NB I

6 gól csak nem lesz - ezzel a tippel nyernénk a Paks meccsén

  • Tomihmv
megosztom

A meccsenkénti 4,5 gólos átlaggal rendelkező paksiak meccsén a nyereményszorzónkat egy underes tippel srófoljuk feljebb.

Csütörtökön, egy elmaradt mérkőzés pótlásával (Puskás Akadémia-Ferencváros) ugyan megkezdődött a tavaszi szezon Magyarországon, de az első igazi, teljes fordulót a hétvégén rendezik meg. A 18. játéknap nyitómérkőzését pedig Pakson tartják, ahova a Zalaegerszeg látogat.

A felek meccse rangadónak is beillik, hiszen a zöld-fehérek a hetedik helyen tanyáznak 21 ponttal, míg a kék-fehérek az ötödik pozícióból várják a folytatást a maguk 23 egységével. A fogadóirodák egyébként a hazaiakat hozták ki esélyesebbnek, átlagosan 1.75-szörös oddson fogadhatunk rájuk háromesélyben. A gólokra pedig szinte semmit nem fizetnek a fogadóirodák, ami érthető is, mi viszont többek közt underrel is nyernénk a találkozón.

3612167

A zalaiak egy öt meccsből álló veretlenségi sorozattal fejezték be a 2021-es esztendőt, így igen előkelő pozícióban zártak a tabellán. Ki emlékszik tehát már arra a klub háza táján, hogy a hetedik körben, a Paks elleni, hazai pályán elszenvedett 5-2-es vereséget követően szóba került Waltner Róbert kirúgása...

Az erőviszonyokat jól mutatja, hogy a kieséshez ugyanakkora távolságra vannak a zalaegerszegiek, mint a dobogóhoz, és inkább az előbbire kell fókuszálniuk. Főleg, ami a védekezést illeti, hiszen rengeteg gólt kaptak (a paksiak után a legtöbbet), így nem meglepő, hogy a védelmet szerette volna stabilizálni a szakmai stáb a téli átigazolásokkal.

A holt szezonban többek közt Mocsi, Halmai, Posztobányi, Zsóri, Rebernik, Szalay és Grzan is érkezett, viszont Babati, Beke és Skribek távozott. Mindezeknek is köszönhető, hogy az edzőmeccseken felemásan teljesítettek, mivel például a jobb erőkből álló Fehérvárt legyőzték, de a III. Kerülettől és a szlovén másodosztályú Naftától is négy-négy gólt kapva kaptak ki, míg a Honvéddal gól nélküli remit hoztak össze. Mindemellett a Lendva elleni, múlt pénteki főpróbájuk viszont elmaradt, mivel a ZTE-nél több játékos és stábtag megbetegedett, nagy kérdés, hogy közülük kik épülnek fel szombatra...

Győzelemmel rajtolhat a Paks. - Fotó: facebook.com/paksifcofficialsite

Ami a hazaiakat illeti, a paksiak az MTK otthonában aratott 4-1-es sikerükkel zárták az őszt, de az azt megelőző három bajnokin csak egy pontra voltak jók. Persze ez benne van a pakliban egy olyan csapatnál, amely nyílt sisakos támadófocit játszik, azonban a tavalyi negyedik helyezés után nem kérdés, hogy mindenki többet várt tőlük...

Elméletben nem kellene, hogy izguljanak a zöld-fehérek a végelszámoláskor, már, ami a kiesést illeti (hat egységre vannak a 11. helyezett MTK-tól), de védelmük roppant gyenge lábakon áll, mivel messze a legtöbb gólt kapták az NB I-ben. Igaz, ők lőtték a legtöbbet is, mindez ugye egyértelműen a stílusuknak köszönhető.

Mindezektől függetlenül a játékoskeretben nem sok változás történt Tolnában, Debreceni és Kulcsár távozott, míg Nyári és Haraszti érkezett. A felkészülési meccseken mindez mondhatni meglátszódott, hiszen az Univ. Craiovától 5-2-re, míg a Botosanitól 5-4-re kaptak ki a zöld-fehérek, viszont 3-0-ra vertég a Chindia Targovistét, 1-1-et játszottak a Sabah Bakuval, majd a főpróbán 2-0-ra győzték le az orosz első osztályú Ufát.

A paksiaknak, ha sikerül rendbe rakniuk védekezésüket és a támadófociból nem engednek (ez a terve egyébként Bognár Györgynek a tavaszi szezonra), akkor bizony reális esélyük van, hogy előrébb lépjenek. Ez az edzőmeccsek többségén sikerült is, a főpróbán ugye az Ufát sikerült lenullázniuk, úgy, hogy elől is jól teljesítettek, arról nem is beszélve, hogy az előzetes hírek alapján a hétvégén mindenkire számíthatnak Tolnában.

Noha a zalaiak jól zártak az ősszel, házon kívül egy-két eredményt leszámítva nem voltak meggyőzők, arról nem is beszélve, hogy a rajton vélhetően nem mindenkire számíthat a szakmai stáb.

Mindezek mellé tegyük hozzá, hogy a paksiak szerepelhetnek otthon és minőségibb garnitúrával rendelkeznek, felkészülésük is jobban sikerült, avagy nem volna meglepő, ha nyernének. Háromesélyben viszont nem fizet túl sokat a hazaiak sikere, így szorzónkat gólok számára való fogadással próbáljuk feljebb tornászni, mivel az előjelek alapján, illetve, hogy szezonkezdésről beszélünk, nem volna meglepő, ha végül kevesebb, mint 5,5 találat születne, így ezt tesszük oda a "H" mellé.

{"headTitle":"Paks - Zalaegerszeg","headSubTitle":"Fogadási határidő","headSubTitleValue":"2022-01-29 14:30","footerTitle":"","footerLink":"","events":[{"eventTitle":"Paks nyer és 5,5 gól alatt","odds":"2.08","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"141"}]}
[3612167] 2022-01-29 14:30:00 Paksi SE - Zalaegerszegx;
megosztom