Ha amerikai sportok, akkor mindig is nagy jelentősége volt az egyes szériáknak, rekordoknak és konspirációs teóriáknak. Ha pedig az NFL nagydöntőjéről, vagyis a világ legnézettebb sporteseményéről beszélünk, ezeknek különös jelentősége lehet. Hétfőre virradóra kerül sor Arizonában a Kansas-Philadelphia Super Bowlra, egyesek pedig tudni is vélik a végeredményt. Mi ezzel 86-szoros pénzt kaszálhatunk!
Korábban ugyanis Arian Foster, a Houston Texans egykori futója azzal viccelődött egy interjú során, hogy az NFL minden szezonjának teljes forgatókönyve előre meg van írva. Ezt minden szezon elején a liga összeállítja, ettől pedig eltérni nem lehet, nem kivétel ez alól az idei év sem.
Ezt lovagolta meg egy twitterező, aki kiszivárogtatott egy képet, amely az állítólagos végeredményt mutatja. Ezt azóta több másik tweetben is viszontláthattuk, viszont az eredeti forrás fiókját törölték.
Azt halkan tegyük hozzá, hogy tavaly is végigfutott egy ilyen őrület, amely egy alternatív Simpson család-részben látott végeredményt írt, mely szerint a Bengals 34-31-re nyeri a Super Bowlt, ami végül igencsak mellément.
Nos, a fogadóirodáknál nemigen fogadhatunk végeredményre, de azért mi összeállítottunk egy kombit. Ha nem is pontosan 37-34-et építettünk, de egy olyan szelvényünk van, ahol az Eagles előbb éri el a 35-öt és emellett pontosan 3 ponttal nyer. Aztán még egy 43-40 is beleférhet.
Hiszen nincs az a konteó, amire ne dobnánk egy kis aprót, igaz?