Tokió 2020

Ezzel a tippel nyernénk a magyar válogatott meccsén

megosztom

A két kötelező győzelmet követően az amerikai válogatottal csapnak össze Märcz Tamásék az olimpián.

Märcz Tamásék az amerikaiakkal csapnak össze szombaton. - Fotó: MTI

A japánok után a dél-afrikaiakat is könnyedén győzték le férfi vízilabdásaink az ötkarikás játékokon, hiszen 23-1-es sikert arattak. Magyar idő szerint szombat reggel viszont már nehezebb feladat következik számukra, mivel az amerikaiakkal csapnak össze.

"Annak ellenére, hogy a meccs nehézségi foka - pontosan tudjuk - nem az volt, ami eddig és ami még előttünk áll, úgy éreztem, hogy jó ritmusa volt a játékunknak. Jól használtuk ki a helyzeteinket is, annak ellenére, hogy az elején volt az az első négy támadás, ami még nem sikerült. Nagyon odafigyeltek a fiúk arra, hogy jók legyenek a lövések, így ne kelljen visszaúszni gyorsan, csak lassabban, a középkezdéshez. Ők nem nagyon töltenek, csak lőnek szinte, fel kellett készülni arra, hogy a lövéseik gyorsan érkeznek. Lőttek is, kellett azért egyet-egyet fogni, eltalálták azért a kapunkat. Összességében elégedett vagyok, jól játszottunk, jó ritmusa volt a meccsnek, ez így rendben volt" - nyilatkozta Märcz Tamás az mvlsz.hu-nak.

A magyar férfi vízilabda-válogatott kerete az olimpiára:
Kapusok: Nagy Viktor (Szolnok), Vogel Soma (FTC)
Mezőnyjátékosok: Angyal Dániel (Szolnok), Erdélyi Balázs (OSC), Hárai Balázs (OSC), Hosnyánszky Norbert (Honvéd), Jansik Szilárd (FTC), Manhercz Krisztián (OSC), Mezei Tamás (FTC), Pásztor Mátyás (BVSC), Varga Dénes (FTC), Vámos Márton (FTC), Zalánki Gergő (FTC)
22bet

A következő ellenfeleink tehát az amerikaiak lesznek, akikkel szemben nagyobb játékerőt képviselünk, de abszolút nem lehet egy kézlegyintéssel elintézni őket. Az USA Japánt 15-13-ra, Dél-Afrikát 20-3-ra verte, míg csütörtökön egyetlen találattal, 12-11-re kapott ki Olaszországtól. Legutóbb 2020-ban, egy barátságos meccsen találkoztunk a tengerentúliakkal, akkor 15-10-re nyertünk, utolsó tétmérkőzésünkön pedig 10-8-ra vertük őket a 2018-as világbajnokságon.

A fogadóirodákban természetesen mi vagyunk a favoritok, méghozzá 2,5 gólos esélyesnek számítunk, míg a gólok számának határát 22,5-re lőtték be az oddsmesterek. Ami egy korrekt line, de mivel egy szoros meccs van kinézőben, így megpróbáljuk az undert ezen a line-on.

{"headTitle":"USA - Magyarország","headSubTitle":"Fogadási határidő","headSubTitleValue":"2021-07-31 07:00","footerTitle":"","footerLink":"","events":[{"eventTitle":"Kevesebb, mint 22,5 gól","odds":"1.85","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"449"}]}

Próbáld ki a 22betet Te is!

  • A 22bet a legszélesebb fogadási kínálattal rendelkezik a piacon. 
     
  • Magyar nyelvű felület, magas szorzók.
     
  • Új játékosoknak akár 35.000 HUF üdvözlő bónusz*.
     
  • A már regisztrált játékosok jogosultak a 30.000 HUF értékű "újratöltve" bónuszra is.

 

Regisztrálok a 22betre
és kérem a 35.000 HUF üdvözlő bónuszt

 

*Részletes leírást és információkat megtalálsz terembemutató oldalunkon!

megosztom