértelmű büntetőt ismét Hornyák váltotta gólra. Meglett a hőn áhított győzelem, kiszenvedtük, csúszva-mászva, küzdve, némi szerencsével. De ezen a mérkőzésen megérdemeltük.

Összegezve, mindenki odatette magát, hozta, amit tud, nem tehetünk szemrehányást a fiúknak, egy fizikailag és taktikailag jól felkészült ellenfelet győztünk le. Ezért egyenként nem is értékelek senkit, mindenki hozzátette képességei szerint, amit tud.  Nem lenne igazságos kiemelni, vagy lehúzni senkit, az utolsó mérkőzés után, majd egy hozzászólás keretében megteszem. Sajnos taktikailag, és játékgyorsaságban nem alkalmasak az évközi mérkőzések a komolyabb felkészülésre. Mi lesz a visszavágón? Ez az utolsó percben kivívott győzelem megteremtette a lehetőséget, hogy az ellenfél ne tudja az itt bemutatott bunkerfocit játszani, a mi taktikai felállásunk igazi erőssége a kettős védelmi vonal lehet, erre jobban alkalmas ez a szerkezet, amit játszunk. Talán futásra tudjuk kényszeríteni az ellenfél védőit is, alapvetően futógyorsaságban nem nőttek fölénk. Ha ki tudjuk használni az ebben rejlő potenciált, akkor meg lehet a feljutás. Nem ismerem a REAC pálya méretét, de ha szélesebb, mint a miénk, akkor ülhetnek a kontráink. Nem lesz egyszerű feladat, évközben nem voltunk rászorítva a fegyelmezett védekezésre, de a sikerhez ezt is fel kell tudni mutatni. Az eddig mutatott hozzáállás kell, és akkor ….