Konferencia Liga

Fogadásépítős tippünk van a Puskás KL-meccsére

  • Tomihmv
megosztom

Bő 1.80-szoros szorzójú tippet néztünk ki a magyar csapat Konferencia Liga ütközetére csütörtökön.

Csütörtökön a magyar alakulatok számára is megkezdődik a Konferencia Liga második selejtezőfordulója, elsőként az RFS-Puskás Akadémia meccsel foglalkozunk.

Finn után lett csapattal találkoznak a felcsútiak, ugyanakkor ezúttal is idegenben kezdik a párharcot. Az RFS az előző kanyarban a feröeri Klaksvik együttesét búcsúztatta, igaz, drámai körülmények között. Az első találkozón hazai pályán 3-2-re kapott ki tőle, a visszavágón azonban ugyanilyen arányban tudott győzni, a kétszer tizenöt perces hosszabbításban viszont dűlőre tudták vinni a dolgot, Saric találatával 4-2-re nyertek és így továbbjutottak.

A rigaiak egyébiránt játékban vannak, a tavasz-ősz rendszerű bajnokságukban a második helyen állnak egy ponttal lemaradva az első helyezett Riga FC-vel szemben, ugyanakkor hárommal kevesebb mérkőzést játszottak. Legutóbbi bajnokijukat elveszítették, vagyis az utóbbi hetek eredményei alapján nincsenek kicsattanó formában.

unibet

Ami a Puskás Akadémiát illeti, ahogy fentebb említettük, az első selejtezőfordulóban egy finn együttest, nevezetesen az Inter Turkut ejtette ki. Idegenben 1-1-re végzett vele, majd hazai pályán 2-0-ra győzte le, és teljesen megérdemelten jutott tovább.

A felcsútiaknak még döcögött a szekerük az első két idei tétmeccsükön, de voltak szép momentumaik, a lámpalázat leküzdötték, és a tavalyi szereplésükhöz képest már előre is léptek (akkor a koronavírus járvány miatt már az első kanyarban elvéreztek). Ugyanakkor nem dőlhetnek hátra, mivel látva a felek közti minőségbeli különbségeket, ezúttal is ők az esélyesebbek, vagyis lesz rajtuk teher, hiszen elvárás velük szemben a továbbjutás. Ám profikról beszélünk, és ha érvényesíteni tudják akaratukat, akkor bizony már az odavágón is előnyre tehetnek szert. 

Nem kérdés, hogy a PFLA a jobb csapat és jobb formában is van, vagyis meglepő volna, ha kikapna az első találkozón. Pláne úgy, hogy a védekezésre ismét nagy hangsúlyt fektet majd Hornyák Zsolt mester, vagyis túl sok gólt sem várhatunk. Ha pedig eme két ötletet összekombináljuk (X2 és 3,5-nél kevesebb gól), akkor egy korrekt szorzót kapunk partnerirodánktól, amit érdemes lehet megjátszani.

{"headTitle":"RFS - Puskás Akadémia","headSubTitle":"Fogadási határidő","headSubTitleValue":"2021-07-22 18:00","footerTitle":"","footerLink":"","events":[{"eventTitle":"Puskás Akadémia vagy döntetlen (X2) + kevesebb, mint 3,5 gól","odds":"1.83","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"141"}]}
[3610504] 2021-07-22 18:00:00 RFS - Puskás Akadémiax;

Hogyan használhatod ki a 10.000 HUF értékű, 100%-os üdvözlő bónuszt?

  • Lépj fel az Unibet oldalára és készítsd el a regisztrációdat ezen a biztonságos linken keresztül.
     
  • Fizess be akkora összeget, amennyit megengedhetsz magadnak (minimum 3.500 HUF).
     
  • Aktiváld az ajánlatot a 'Számlám/Bónuszaim' menüpont alatt.
     
  • Játssz a 100%-kal megnövelt egyenlegeddel, maximum 10.000 HUF értékben. 
     
  • A bónuszpénz a megforgatási követelmények teljesítése után vehető fel.

 

Regisztrálok az Unibetre
és kérem a 10. 000 HUF értékű, 100%-os üdvözlő bónuszt!

megosztom