Sztártipp

Ezek Michael Owen tippjei a Bajnokok Ligája elődöntőire

megosztom

Az angolok egykori aranylabdása szokás szerint vaskos oddsokat próbál levadászni.

A héten az elődöntős összecsapásokkal folytatódnak a Bajnokok Ligája küzdelmei. Kedden a Real Madrid a Chelsea együttesét látja vendégül, míg szerdán a PSG otthonában a Manchester City vizitál majd. Igazi csúcsfoci elé nézünk, a mérkőzéseket pedig már több oldalról körül is jártuk - és még fogjuk is -, most pedig lássuk az angolok egykori aranylabdásának, Michael Owennek a várakozásait az elődöntőkre. 

2021-04-27;42

Real Madrid - Chelsea: Döntetlen @ 3.12


"A Real február óta nem veszített tétmeccset, ugyanakkor a Blancók az elmúlt négy mérkőzésükből csak egyet tudtak megnyerni. Ami a Chelsea-t illeti, a csapat védekezése továbbra is imponáló, a legutóbbi hét idegenbeli fellépésük során csupán egyetlen gólt kaptak. Nem gondolom, hogy Thomas Tuchel eltérne az utóbbi időben látottaktól. Ez azt jelenti, hogy egy tipikus óvatos első meccset láthatunk. Tippem 1-1-es döntetlen." 
 

 

2021-04-28;42

PSG - Manchester City: City nyer és mindkét csapat szerez gólt @ 3.90


"A PSG esetében nincs meg az otthoni varázslat. A párizsiak egy 3-1-es Metz elleni idegenbeli sikerrel hangoltak, a Parc des Princes-ben azonban az elmúlt nyolc meccsükből csak hármat nyertek meg. A City viszont újabb trófeával a zsebben lendületben van. Az angolok az otthonuktól távol az utóbbi 22 meccsükből csak egyet veszítettek el - a Chelsea ellen a Wembley-ben. 

Lehet, hogy a PSG az előző körben elbúcsúztatta a Bayernt, de egyértelműen látható volt, hogy hátul sebezhetőek. A City ezt kihasználhatja és megszerezheti a továbbjutás szempontjából értékes győzelmet. Tippem 2-1-es vendégsiker." 



Ti milyen pontos eredményeket vártok? Szerintetek bejönnek Owen tippjei?

 

Kattints a részletekért!

 

megosztom