Átigazolás

Berágott a Barca, kirúgja a klub rekordigazolását

megosztom

Barcelonában megelégelték Ousmané Dembelé ripacskodását és kiadták az útját a francia támadónak.

Dembele távozhat a Barcától // depositphotos.com

Úgy tűnik dicstelen véget ér az annak idején 'szupertehetségnek' kikiáltott Ousmané Dembelé barcelonai karrierje, miután a francia szélső képtelen megállapodni a szerződése megújításáról a klubbal.

A Barcelona már hetek óta dolgozik az ügyön, azonban Dembelé és ügynöke olyan feltételeket szeretne kicsikarni magának, amit a katalán klubvezetők nem óhajtanak teljesíteni.

Ez a huzavona ment már egy ideje, de a legfrissebb fejlemények szerint Barcelonában megunták a dolgot és most útilaput kötnek a támadó lábára. Ezt nyomban nyomatékosították is a Nou Campban, hiszen a csütörtöki Athletic Bilbao elleni kupameccsre Xavi már a keretbe sem nevezte Dembelét, Mateu Alemany sportigazgató pedig elárulta, hogy még a januári transzferidőszakban elpasszolnák a franciát.

"Dembelével és ügynökével nagyjából júliusban kezdtük meg a tárgyalásokat. Ez alatt a hét hónap alatt folyamatosan beszéltük, a Barca különböző ajánlatokat tett le az asztalra, mert próbáltuk megtalálni a módját, hogy a játékos velünk maradhasson, ám az ügynöke következetesen visszadobta ezeket a terveket. Ezek után nyilvánvalóvá vált, hogy a játékos nem kíván többet a Barcelonában játszani és nem elkötelezett a jövőbeli projektünk iránt.

Ezt követően közöltük Dembelével és az ügynökével, hogy azonnal távoznia kell a csapattól, mert csak olyan játékosokkal dolgozunk együtt, akik elkötelezettek.

Arra számítunk, hogy a január 31-én záródó átigazolási időszak előtt megtörténik az átigazolás. Hogy a Bilbao elleni meccs keretébe sem került be, az már ennek a folyamatnak a következménye. Teljes mértékben támogatjuk az edző döntését, ez volt a következetes hozzáállás" - fogalmazott a sportigazgató, akinek szavaiból kiderül, hogy nagyon már nincs visszaút a francia számára.

 

Dembelé és ügynöke

Mit akar(t) Dembelé?

A francia szélsőt 2017-ben 140 millió euró összegért igazolta le öt évre a Barcelona, ahol a hírek szerint évi 20 millió eurós fizetést is zsebre vághatott. A Dembele-projekt azonban megbukott, hiszen a játékos több, mint 600 napot volt sérült, így pedig nem tudott a csapat erőssége lenni. Öt év alatt 87 (!) bajnokin lépett pályára, és mindössze 18 szerzett a La Ligában, a BL-ben pedig 24/15 a mérlege.

Mivel idén nyáron lejár a kontraktusa, új megállapodást kellett kötni, azonban az elmúlt öt év teljesítményére valamint a klub anyagi nehézségére való tekintettel a Barcelona egy olyan szerződést kínált Dembelének, ami a mostaninál kisebb fizetést tartalmazott. A játékos és ügynöke ugyanakkor nemhogy nem ment bele a fizetéscsökkentésbe, hanem bizonyos pletykák szerint évi 40 millió eurós fizetést szeretett volna kiharcolni.

"Az üzenet egyértelmű, Dembelének alá kell írnia a szerződést vagy megtaláljuk a módját, hogy eladjuk őt. Nincs több opció" - mondta Xavi egy szerda sajtótájékoztatón, utalva arra, hogy amennyiben a játékos esetleg a kivárásra és így a pénzre játszana, azt meg fogják tűrni a Nou Campban.

Ki veheti meg Dembelét és mennyiért?

Az már szinte biztos, hogy a Barcelona befürdött a Dembele-projekttel, hiszen a klub történetének egyik legdrágább igazolása egyáltalán nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket. Az is egyértelmű, hogy Dembele piaci értéke meg sem közelíti az öt évvel ezelőtti összeget (lásd a fenti képet), vagyis ezen az üzleten komolyat fog bukni a klub. Mivel fél év múlva szabadügynökké válik a francia, ezért a jelenleg 30 millió eurós piaci értéket sem nagyon fogja tudni elkérni érte a Barca, főleg, hogy mindenki tudja mennyire sérülékeny játékosról van szó.

Az viszont látszik, hogy a Barcelona eltökélt, mert bár az átigazolásért lehet, hogy nem fog tudni jelentős(ebb) összeget kérni, de a fizetésétől megszabadul, ami a nyári átigazolásokhoz gyakorlatilag elengedhetetlen feltétel.

A lehetséges kérők közül természetesen a Premier League-csapatok jönnek szóba, hiszen más klubok nem nagyon tudják kielégíteni Dembelé igényeit. A Newcastle Unitedet már össze is boronálták a játékossal, a Szarkáknak pedig jól jönne az erősítés, hiszen a PL-ben nem állnak valami fényesen. Pénzügyi akadályok nem lehetnek, így a kérdés csak az, meg tudják e győzni a támadót.

A további lehetséges klubok között a Liverpool és a Chelsea nevét is megtaláljuk, de nem látjuk reálisnak, hogy Klopp vagy Tuchel egy nehezen kezelhető és sérülékeny játékost szeretne a támadó sorába.

Érdekes ugyanakkor az Arsenal 15-szörös szorzója, hiszen ha gonoszkodni akarnánk, akkor elmondhatjuk, hogy Ágyúsok nagy tehetséggel szedik össze a renitens focistákat és mivel Dusan Vlahovics egyelőre nem akar Firenzéből költözni, a szerbre szánt összegből Dembelét meg tudják szerezni.

{"headTitle":"Ousmané Dembelé klubja a januári átigazolási időszak után ","headSubTitle":"Fogadási határidő","headSubTitleValue":"2022-02-03 01:00","footerTitle":"","footerLink":"","events":[{"eventTitle":"Newcastle United ","odds":"4.5","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"449"},{"eventTitle":"Chelsea ","odds":"7","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"449"},{"eventTitle":"Liverpool ","odds":"8.5","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"449"},{"eventTitle":"Juventus ","odds":"9","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"449"},{"eventTitle":"PSG ","odds":"11","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"449"},{"eventTitle":"Dortmund ","odds":"11","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"449"},{"eventTitle":"Arsenal ","odds":"15","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"449"}]}

Próbáld ki a 22betet Te is!

  • A 22bet a legszélesebb fogadási kínálattal rendelkezik a piacon. 
     
  • Magyar nyelvű felület, magas szorzók.
     
  • Új játékosoknak akár 35.000 HUF üdvözlő bónusz*.
     
  • A már regisztrált játékosok jogosultak a 30.000 HUF értékű "újratöltve" bónuszra is.

 

Regisztrálok a 22betre
és kérem a 35.000 HUF üdvözlő bónuszt

 

*Részletes leírást és információkat megtalálsz terembemutató oldalunkon!

22bet
megosztom